Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-09-22 / 38. szám
IV. évfolyam. Nagysomkut, 1907. szeptember 22. 38-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: j Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. Egész évre ................8 K Negyed évre . . . . 2 K „ D - --------------— Fé l évre...................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Felelős szerkesztő: Barna Benő. MEOJELEN niNDEN VASARNAP. Tíz ezer áldozat. — A kivándorlás rémségeiből. — A száraz statisztika időközönkint beszámol a kivándorlásokról; természetesen a numerusok egyre emelkedőben vannak. Ez már oly mindennapi dolog, hogy idestova hidegen hagyja az embert. Mert hát tart nálunk a kivándorlás, nem csappan a kedv és nincs senki, aki ellensúlyozhatná. Amig arról van szó, hogy azok a szerencsétlenek hagyják oda az anyaföldet, kik idehaza munkához egyáltalán nem juthatnak, még indokolt és érthető, mert hát a hazában nem akarnak kegyelemkenyéren élni vagy koldulni, miért is fölcihelődnek és Amerikába vitorláznak. Gondolkodóba ejti azonban az ember fiát az, hogy lelketlen kivándorlási ügynökök szép szóval, fényes Ígéretekkel elcsábítják a hiszékeny, tudatlan népet, amelynek különben idehaza volna megélhetése. Egy fővárosi napilaphoz szomorú levelet intézett egy Buenos Airresben élő hazánkfia, melyben borzalmas dolgokról ad hirt. Arról van szó, hogy Buenos- Airesben nem kevesebb mint 10.000 hazánkfia ődöng, ténfereg munka nélkül. A szerencsétlen embereknek nincs kenyerük, nincs egy árva fillérjük, nincs hová fejüket hajtaniok, még alamizsnát se igen kapnak. Az ottani konzulátus - mint a levél írója mondja — egyszer s mindenkorra két korona segélyt juttatott mindegyiküknek. A szegény emberek a kétségbeesés végső pontján állanak és nem tudják, mi tévők legyenek. Valamennyit egy német- országi kivándorlási cég magyarországi ügynökei bírták arra, hogy Dél-Amerikába vándoroljanak, hol biztos munkát és fényes díjazást helyeztek nekik kilátásba. Természetesen az egész merő hazugság volt, mert először is pénzüktől kifosztva, egyáltalán nem kaptak munkát, azután teljesen lerongyolódva, hasztalan szeretnének visszatérni hazájukba, nincs meg az úti költségük, nincs aki támogassa őket. Amint a fentebbiekből is látnivaló, a kivándorlás ellen hozott intézkedések vajmi kevés eredménynyel kecsegtetnek, a hatóságok meg nem őrködnek eléggé, hogy az országot keresztül-kasul bebarangoló és ellepő lelketlen ügynökök ellen sikeresen eljárhatnának, hogy őket lefülelve, a legszigorúbb büntetéssel sújtanák. Mert hát arról van szó, hogy végre-vala- hára a könnyenhivő és gyorsan lépremenő népet kell kellően felvilágosítani arról, hogy Amerika már nem a kincsek hazája, ott se pottyannak az aranyak, de meg a munkát sem fizetik oly rózsásan s végül munkát sem kap mindenki. Főleg azokat kell kioktatni az amerikai állapotokról, akiknek idehaza van tisztességes megélhetésük, van kenyerük, van keresetük, melyből családjukat eltarthatják illőképen és ha meggazdagodási vágyból idegenbe akarnának menni, kellemetlen csalódások érnék őket, mert koldusszegényen sírnák vissza százszorosán is a hazát. Komoly munkával, fokozott buzgalommal és erős akarattal Magyarországban is lehet kielégítő eredményeket elérni, csakhogy mig Amerikában a legtürelmesebben tudnak várni (mert muszáj) honfitársaink, addig itthon a türelem hamar a végletekig megy. A belügyminiszter élénken érdeklődik a kivándorlási ügy iránt, tanulmányozza ezt a kérdést és szanálni is akarja az e téren mutatkozó bajokat. Ha ez tényleg igy van, reméljük, hogy figyelmét nem fogja elkerülni a fent vázolt esemény és most már kettőzött gyorsasággal fog oda hatni, hogy olyasmiknek elejét vegye, mik tízezer áldozatot követelnek. Ilyen óriási számú