Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-01-13 / 2. szám
2 1907. január 13. KŐVÁRVIDÉK ágai és nem csak a törzs fog elpusztulni, hanem lassanként a magyar nemzet gyökere is elpusztul. Ha azt akarjuk tehát, hogy a nemzet el ne pusztuljon, kötelessége minden e hazában lakó hazafinak egyesült erővel odatörekedni hogy minden ember hazájában munkát kapjon és ne legyen kényszerítve hazáját, családját és hozzá tartozóit elhagyni és uj hazába vándorolni. Szoktassuk népünket rendre. Nevelnünk kell a népet is, ha azt akarjuk, hogy időben és munkában rendhez szokják és ez által előre haladjon. Mert mi az oka a köznép hátramaradásának különösen az anyagi téren ? Az, hogy nem akkor és nem úgy teljesiti kötelességeit, a mikor, és hogyan kellenne. Megtörténik ugyanis gyakran, hogy a mit tavaszkor kellene elvégeznie, a nyárra halasztja, a mit pedig nyárban kellene tennie, azt őszre hagyja, mig egyszer aztán megérkezik a kietlen tél, a mikor s takaritanj többé nem lehet. Es ha adósságot csinál, ha kölcsönt vesz fel, ezzel se bánik rendesen, igy aztán nem fogy a tartozás, sőt ellenkezőleg, gyarapodik a kamat, nyakába szakad a pör, a fizetség a nyomorúság. Ekkor aztán nincs mit tennie, még vesz föl kölcsönt, hogy Amerikába mehessen, arra számítva, hogy ott pénzt fog szerezni, hogy az itthol könyelmü módon csinált adóságait fizethesse. Ezért a haza igazi fiainak jóban, rosszban össze kell tartaniok, munkál- kodniok kell együttesen, a nemzet jóvoltáért, felvirágoztatásáért és haladásáért, mert az egyúttal az egyesek haladását, boldogulását, jólétét is jelenti. A riportról. A hirlapirás műhelyéből. Van-e valaki, a ki kiváncsi ne lett volna arra, ugyan honnan kerítette az újság azt, vagy amazt a hirt. Elogy szerezte be olyan pontossággal egy fél nap alatt azokat az adatokat híradásához a melyikre nagy aparátussal vadászik a rendőrség gyakran hetekig, nem is szólva a törvényszéki vizsgálatokról, a melyek hónapokra nyúlnak ki. Csak a céhbeliek tudják, hogy az íráson kívül mennyi minden egyéb szükséges ahhoz, hogy valaki jó riportot csináljon. Mennyi szem és fül, főleg pedig mennyi józan ítélet, a dolog mélyére látó judicium, gyorsaság és simulékonyság kell ahhoz, hogy valaki egy alapos és jó tudósítást teremtsen . . . És ha az újságírás egy csomó irodalmi műfajt meg is ölt és újakat, sokkal felületesebbeket, vegyületét a tudomány és művészetnek teremtett meg, azt nem lehet elvitatni, hogy az újak között olyanok vannak, a melyek a művészi formát ha nélkülözik is, de a szépnek olyan ! kellékével rendelkeznek, a melyek talán kárpótolják az elveszett formákat. A riport lényegében angol irodalmi forma. Tárgyai a politikai eseménytől a színházi referedáig minden olyan esemény, a mely, hogy egy magyar újságíró szójárásaival éljék a mi tiz embernél többet is érdekel. Fő azonban a rendőrségi riport. Ahogy megszólal a telefon csengője és a rendőrségről jelentést tesznek, vagy egy szerencsétlenségről, vagy egy halálesetről, vagy sikkasztásról, vagy nagyobb csalásról a riporté, nem telik bele egy negyedóra már a tett színhelyén van. És kérdez legalább öt-hat embert. Jegyzi a feleleteket. Otthon pedig leül és megrostálja azt, a mit öt vallomásból tud. És ez egyike ama művészi kvalitásoknak, a melyek fölött rendelkeznie kell a riporternek. Akárcsak a historikus, aki a sok féle adatból szépen lehámozza azt a részt, a melyet minden egyes adat tartalmaz és ebből alkotja meg a múltak képét; akként dolgozik a riporter is a rendelkezésére álló anyaggal. Hogy gyakran az elevenesség és színes leírású valóságos példáit látja az ember a riportban, azon nincs mit csodálni. Az iró a tett színhelyén van; leg- gyakabban a megkapó tragédiának még látja utolsó jelenetét, azért a közvetettség sugaiata szemlélet olyan mély és tartós, hogy szinte lehetetlen neki szárazon írnia. Ezen írások pedig leggyakrabban irodalmi színvonalra emelkednek éppen ezen tulajdonságuk miatt. Az angoloknak köszönhetjük a riportnak egy újabb fajtáját: az interjút. Az újságíró rendszerint szorosabb ismeretségben van mindazokkal a kik a nyilvánosság előtt szerepeinek. A politikai élet kiválóságai, a községi potentások, nagy tudósok és művészek megannyian egy-egy újságírót 'is számítanak barátaik közzé. A jóbarátok azonban majdnem mindig épp azon politikai pártállást vallják a magukénak, mint a milyent hires barátaik vallanak. Innen van az, hogy az interjú sohasem tárgyilagos és az utókor a mai interjúkból soha sem fogja a meginterjúvolt személyiség igaz képét nyerni. Mert a színezet kibőg majdnem minden egyes interjúból. A barát nem törekszik arra, hogy a beszélgetést folytató személyiség politikáját hogyan vonja el annak