Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-16 / 20. szám (21. szám)
2 KŐVÁRVIDÉK május 16, Az alkohol mérgező hatása <S; annak gyógyítása Irta. Tamássy Jószef. Az alhoholizmusl társadalmi betegségnek szokták mondani s terjedésével az úgynevezett ivási kényszert okolják. Pedig nem is annyira az ivási kényszer az iszákosságnak a főokozója, ' hanem mint dr. Bunge basela egyetemi tanár helyesen mondja: sokkal veszélyesebb a csábítás, a rendszeres raffinált csábítás, a melyet az alkohol-érdekelt kapitalizmus üz. Szemléljük csak miként nőnek gombamódra az ivásnak, a tivor- i nyának szánt paloták, mint édesgetik magukhoz a tömeget villanyos világítással, a zenekar hangja- i ival és az élvezetek minden fajával. Szemléljük csak azt a sok tingli-tanglit s más efajta lebujo- kat, hogy vonzzák magukhoz éjszaka az embereket, mint a lámpa fénye az éjjeli lepkéket. Az alkohol minden esetben hódító méreg, mely egyformán támadja meg a testet és szellemet, Az alkoholmérgezés tünetei olyanoknál is kifejlődhetnek, a kik soha részegek nem voltak, hanem nap-nap után csak kis adagokban élnek vele. Kiváló fontosságú az alkoholnak az utódokra és ez által az egész fajra kiható romboló hatása. A hülye és gyenge elméjű gyermekek legnagyobb részben alkoholista szülőktől származnak. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ily körülmények közt igen nehéz dolog az embereket abstinensekké tenni. Már pedig, hogy az alkohol-mérgektől meg óvhassuk szervezeteinket, vagy hogy az alkoholistát kigyógyithassuk, első és fő kellék, az eredmény conditió sine qua, hogy teljesen abstinenssé tegyük. Ezt másutt, mint erre a célra berendezőit szanatóriumban nem érhetjük el. Oly intézetekben, u melyek elvonó gyógymóddal foglalkoznak, nemcsak az orvosnak, liánéin a többi alkalmazottnak is abstinensuek kell lenniük. Ha ily szeszes italoktól tartózkodó környezetet teremtettünk, csak akkor nyerünk arra biztos alapot, hogy az alkoholizmust szebben gyógyítani tudjuk. A gyógykezelés célja : 1. Az alkohol élvezete által előidézett szellemi és testi kórtünetek gyógyítása. 2. A betegek meggyőződését odairánvitani, hogy a szesszes italoktól való tartózkodás az egyedüli helyes életmód. 3. Az akarat megerősítése, hogy a beteg külső és belső alkoholos csábításoknak minden körülmények közt ellent tudjon áilani. Mindenek előtt kiékeli emelnünk, hogy nagy fontossága van annak, hogy a beteg erkölcsi kényszer nélkül, szabad elhatározásból kezdje meg a gyógymódot. Természetes, hogy a hol öntudat, zavar vagy más sürgős körülmény teszi szükségessé a psychikai kényszert, a s/.adad elhatározástól nem lehet függővé tenni a dolgot, de a hol hasonló körülmények nem jönnek szóba, ott ne csak a belépés, hanem az intézetben való maradás is önkéntes legyen. Az az orvosi súg gestio feladata, hogy a beteget az intézetben továbbmaradásra birja. A deliriumtól való félelem teljesen indokolatlan. Eltekintve az itt-ott jelentkező álmatlanságtól, az alkoholelvonás jelenségei feltűnően csekélyek. Megjegyzendő azonban, hogy a beteg másokat no lásson inni. Különös gyógybeavatkozások szüksége az abstinentia mellett csak szövődmények esetén forog fenn. Az intézeti kezelés semmi esetre se legyen félévnél rövidebb, inkább egy évig tartson. Hirek. — Községi közgyűlés. Nagysomkut nagyközség képviselő testületé ma május hó 23-án délután 3 órakor a községháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgyai a következők : 1. A község belsőségének lecsa- polása ügyében kelt 82764— 908. sz. leirat közlése és annak alapján a szükséges intézkedések megtétele. 