Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-09-22 / 38. szám
2 KŐVARVIDÉK 1907. szeptember 22. pet egy nemzet fejlődésének, haladásának előmozdításánál. Meg kell végre menteni országunkat az elnéptelenedéstől, meg kell óvni a hiszékeny honpolgárokat a gaz és lelketlen kivándorlási hiénák karmaitól és főleg a mai elrémitő viszonyokat, a nagy drágaságot kell enyhíteni, hogy aki e hazában él, ha már nem is fényesen él, legalább nyomorgás nélkül élhessen, hogyha becsületesen dolgozik. Árpád fejedelem. Ezer esztendeje, hogy meghalt honszerző Árpád fejedelem. Egy évezred múlt el, hogy lehunyta szemeit a nagy honalapító, aki kisded, de bátor, elszánt, rettenthetetlen seregével óriási emberáldozatok árán megteremtette a magyar földet. Örökös harc, háborúskodás, ádáz, kemény tusa folyt e dúsan termő, arany kalászos föld megtartásáért és sok drága vér folyt el a küzdelemben, és honalapító Árpád mégis megtartotta e szentelt földet az ő népének. Az utódoknak sem volt békéjük e véráztatta földön; nekik is állandó és elkeseredett csatározásban volt részük a mindenfelől fenyegető és betörő ellenséggel szemben. A magyarság azonban mindig résen állott, szívós természete, nagy harci készsége, csodás vakmerősége diadalmaskodott az ellenfél felett. És ha olykorolykor fegyvereiket elkerülte a szerencse, ha a túlerővel szemben nem tudtak sikeresen megküzdeni, ezt a földet még sem hagyták elkaparintani kezeikből. Itt megvetették lábaikat és innen kitúrni többé nem lehetett őket. Ha végig tekintünk nemzetünk ezer éves történetén, ha elmélkedünk a letűnt századokról, szinte csodával határosnak tartjuk, hogy még élünk, létezünk és olyannyira fejlődhettünk nyelvben, műveltségben, hogy meg tudtuk tartani függetlenségünket, alkotmányunkat. Mert hát az ezer esztendőben kevés oly év pergett le, melyben ne kellett volna fegyverhez nyúlnunk, hogy veszélyeztetett létérdekünket megóvhassuk. Egyik kezünk mindig fegyvereink markolatán pihent, mig másik kezünkkel építgethettük édes hazánk elhanyagolt, romladozó, meg-megcson- kitott hajlékát. Bizony vajmi kevés időnk maörömtelen életemnek uj perspektívái nyílnak meg, az élet igazi megismerésének, igazi örömeinek, igazi boldogságának lehetőségében elkezdtem hinni, amiket eddig még nem adatott meg nékem megismerni s azalatt a néhány nap alatt, amely az első és második találkozásunk között elmúlt, igazán a boldogság sejtésével voltam eltelve, de . . . azután az én állandó szomorú érzéseim ismét e sejtelem fölé kerültek, amely visszadobott engemet a színes illúziókból a színtelen szomorúságba. — Azután jött egy rövid időre szóló bucsuzás, maga Zoltán . . . betegen vidékre elutazott . . , A férfi: De Margit! .... Még mindig kételkedik a . . . A nő: (kissé emelkedettebb hangon) ... Ne! ne szóljon közbe, Zoltán! . . már ki jelentettem azóta többször, hogy hittem, . . . . ma is hiszek még magának . . . . s hogy azután nem láthattam sokáig, hát . . . hát igen! . . . . kimondom! .... azt hittem, hogy maga is csak olyan gondolkozásu, mint volt eddig minden férfi ismerősöm, s amikor mégis meggyőződtem róla, hogy maga Zoltán igaz utón járt, hogy a viselkedése őszinte volt hozzám . . . . hát akkor már késő volt ... az illúzióim már szerte foszlottak . . . s a közöny ... az életem megváltozhatatlanságának