Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-15 / 33. szám

1 KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre = — •— 2 K Fél évre — — — = 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő : Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, vTeleki-tér_388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A pusztulás utján. Ide s tova befejezték már az aratást, de sem a búza, sem a liszt és kenyér nem lettek olcsóbbak, sőt határozott szerencsénknek kell lenni, ha nem drágul meg addigra, mig az első idei liszt kikerül a malmokból a piacra. Dacára a rém magas áraknak, a gazdának, különösen a kis gazdának kevés öröme telik benne, mert a termés úgy mennyiség, mint minőség tekinteté­ben mélyen alatta áll a normális hozamnak. A helyzet tehát az, hogy mig egy felől a nem fold- mivelő népesség legfontosabb életszükséglete ir- tóztatóan megdrágult, addig másfelől a termelő­nek ebből a drágaságból édes kevés haszna van. El lehetünk reá készülve, hogy a télen az ország számos vidékén éhínség fog dühöngeni, olyan vidéken is, a melyek vagyonosaknak és jómóduaknak voltak eddig elismerve. Szomorú, kétségbeejtő kilátások! A felületes szemlélő abban látja e sivár helyzet okát, hogy a termés nem sikerült, illetve hogy az árak nemzetközileg alakultak ki a közép és munkás-osztály nagy megdöbbenésére. Két­ségtelen, hogy ezek a körülmények nagy hatás­sal voltak e szituáció előidézésére, de vannak ennek sokkal mélyebben fekvő nagy okai is, a. tulajdonképpeni igazi okok. Az első az, hogy dacára földmivelő állam voltunknak, s dacára annak, hogy országunk Európa szivében fekszik, földmivelésünk csak­nem teljesen nélkülözi a modern technika és gazdasági kémia vívmányait. Eltekintve néhány Az asszony becsülete. Irta: Lengyel Géza. A kis Margitka nem akarta megenni a reggel te­jét . Az anyja büntetésből a sarokba küldte térde­pelni, Pityeregve indult a kis leány rendeltetési helyére. De az anya ma nem volt kőszívű. Felkapta leányát és dédelgető szavakkal ültette vissza az asztalhoz. Újra felköté nyakába az asztalkendőt és kérte, nagyon kérte, bogy igya meg a reggelijét . . . Az ajtón a férj lépett be. Nem aludt otthon az éjjel, sem tegnap, sem tegnapelőtt . . , Meglátszott rajta. Odament a kisleányhoz és megcsókolta . . . Fele­ségét hidegen köszöntötte és némán intett neki, hogy kövesse dolgozószobájába. A becsületes, a tiszta, a makulátlan asszony követte férjét . . . A kisleány nem vett észre semmit, benne még embrió a tudat , , . Ő csak ájtatosan tette össze ka­csóit és naivan fohászkodott . . . — Istenkém ! nem leszek többé rossz, csak en­gedd, hogy megbirjam inni a tejemet . . . — A férj beszélt: . . . Nem fogunk érzelmes jeleneteket játszani, csak egyszerűen — végzünk. Vörösre sirt szemeiddel nem ártatlanságod bizonyítod . . . Tudom mi az: a leikiismeret utólagos felébredése . . . — A vád rövid és ismered értékét . . . Megcsal­tál. Csalásod nagystílű volt, olyan, mint a hírhedt minta gazdaságtól, milliónyi és milliónyi holda­kon ma is csak u^y művelik a földet mint száz esztendő előtt, a haladás csak annyiban nyilvá­nul, hogy faeke helyett vaseke van használatban és a cséplést sok helyütt gépekkel végzik. Ha­nem a talaj javítás, az okszerű trágyázást az intenzív gazdálkodás, az egy-kót mintagazdaságot kivéve teljesen ösmeretlen fogalom. Brutális rabló gazdálkodás folyik a hires magyar humu­szon és általános panasz, bágyad: elerőtlenedik a termőföld, de azért fokozott buzgalommal zsa­rolják tovább. S emellett a képzelhető legegyol- dalubb szemtermelést űzik. Hehol nyugaton nem látjuk a példáját ennek a föld kizsarolásnak. Franciaország, Olaszország, Németország, de még a magas északon fekvő Anglia is többet és többfélét termelnek mint Magyarország, pedig azok csak másod és harmadsorban földmivelő államok. Ha így folyik tovább a rabló fóld- mivelés a magyar termőföldön, pusztasággá vá­lik az Alföld. Másik csapás az, hogy termőföldünk telje­sen ki van téve az időjárás szeszélyeinek, a •szárazságot semmivel nem tudjuk ellensúlyozni. Szabályoztuk a Dunát, a Tiszát, de arról nem gondoskodtunk, hogy a part vidékektől elvont áradási nedvességet csatornákkal pótoljuk. Az a csatornázatlanság esztendőről-esztendőre gono­szul megbosszulja magát. A túltengő és mégis kezdetleges földrnive- lés okozta pusztításokat és veszteségeket, csak a fejlődő, virágzó ipar tudná ellensúlyozni. Ezt az igazságot már gróf