2. Pap Mária és gyermekei illetőségének tárgyalása. 3. Pap Anna és kiskorú gyermeke illetőségének tárgyalása. 4. A vágóhidnál szükséges fogas elkészithelésére szükséges költség kimutatása. 5. Az eidő felosztásból kifolyólag dr. Fejes István szatmári ügyvédnek járó 18 kor. kiutalása az erdőtiszti fizetésből. 5. A községi szegények koldulását szabályozó szabályrendelet tervezett tárgyalása és megállapítása. 7. A községi elöljáróság bejelentése, hogy Véber Ignátz másodbiró négy- hónap óla beteg s az ő hivatalos teendőinek ellátása iránti intézkedés. — Öngyilkosság. Tamás llia berkeszpalaki lakos felakasztotta magát, öngyilkosságának oka ismeretlen. — Áthelyezés. Alois Győző helybeli és Juhaszevits Manó felsővisói kir. járásbirósági jegyzőket az Igazságügyminiszter kölcsönösen áthelyezte. — Adófizetésre felhívás. Az adófizetők ezennel felhivatnak, hogy a május hó 15-én esedékessé vált adó tartozásaikat nvolc nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett a község pénztárába fizesék be. Elöljáróság. — Leptene. A gróf Teleki László Gyula jederi legelőjén egy db. tinón a lépfene ragadós állati betegség állapíttatott meg, miért is jeder községben 4ü napi zárlat lett elrendelve. — Iskolai vizsgálatok. A helybeli állami elemi iskola évzáró vizsgálatai junius hó 15 és 16-án fugnak megtartatni. — Hivatal átvétel. Jeszenszki Bélá tb. főszolgabíró, járásunkba áthelyezett szolgabiró állását a napokban elfoglalta. —- Megjutalmazott cseléd. Lapunk legutóbbi számában már jeleztük, hogy Drágos Janos gazdasági cselédet a földinivelésügvi miniszter 100 koronával cs díszoklevéllel jutalmazta meg. Ezen jutalmat e hó 16-án adta át Barna Benő községi jegyző a községháza tanácstermében szép számú közönség jelenlétében. — Kinevezés. Simon János pusztafentősi gör. kath. lelkészt a kir. pénzügyminiszter a kincstár kegyurasága alat álló oláhláposbányai plébániához lelkészszé nevezte ki. — Nyugdijázott községi jegyző, Gray Bertalan szinérváraljai községi jegyzőt a folyó hó 6-án tartott közgyűlésen nyugdíjazták. — Esküvő. Kölesei Kölcsey Zsigmond m. kir, honvéd főhadnagy május hó ín-én vezette oltárhoz nemes étfalvi Bajnóczy Géza főorvos leányát Valériái Szinérváraiján. — Hiteles hadköteles. Kaposvárott történt: A sztropkói járásból egy legény állott az utóál- litási bizottság előtt. Menetlevele pontosan ki volt töltve, a menetlevél végére pedig odaírták : „S végül a menetlevéllel utazó hadköteles balvállára az it látható hivatalos pecsétünk van rányomva,“ Nem cskély módon bámult ezen az utóállitó bizottság, mely azonban csakhamar meggyőződött arról, hogy egy cseppet sem tréfa, mert a mikor a hadköteles a szobában Ádám- kosztümben a bizottság elé járult, balvállán csakugyan ott ékeskedett a hivatalos pecsét: „A sztropkói járás főszolgabírói hivatala.“ Ez a hitelesség netovábbja. — ..Polgári becsületszó alatt.