gondolata, mint valami mérges vipera . . . fészkelte be magát a gondolataimba, az érzéseimbe s visz- szadobott enge m abba az állandó szomorú ságba, amelybenma is élek . . . s amely mintegy sötét, fekete vonás . . . végig fog kisérni engem az életen át . . . radt földünk kiaknázására, a nagy civilizáció befogadására, elsajátítására és fejlesztésére, mikor száz meg száz ellenségeink voltak, kik mindannyian ránk vicsorgatták fogaikat és a kikkel akarva nem akarva, meg kellett küzde- nünk. így lassan-lassan tisztán a védelemre szorítkozhattunk, amely körülmény meggátolt abban, hogy terjeszkedhessünk. így is hihetetlennek látszó dolog, hogy fenmaradni tudtunk, mikor annyi nemzet tűnt el a föld színéről, mikor oly sok hatalmas, művelt néptörzsek elenyésztek, megsemmisültek. A magyarság fáklyája téveteg, ismeretlen, szövevényes utain Árpád fejedelem szelleme volt, ki mutatta a helyes utat, ki bátorított, lelkesített, buzdított és az elszántságnak, a halálmegvetésnek megvolt a foganatja; a küzdelmekből diadallal kerültünk ki. Honszerző Árpád bátor lelke mindig feltámadt, ha szükség volt rá. Csodás, nagy vitézeket, hatalmas hősöket kapott e maroknyi nemzet és Árpád méltó utódai, Hunyadi János, Kinizsi Pál, Zrínyi Miklós, Dobó István meg tudták védeni e földet a külellenségtől. Ezer esztendeje, hogy Árpád fejedelem elpihent és a késői utódok, mi élő magyarok kegyeletes ünneppel adóztunk a nagy honalapítónak. Pusztaszeren, a millenáris emlékműnél folyt le az egész hazafias magyarság jelenlétében a nagy ünnepség. Az ünnepély méltó volt Árpád fejedelem emlékéhez. Gyönyörű, fenkölt szónoklatok hangzottak el, melyek szívből jöttek és szívhez szóltak' Pusztaszeren megfeledkeztünk a mai kor megannyi fonákságairól, elfeledtük nemzetünk nyomorúságait; lelkűnkkel, képzeletünkkel visz- szaszálltunk a messzi múltba, mikor nemzetünk fiai hősiesen küzdöttek ellenségeink ellen és a múlton való merengés, a múltra való emlékezés fáradt lelkünket megsarkantyuzta, gyenge testünket megacélozta, lomha vérünket pezsgésbe hozta, és éreztük, hogy méltó utódai vagyunk hatalmas őseinknek. Ereztük, hogy a magyar vér nem fajult el, Árpád fejedelem vére bennünk csörgedez és ha úgy fordul az idő és megint ránk törnek az ellenségeink, szivünk, lelkünk a helyén lesz és újólag megmutatjuk, hogy a magyar bátorság, elszántság, vitézség még mindig a régi. „ Vezérelj bennünket továbbra, honalapító Árpád fejedelem szelleme, önts belénk erőt, kitartást, szívósságot, hogy továbbra is fentart- hassuk épen, csorbítatlanul ezt a drága földet. A férfi: Ha nem tudnám. Margit, hogy ebben a maga szomorúságában sok, talán túlságosan sok az őszinteség, tünékenynek, múló természetűnek tartanám s én is mint mindenki az én helyemben — udvarias, de üres, hideg vigasztaló szavakat mondanék most magának. De tudja, hogy lehetőleg kerülni szoktam az alacsony, hétköznapias gondolkozást s ezért mégegyszer s ezúttal nagyon komolyan kérem, hogy keressen magának Margit néhány jó barátnőt, velük gyakran érintkezzék, hogy ne ölje meg a lelkét az egyedüllétnek minden fárasztó unalma és gyötrelme, keressék a jó, a nemes változatosságot és vidámságot nyújtó szórakozásokat s én hiszem, hogy ez a mai aggasztó szomorúsága lassankint el fog múlni. Mily különös is, hogy valaki ebben a