Széchényi István hirdette, zsiványé, a ki mindig tudja alibijét bizonyítani. Mindig itthon voltál, gyerekeddel foglalkoztál, engem tenyereden hordoztál és megcsaltál. Hol ? Mikor ? Kivel ? Nem tu­dom ... Én is csak úgy hallottam . . . Az asszony csodálatos hidegséggel szólott közbe : — Hallotad ? . . .De csak folytasd . . . érdekel... — Érdekel ? Ugy-e ez előtted „újság“ ? Nagyon sablonos a magaviseleted. Hiszen „adott alkalmakkor“ ezt igy szoktátok. De figyelmeztetlek, hogy sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz minIkettőnkre, ha a többi sablontól elállsz. Mert hiába vetted fel ezt a drága csipkés pongyolát, hiába fogod azt esetleg szét­tépni „önkívületi állapotban.“ Hiába fogsz sírni, átko- zódni, esküdözni. Csak hallgass meg engem, lásd én minden cicomát kerülök . . . — De kitéréssekkel élsz . . . Arról beszélj, a mit hallottál. — Hallottam . . . Hárman ültek egy asztalnál... Én áltam, kezemben a télikabátom és vártam a szol­gát, hogy átadjam neki. Ők hárman kártyáztak és köz­ben beszélgettek ... Az egyik azt mondta : — Egyike azoknak a „becsületes“ asszonyoknak, a ki nem becsületes . . . — Bocsánat, ő már nem becsületes, le van lep­lezve — mondja a másik. — Szegény Balajthy, szegény- — mondja a harmadik. Erre oly nyugodtan, mint most te állsz itt, oda- áiltam eléjük és megszólaltam negyediknek : — Uraim I ügy látszik, rólam van szó. Ijedten, mint a rajtakapott csirketolvajok ugráltak de még ma sem ment át közéletünkbe, ma is a kereskedelemmel és iparral szemben előítéle­tekkel van eltelve a magyar vezető osztály és ahol csak lehet, akadályozza az ipar és keres­kedelem fejlesztését. Nem akarják, hogy a mun­kás a gyárban naponta 3—5 koronát kereshes­sen, azt akarják, hogy a munkás az ö földjei­ken dolgozzon tovább napi 1—2 koronáért — természetesen csak tavasszal és nyáron, amikor munka van. Ilyen éghajlat és talaj viszonyok, ilyen primitiv földmivelés és ilyen kereskedelmi és ipari politika mellett természetesen pusztulás­nak kell, hogy induljon a hajdan erős magyar. Nincs hitele a kis embernek. Az általános gazdasági helyzet nem mond­ható nálunk valami rózsásnak. Elakadt vállalko­zási szellem, tétlenségre kárhoztatott erők a mellett bizonyítanak, hogy valahol hiba van a kréta körül. Hatalmas iparilag fejlett államok, mint Anglia, Németország, Francziaország és Belgium jó útmutató és buzdító példák lehetné­nek pedig sok gazdasági hányattatáson és nél­külözéseken átment országoknak arra, hogy mi­képpen keli a gazdasági tényezőknek okos és céltudatok összefogásával fellendíteni ipart, ke­reskedelmet és miként kell igy végeredményben fellendíteni Magyarország közgazdaságát és meg­erősödött gazdasági erejével utóbb kifelé a világ mind a négy tájékán tisztelttó, ösmertté és elös- merttó tenni a magyar kereskedelmet. Okos gazdasági üzleti politikát kell már fel . . . „Nem vettünk észre téged, Bocsáss meg ne­künk — hisz ismerhetsz bennünket. Lásd, ma este már végeztünk a rossz asszonyokkal és téma csak kell! . . . hát előszedtük a becsületes asszonyokkal!“ És ezek után az arcátlanok le akartak ültetni és kár­tyázni akartak velem. Szó nélkül mentem át a telefon­szobába, hivni más barátokat! hogy segédkezzenek becsületem reparálásában, hogy segítsenek ők, kik ta­lán máshol szapultak téged és árvereztek engem potom áron. — És a becsmérlők ünnepélyes arccal jöttek utá­nam. Kijelentették, hogy te becsületes, tiszteséges asszony vagy. Erkölcsi bizonyítványt állítottak ki a számodra. Ők deklamáltak nekem a feleségem tiszta­ságáról. Ilyenkor a férj tisztában lehet a feleségével. Reggel volt a párbaj . . . Legjobban szerettein volna zsebkendővégről lőni és az ellenfélnek adni az első lövés jogát . . . Dehogy Szép távolról lőttünk. Én célozva, ő — a ki három helyett állt ki — nevetve és a levegőbe lőtt. Következett a kard végkimerülésig. És én, a boszutól lihegő férj, nem bírtam felemelni a karomat. Gyenge voltam. Valami láz gyötört. Ott álltam mint egy gyáva kutya, a ki abban reménykedik, hogy fegyvertelensége megmenti. Úgy vittek el az orvosok. Aztán otthon — ne­kem már máskol van az otthonom — éreztem helyze­tem valódi kutyaságát. Balajthy elhallgatott. Felhajtotta az asztalon álló pohár vizet. Ez a pohár viz meggyőzhette volna Judit hitvesi becsületéről ... A viz friss volt, nem volt harmadnapi. Az asszony minden reggel friss vizet tett férje asztalára, Várta az urát.

Next

/
Thumbnails
Contents