“ Az eddigi adóbevallások „Polgári becsületszó alatt“ történtek, de ezt a nagyon is komoly kifejezést senki sem vette komomolyan. Az uj törvények azobati most az igaz bevallást kötelezővé teszik s ha a bevallást a pénzügyi közegek kielégítőnek nem tartják, azoknak joguk lesz, hogy a bevallásokat záros batáridő alatt pótlás végett visszaadják, sőt, hogy a bevallásokat tanukkal, szakértőkkel igazoltassák ; vallomás nem adása, vagy^valótlan adatok bevallása esetén pedig az adózók bírságolásának, pótmegadóztatásának, esetleges jövedéki büntető eljárásnak teszik ki magukat. — Katonák az aratáson. A katonai vezetőség elhatározta, hogy az aratás idejére 47,000 katonát fognak szabadságolni. Ennek legnagyobb része a gyalogságból fog kikerülni. Szatmárvármegye adója. A közigazgatási bizottság legutóbb tartott ülésén terjesztette elő Plaehy Gyula pénzügyigazgató, Szat már vármegye adózási viszonyaira vonatkozó jelentését, melyből kiemeljük a következőket: Április hó végével egyenes adóban az összes tartozás í .928,597 K 64 f. volt, ebből töröltetett 23.120 K 12 f. befolyt 410.174 K 13 f. Maradt tartozás 1.485,303 K' 38 f. Hadmentességi díjban befolyt 25.704 K 85 f. bélyeg és közvetlen illeték fejében 51.007 K 49 f. fogyasztási és ital- adóban 14.126 korona 09 fillér. — Vádirat a mátészalkai gyilkosságban. Szatmárnémetiből Írják : Papp S/ilviusz dr. királyi ügyész f. hó i 1-én adta be vádiratát a mátészalkai gyilkosság dolgában. A vádirat, amely a büntetőtörvéuykönyv 301. szakaszába ütköző éji a 306., 307. szakaszok első bekezd lse szerint minősülő, erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos tostisértéssei vádolja Sovány Dezső aljárásbirót, néhány uj részlettel szolgál Bordás kéményseprő megöléséről. Elmondja a vádirat, hogy Sováuy Dezső biró Jakab Sándor kötélverő házában a házigazda feleségével olyan illetlenül és tolakadóan viselkedett, hogy ki kellett ót utasítani. Éppen e magaviseleté miatt utasította őt remire Bordás keményseprő és ebből származott az összeszoUaikozás. A vádirat szerint több tanú hallotta Sovány biró következő nyilatkozatát: — Sohasem szúrtam meg mást, csak ezt a szerencsétlent, A törvényszéki orvosszakértők megállapították, hogy keskeny pengéjű késsel szúrták meg a kéményseprőt; a Korona-vendéglő pinezérei azt vallották, hogy Sovány biró a vendéglőben rendesen feltűnően keskeny pengéjű kést használt. Sovány biró vátig tagad. Azt mondja hogy őt valaki az udvaron fejbe ütötte ; a tettest nem ismeri. Bordás — mondja a biró maga szúrta meg magát, hogy ót bajba keverje. Sovány Dezső még szabadlábon van és Tiszadada községben tartózkodik rokonaival. A port augusztusban tárgyalja az esküdtszék. — Az ügyvédi kamara jelentése. A szatmár- némelii ügyvédi kamara nemrég terjesztette (el múlt évi ügyforgalmára és tapasztalataira vonatkozó jelentését. E szerint a múlt évben az ügyvédek lajstromába felvétetett 12 ügyvéd, töröltetett 9 s igy a kamara területén az 1908. év végével 1 18 ügyvéd maradt bejegyezve. Ügyvédjelölt bejegyeztetett 53, töröltetett 44, a létszám tehát emelkedett 9-el s igy maradt az 1908. év végével az ügyvédjelöltek száma 106. A kamarasegélyalap 22,774 K 04 f. A jelentés sürgeti a gramaphonlemezek, gramaphontiik a Icg^ouYttscbbeü Kaphatók Uószpón/i-rt vagy részlet-fizetésre Hirsch Samunál Szilágysomlyón. — Készleten állapot kiváuatra bérmentve küld. 10Ü0