egyéniségétől, hanem törekedni fog e a párt- politika javára elhomályosítani annak tiszta képét. A politikai ellenség pedig oda hat, hogy az ellenfelet nevetséges színben tüntesse fel. Vagyhaaz annyira tiszteletreméltó egyéniség, hegy lepattan róal minden éle és gúny, akkor a kicsinylés eszközeit szedi elő. így tehát eléggé sajnálatos, hogy mig a rendőri riport lassankint irodalmi értékké emelkedik, addig az intenju, és oxigénra, megfigyelni az elemek vegyi hatásait; a plasma fejlődését, a növényi és állati rostok összetételét; mindig csak mérni és számítani, szóval az anyaghoz szabadon, de azért rabláncokkal lekötve lenni, azután szabadon hagyni élvezni és szomjazni a szükölködőket, szabadon gúnyolódni az embereknek évezredek óta Istenben vetett hitén, szabadon megfosztani őket egy jobb jövő reménységétől, szóval az anyag előtt szabadon leborulni és az Istent szabadon tagadni és káromolni. No most lássuk ezt a fogaimat egy kalandor agyvelejében. Szabadon pózolva kapitányi egyenruhát ölteni magára, azután megjelenni a köpeniki városházán, hogy annak pénztárát ijedtében mind különböző variatiót játszó polgármester jelenlétében kiüríteni, vagy | Strasznoífként magát udvari tanácsossá szaba- 1 dón kinevezni s nyolc napon keresztül (fájdalom, a szabadság csak addig tartott) a zágrábi érsek mindenesetre nem megvetendő kosztját és vendégszeretetét élvezni, azután az embere- j két sorra szabadon becsapni, az ezreseket szépen zsebrevágni s ha lehet ügyesen elillani s a nagyvárosok éjjeli mulatóhelyein a keresményt szabadon elélvezni s ha elfogyott újabb kalandra indulni. Szóval szabadon hazudni, lopni, csalni, becsapni, élvezni s élni, amint lehet. Figyeljük meg, miként jelentkezik szabadság gondolata egy budapesti szocziáldemok- rata véres koponyájában. Haza! Engem a haza fogalma ne korlátozzon, én világpolgár vagyok. Akik a haza függetlenségéért «századokon keresztül vérüket ontották, bolondok. A történelem u. n. nagy alakjai kulturbestiák. Kenyeret a népnek! Le a vagyonos osztálylyal! Le a papokkal, grófokkal, bőrkabátosokkal, ezek mind herék. A munkás, ez a fő! Az egész világ egy nagy gépház, melyben csak a munkásnak van létjogosultsága. Kenyeret és szabadságot nekik! Osszák fel a földet, hisz mindnyájan egyenlők vagyunk. Legyen közös minden, a vagyon, a munka, az élvezet és a szerelem. Aki ezek ellen a világmegváltó elvek ellen fellépni merészel, azt leütöm, ha mindjárt 80 esztendős aggastyán is, aki ellentmond, azt bicskával leszúrom, mint ahogy ez a közelmúltban Budapesten történt; aki nem tart velem azt máglyára dobom, mint ahogy lentebb Szentpéterváron tették. így haladhatnék tovább az emberinem különböző alakjain s meg vagyok győződve róla, hogy nem akadna talán két ember sem, kinek lelke tükrén a szabadság viszíénye teljesen egyforma vetületet váltana ki. Egyet azonban mindenesetre konstatálni lehet és ez az, hogy amig régebben a szabadság gondolata legtöbbnyire a hazára, tehát a közjóra, a közös kincsre vonatkozott; ma ez az ideál az „én“ számára van lefoglalva s mert az ember ömaga iránt többnyire elfogult és önző, ez az elfogultság oly sok esetben valódi torzképet csinált a szabadság eszményi alakjából, mely a helyett, hogy vigasztaló angyalként simitgatná meg a mai kor gyermekének gondtól barázdált homlokát, inkább beteggé teszi, mert minden csak bizonyos mértékkel és korlátok között hasznos. Ha a szomjazónak egy pohár friss, tiszta vizet adtok, ettől felüdül, de indítsátok reá a tenger vizét, attól megfullad. így vagyunk a szabadsággal is. Ez is csak megfelelő formában és mindig bizonyos korlá- i tok között lehet szép és hasznos. Ez első pillanatra talán ellenmondásnak látszik. Szabadság és korlát! E két ellentét, hogyan egészítheti ki egy- j mást? Mindjárt megértjük, csak kissé gondolkozzunk felette. Nézzük csak az egész teremtett világot. I A nagy mindenség és a természet élettel van tele. Mindenütt élet és mozgás zsibong. De | ezt az életet bizonyos törvényszerűség, tehát bizonyos korlát szabályozza. Ha a nap, vagy a föld a neki megszabott pályától csak egy mért- íöldnyire is kitérne, ez már elég volna arra, hogy az egész naprendszer zűrzavarba, chaosba romolják. Annak a törvényszerűségnek, melyet a teremtő a természetnek megszabott, minden j engedelmeskedik s ezért szép a természet. Az ibolya magvából soha sem lesz katangkóró, sem pedig diófán nem fog dinnye teremni soha. Minden a neki kijelölt formában ragaszkodik. De nem csak az Isten alkotta természetben, hanem az emberi gondolat által alkotott A gór. kát. templommal átellenben levő telkem, a rajta levő két lakóház és gazdasági épületekkel eladó. Értekezhetni alulírott tulajdonossal. Mlarinkás Sándor.
