Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-09-29 / 39. szám
1907. szeptember 29.-x 3 dést oldott meg egy csapásra az életrevaló, nem tunyáskodó vidék. Megoldotta : miként lehet az élelmiszer uzsora ellen sikeresen védekezni és megoldotta: miként lehet nélkülözni a nagy nehezen kapható, vagy méreg drága bérért kapható megbízhatatlan, hanyag cselédeket. A vidék azonban itt nem áll meg. Van még egy veszedelmes rém s ez a lakás drágaság. Ez a rém a vidéken is otthonosan érzi magát, egyre kisért, hogy sikerült a közfigyelmet maga ellen fordítani és a provincia ismét módokról kezdett gondolkodni, mint lehetne e kellemetlen, zord vendéget lerázni. A polgármesterek csak legutóbb kongre- szusoztak, amelyen bizony életbevágó kérdések kerültek felszínre. így a lakás kérdés is, mely immár elviselhetetlen a vidéken, hol egy csomó mérsékelt javadalmazásu. hivatalnok, iparos, tanító él, kik nehezen tudják az aránytalanul nagy házbert megfizetni. A polgármesterek gyűlésén szóba került ez a mizéria és tervezetet nyújtottak be vidéki olcsó lakások építkezésének lehetőségéről. A vidéken tömérdek üres telek van melyet, egyes városok, helységek megvásárolnának és parcelláztatnának vagy pedig lakóházakkal, olcsó mérsékelt lakásokkal beépíttetnék. Kérnék az állam támogatását, de mindenesetre a hatóságok, az érdekeit és illetékes körök maguk támogatnák leghathatósabban ezen eszmét a kivitelben. Ennél nem veszíthetnének a városok, helységek, mert hát a lakóházakra fordított kiadások szépén megtérülnének és emellett előmozdítanák a sok intelligens ember, a nagyszámú hivatalnokok olcsó lakhatását. A fővárosban is szó esett városi lakóházak, illetve olcsó lakások építéséről, de mikor lesz ebből valami és mi az, ha a város ad 300-350 lakást. A vidék azonban megfogja csinálni az olcsó lakásokat is, hogy az adófizető, tisztességes munkában görnyedő, kisfizetésű polgárok nyugodalma, tehát boldogsága meglegyen. Az egészséges üde szellem, mely a vidéket a múltban is áthatotta, a tiszta, hamisítatlan vér, mely lüktetett benne, továbbra is sőt fokozva, fenállani fog és praktikus, életbevágó, modern gondolataival megszégyeníti a fásult, mindent hamar megunó, a külföldi rossz szokásokat majmoló fővárost. Ezelőtt a vidék Budapestről nyert impulzust, erőt, vérkeringést, most meg az elseny- vedt, energiátlan, akaratgyenge főváros a vidékről, a vidék utján fog felfrissülni, megifjudni, elevenséget, üde szellemet és tetterőt nyerni. A vidék maradisága már rég túlhaladott álláspont. Józan gondolkozása meghozta azt, hogy szerte az országban gócpontokat létesítettek, melyek egymással összeköttetésben állván, élénk virágzásnak indult a vidék. ment, tífusz tünetek vannak rajta és bekerült a kórházba. Mint földije érdeklődtem iránta, olykor-olykor hallottam is rólla. . . . Eljött apja, anyja; utóbbi azonban az otthon hagyott kis csecsemő miatt visszautazott 18-án délután. — 19-én estefelé a korzón sétálgatok, hogy a különböző nemzetiségű szebbnél-szebb nőkben gyönyörködve, enyhítsem a gyakorlat okozta fáradságot, az otthon hiányát, hözben találkozom egy orvos barátommal, aki „jelentősen“ megfenyegett az ujjával — „már megint te huncut“ ! . . . majd komolyra válik arca „Szabó a földid meghalt délután 4 órakor“. . . .- Szegény fiú, te sem hitted, hogy ily* sok napod lesz Boszniában, hogy Erzsikét pihegő „hangú fehér“ keble helyett a kopár, zordon Dragulác hegy lábánál fogsz pihenni — örökre pihenni. . . . ! Erzsinek meg megírták „ne sírjon, katona dolog ez! Csak egy magyar legénynyel van kevesebb a kaszárnyában“ ! Sarajevo, 1907. aug. 20. Schwieger Qyula. Székely adoma. - A kend fija is jár az ismtlőbe ?- Jár, hiszen tugygya kend, hogy muszáj.- Aztán mit ismétől ?- Azt, amit azelőtt se tudott. KO VARVIDÉK És a mai szociális bajok gyors és öntudatos orvoslásával látni való, hogy a vidék igenis halad a korral, minden tekintetben modern; emellett — és ez a legmegbecsülhetőbb benne - nem tér el nemzeti voltától, ténykedéseiben, cselekedeteiben ott van a magyar jelleg, ott lüktet a magyar erő, ott pezseg a magyar vér és kidomborodik a magyar józanság. A csőd. Fizetésképtelen . . . egyezkedők . .. csőd . . . bukás . . . ezek a legújabb jelszavak. Mindennap egy uj bukás, egy uj csőd hire ér bennünket. Cégek, kik már évtizedek óta megküzdöttek sikerrel minden eléjük tornyosuló viharral, most beadják derekukat és felszámolnak. Hasonló ez a helyzet valami iszonyú kataklizmához, amilyen az újvilágban gyakran megesik, mikor titkos erők megremegtetik a föld méhét, mire évezredes óriás fák magukba összeesnek, összeroppannak. Minállunk is, úgy látszik, mozgásba került a föld méhe: Titkos aknák nyílnak meg és elnyeléssel fenyegetik a mindenséget. Tompa dübörgés jelzi, hogy újabb viharok közelednek. De