fiatal életkorban már ennyire életunt. A nő: (csendesen lemondóan). Köszönöm Zoltán, maga jó és becsületes barátom volt eddig is, tartsa meg a jobb véleményeit rólam ezután is. A tanácsait igyekezni fogok megtartani, bár ezektől sem várok már sokat. En a maga emlékét becsületesen meg fogom magamban tartani! . . . Isten vele! (Felállott s egy hosszú, meleg, érző kézszoritással elbúcsúzott a barátjától, aki hiába igyekezett még marasztalni őt. A férfi udvariasan kisérte a lépcsőig s mikor visszament a szobájába, egy ideig elgondolkozva magában, csak ennyit mondott róla: — Szegény nő! A Serao Elvesztett boldogságának egy élő igazi Annája, akit talán már sohasem lehet többé visszaadni az életnek! Kossuth Lajos születésnapjának évfordulója. És mig magyar lesz a földön, mig zengő, dallamos nyelvünk hangzik az ajkakon, mig szivünk igazán és magyarul fog dobogni, nem felejthetjük el Kossuth Lajost, kivel a magyarok Istene 1802. évi szeptember hó 19-én megörvendeztetett bennünket. Kossuth Lajos! Mily varázslatos volt és maradt e név. Mily csodásán, mily lélekemelőén hangzik. Mintha megnyílnék a mennyboltozat kárpitja és fény, ragyogás között megpillantanék a szellemóriást, a nagyok-nagyját, halhatatlan emlékezetű Kossuth apánkat. Mert ő nagy volt, hatalmas volt, félisten volt. Óriási volt életében és óriási maradt halhatatlan halálával is. És még magasabbra fog nőni az idők múltával. Ha ráemlékezünk, ha magunk elé idézzük glóriás szellemét, ha tündöklő lelkén elmerengünk, be máskép érezzük magunkat, mint a normális, csendes viszonyok között. Mintegy varázsütésre átformálódik érzésünk, gondolatunk; mintha galvanizáltak volna bennünket, vérünk hevesen pezseg, keblünk emelkedik, izmaink acélosodnak, gondolataink tüzesen cikáznak és készek volnánk menni vele, utána, érte bárhová is. Mert Kossuth Lajos tényleg a mi nemzetünk apja volt és az maradt. Szelleme, lelke ott él, szunnyad mindannyiunk szivében; képe oda van vésve lelkűnkbe, szavai ott zsonganak agyunkban. Az évforduló alkalmából a kegyeletes magyarság csendes, de fenkölt ünneppel adózik nemzetünk apjának, kinek tanításai, jóslatai beválnak, kinek elvei győzedelmeskednek, kinek vágyai mintha lassan- lassan teljesülnének. , Légy velünk mindenha Kossuth apánk és ha rossz időket élnénk, rossz csillagok járnának, szellemed vezessen, vezéreljen, hevítsen és bátorítson bennünket. A te lelked csodákat fog ^művelni és nemzeted nem fog elveszni. Áldassék szent, magasztos emléked! HÍREK. Szeptember 21. Szenzációs kedvezmény. Mindenki, aki lapunkra legalább egy félévre előfizet, igényt tarthat egy vagy több életnagysagu fényképnagyitasra, ha a tetszés szerinti akármely kis fényképet lapunk kiadóhivatalába beküldi. Csupán a díszes papirkeretért (gravírozott passepartout) erre való feszítésért és a kép retoucholásáért 3 korona fizetendő. A kép mérete: 55X68 centim. Színészek szocziális szervezkedése. A színészek közt eddig is voltak ugyan szociálisták, de azért egy kissé mégis szokatlan, hogy a N. Enyedi Barna. Bérbeadó üzlethelyiségek és lakás. A Fő-utcán a piac-tér szomszédságában újonnan épülő szálloda és vendéglő épületemben két nagy üzlet helyiség kirakatokkal ahoz megfelelő lakással folyó évi november l=től kezdődőleg bérbe kiadó. Értekezhetni STERN AR1TIN tulajdonossal.