magyar polgár megmentése mégis csak játszhatik valamelyes szereA „KÖYÁRVIDÉK“ TÁRCÁJA. Elválás. (Nagyon finom Ízléssel berendezett garzon-lakás. Csupa értékes, eredeti rajz és fest- mény-diszités a falakon, apróbb-nagyobb márvány-szobrok, művészi kivitelű virágvázák az ezeknek szánt asztalkákon. A szoba falai halvány gyengéd kék alapszinezésüek finom arany- diszitéssel. A nagy ablakokat kettős selyem függöny takarja el a szem elől. A szobában nyíló virágok különös, vegyes illata érzik. — Derűs, nyájas nap alkonya ereszkedik le lassan a lármás városra.) A férfi: (a belépő nőhöz) Ah! .... hát mégis . . . mégis! . . . Őszintén üdvözlöm! .... Mily különös! .... Ha nem látnám, ha nem tudnám, hogy maga az Margit, a maga testi valóságában . . . még világos nappal . . . itt nálam, ebben a csendes legénylakásban, igazán azt hinném, hogy csak látomány, csak egy . . . szép jelenség, a maga szép arcának, egész alakjának fanomimikus, suggestiv megjelenése, — noha tudja, — (tette hozzá egy kissé komolyabb hangon) — hogy én ezekben a kevéssé ismert psychopatologikus erőkben még mindig keveset hiszek. A nő: (komoly arccal). Sokáig gondolkoztam magamban, amig az első ... és (halkhangon) . . . utolsó látogatásra elhatároztam magamat. A férfi: De Margit! . . . édes Margitka micsoda változáson ment keresztül az alatt a rövid két hét alatt, amelyben nem láthattuk egymást? Nem! . . . ugy-e csak meg akar egy kissé ijeszteni? .... ugy-e csak . . . A nő: (bánatos arccal, remegő hangon) Nem! De gondolja . . . Zoltán, hogy a ... . lelki életem valami változáson ment volna át. Nem! Én ma is a régi a . . . szomorú, sok csalódáson, nagy lelki megrázkodásokon átment, komoly, néha egy kicsit szenvedő, nagyon ritkán egy kicsit örülő, talán örökre csak magamnak való . . . Margit vagyok! Hiszen tudja ismeri az életem történetét, amit a kérésére elmondtam . . . azon az első találkozásunkon, azon a derűs napsütéses délutánon . . . emlékszem rá, egy hétfői napon volt ... és én már régen nem érzett örömmel szívtam magamba akkor a maga beszélgetését a maga finom, gyengéd, szokatlanul gazdag lelkének megnyilatkozását s bár akkor még csak vonzódtam magához . . . hiszen akkor még csak egy órája ismertük egymást . . . mégis azt gondoltam, hogy az, amiket akkor maga elmondott nekem . . . ahogy érzett, ahogy gondolkozott, ahogy cselekedett az maga a tökéletes férfi! Igen! ... igy volt, igy érkeztem s most, amikor búcsúzni . . . válni jöttem el ide . . . magához Zoltán! . . . (oly szépen ejtette ki ezt a nevet) . . . most különösen kérem arra. hogy ne is igyekezzék nekem ellentmondani. Fájna nekem, ha ettől a szép illúziótól megfosztana engem! A férfi: (szelíden). Az a mély, kissé beteges melancholia, amely a maga lelkén ül, nem fog jól végződni, ha idejében nem változtatja meg a gondolkozását, ha szándékosan, érthetetlenül megfosztja magát az élet szükséges örömeitől, amik mai érzéseiben egyedül alkalmasak arra, hogy visszahozzák korábbi derűs, jó kedélyét . . . hiszen ez valóságos apácai lemondás, valóságos öngyilkossági kísérlet, ahogyan, amilyen keserű érzésekkel, a lelki és testi szórakozások teljes megvetésével él ma. Margit! hallgasson rám! Tudja hogy én mindig komoly, őszinte barátja voltam magának s amikor valami jó tanácscsal láttam el, mindig olyan érzésből tettem mintha magamnak, vagy az édes anyámnak tanácsoltam volna, aki nekem ezen a földön legdrágább! A nő: (lemondóan.) Tudja Zoltán, hogy azok, amiket én az érzéseimről, a vágyaimról magának elmondottam: — nem színészi tettetés, hanem szomorú valóság, szomorú őszinteség. Lássa ... (és itt a hangja ismét az a szinezetlen halk, szomorú hang volt, amelyen ő szólani szokott, ha magáról beszél) ............ mi kor magát megismertem azt hittem, hogy