nemcsak ezek a jelenségek sejtetik az eljövendő végítéletet. Ezeknél sokkal kézzelfoghatóbb tünetek is vannak. A már fentebb említett tényleges bukások. Ezeket eltagadni^ nem lehet. És ép azért, nem is lenne célravezető a strucpolitika, mi is nyíltan foglalkozhatunk ezzel a kérdéssel. Mi okozza a pénzpiacnak hallatlan szegénységét? Politikai vagy gazdasági okok azok, melyekben e tünet magyarázatát lelhetjük? Azt hisszük, hogy e kétféle ok egyike sem alkalmas arra, hogy magyarázatul szolgáljon. Elsősorban is lélektani magyarázatot kell keresnünk. A kicsinyes mosoly el fog némulni, ha érvekkel támogatjuk állításunkat. Hazai iparunk és kereskedelmünk nem egészséges talajra épült. Akinek tőkéje volt, abban nem volt vállalkozási kedv, akiben pedig ez megvolt, az szegény volt, akár a templom egere. Ebből azután igen furcsa helyzet kerekedett. Elkényszeredett, satnya lett iparunk, mert nem volt alap, melyen megtalálta volna létesülésének feltételeit. Amíg állami támogatásban részesült, még gyorsan összeszedte magát, de amikor az allam a már kifejlődött csemetét kivitette melegházából, akkor azok a sovány talajban, ködben, magukra hagyatva, csakhamar 1 elsorvadtak, elsatnyultak. És csak egy erős deres reggelnek I kellett jönnie, hogy az összes palánták elfonnyadjanak, összezsugorodjanak. Ez az erős dér pedig a politikai válság volt. Az a mi speciális politikánk, mely szorosan összefügg gazdaságunkkal, úgy, hogy egyik a másik nélkül el se képzelhető. Nem volt és még most sincs saját tőkénk, az idegen tőke beözönlését illetőleg benmaradását pedig megakadályozza az a mértéktelen nagygyá vált agitáció, melyet ellenünk külföldön kifejtenek. Csakhogy már a régiek is ösmerték azt az okos közmondást, hogy „si vic pacem, pare bellum“; mi azonban épen- séggel nem éltünk ezzel a bölcseséggel és idegen erőkben bízva, most azon vesz* szűk észre magunkat, hogy az idegen erő cserben hagyott, mi pedig nagyon is gyöngék vagyunk ahhoz, hogy a magunkéból pótoljuk az elveszitettet. Csakhogy jajveszékeléssel nem igen segíthetünk magunkon. Különben is, legjobb valamely elharapódzott betegségen operációval segíteni. Ez az operáció pedig most fog megesni. Igaz, hogy a fertőzött részekkel sok egészséges húst is le fog metszeni a kegyetlen operatőr, de ami megmarad, az legalább teljesen egészséges lesz. Olyan eset az, mint amikor a kertész ollója lemetszi a felesleges ágakat, hogy a megmaradó annál jobban, annál egészségesebben fejlődhessék. Mi- nálunk is a fokozott fejlődés ideje fog bekövetkezni, ha legalább az operáció után biztosítjuk kereskedelmünknek, iparunknak a megélhetéséhez szükséges kellékeket. Ezek között legelsősorban is a tőke foglalja el a vezetőhelyet. Az a tőke, amelyik jelenleg nincs, de a'melyre köny- nyen szert tehetünk, ha gazdasági életünket reálisabban rendezzük be. Nem akarjuk ezt a nagy és hatalmas kérdést rövid vezető cikk keretén belül elintézni, annál kevésbbé, mert ez igen nevetséges törekvés lenne. Hanem elegendő egy szóval vázolnunk azt, hogy miképen véljük mi e kérdés megoldását. És ez a szó: belterjes mezőgazdaság. Az egység egy kincset ád minden hazának, mondja a költő — és ami hazánk kincse a föld. A parlagon heverő alig vagy rosszul miveit holdak, melyek milliók megélhetését javítanék és amellett oly arányú termelést eredményeznének, amely feltétlenül túlhaladná a fogyasztást. Vétkes könnyelműség, ha még tovább is késedelmezünk e tekintetben. Vétkes könnyelműség, melynek legelső keserű gyümölcseit most kell lenyelnünk. Az a baj, hogy minalunk félremagyarázzák az agrarizmus jelszavát és abba mindenféle titkos tendenciákat magyaráznak bele. Mint mindent, ezt is felekezeti szempontból tekintik és a kereskedelmet egyrészt, másrészt az őstermelést egymással szemben állítják csatasorba és nem gondolnak arra, hogy a kettő nemcsak hogy békésen is megférhet egymás mellett, hanem határozottan egymásra van utalva. Es amint az agrarizmus nem ellensége a kereskedelemnek, ép úgy a kereskedelemnek is első feltétele, hogy egészséges termelés álljon mögötte. Erre kell törekednünk és nem hiábavaló harci jelszavakkal zaklatni az amúgy is eléggé felzavart közvéleményt. Csakhogy az egyenetlenség régi hibája a magyarnak, hiszen hol tartanánk már mi, ha nem dúltak volna örökké testvérharcok kebelünkben. Reméljük azonban, hogy a mostani gazdasági válság elegendő tanulságul fog szolgálni és be fogjuk látni, hogy közös ellenségeinkkel szemben csak egyetértéssel arathatunk sikert. Második fontos feladat a szövetkezeti eszménk egészséges alapra való fektetése. Az „M. Sz.“ jelszónak már nem szabad mint valami rémes fenyegető árnyéknak érnie a közönséget, hanem kell, hogy az legyen a hit, hogy a szövetkezet ellenkezőleg a gyöngét erőssé, a védtelent hatalmassá teszi.
