Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-08-11 / 32. szám
IV. évfolyam. Nagysomkut, 1907. augusztus 11 32-ik szám. közérdekű társadalmi hetilap, a „nagysomkuti járási jegyzői egylet“ hivatalos közlönye. ___________---' 4-"' -----—_____ ____________ Sl óflzetősl ár : Egész évre.....................8 K Negyed évre . Fél évre..........................4 „ Egy szám ára . 2 K 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut. Teleki-tér 388. íz. Felelős szerkesztő: Barna Benő. meqjelen tündén vasarnap. Amiből élünk . . . Nem akarunk ezúttal arról beszélni, amit a statisztikai hivatal legutóbb is kimutatott, hogyan veszünk, pusztulunk, sokan tuberkolózisban, még többen ki- vándorlási betegségben. Nem is arról szólunk ezúttal, hogy az egyke-rendszer hova-tovább odaviszi ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, hogy sokkal több magyar lesz a föld alatt, mint a földön; de megdöbbenünk, ha a statisztika ama lapjait olvassuk, melyek jelentik, hogy a kórházak mind tele vannak s az orvosoknak annyi a dolguk, hogy azoknak több ezerre rugó száma Budapesten még kevésnek bizonyul s a Karlsbádba évente robogó magyarok száma meghaladja a sok ezeret . . . Nincs azon csodálkozni való, hogy a magyarok nagy hányada Karlsbádba megy a gyomrát kúrálni, azon sem csodálkozunk, hogy a lakosság számának kétharmada gyomorbajos. Nem eszik a magyar sokat, mint mondani szokás, hanem rosz- szat eszik! S ez a baj! Az embert elhagyja béketürése és flegmája, ha annak kutatásába hatol, mit is eszik az ember különösen a fővárosban, / és nagyobb városokban. Égbe kiáltó bűn az a nemtörődömség, melylyel az élelmiszereket kezelik, azaz, hogy nem kezelik. A nehéz megélhetési viszonyok mellett, a hallatlan drágaság mellett, nemcsak hogy alig tudjuk előteremteni a megélhetéshez szükséges minimumot, de hozzájárul ehhez az a megdöbbentő körülmény, hogy mindaz, amit drága pénzen veszünk, hamisított, mérgezett, Silány cikk. Folyton majmoljuk Bécset, amit ott rosszat találunk, azt nálunk rövid időn belül meghonosítjuk. De ami jót az osztrák főváros termel, arról nem veszünk tudomást, mert nálunk senki semmiért sem felelős. Bécsben törvény tiltja az élelmiszer hamisítását. Szigorú fogságba vetik azt, akit másodízben rajtacsipnek azon, hogy élelmiszert hamisított. Nálunk elitélik 50 — 500 korona pénzbírságra azokat, akik ily utón százezreket szereztek s ők vígan folytatják kisded hamis játékaikat. Tavaly a bécsi Rotundában élelmiszer kiállítást rendeztek. Külön pavilonokban mutatták be a hamisított dolgokat az árpától a ^zsírig. Hallatlan, hogy mik voltak láthatók analizálva, sterilizálva, vegyelemezve, nagyítva, kicsinyítve, mikroszkopikus üvegburák alatt. De a hatóság éber esze és figyelme gátat vetett Bécsben az ember legfontosabb szerve: a gyomor ellen intézett gyilkos támadásoknak. Állandóan hatósági közegek járnak meglepetésszerűen boltról-boltra, hol civilben, hol uniformisban, megvizsgálnak az üzletben feltalálható mindennemű élelmiszert s jaj annak, akit hamisitáson rajtacsipnek. Nem lehet célunk e cikkely szűk Á „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Xogy mi egymást nem szeretjük. Hogy mi egymást nem szeretjük, Oh, be kár! Melyben szerelmünk megérett, Elrepült a nyár. Soha e nyár vissza nem jő Mindörökre elveszett, Nem értesz te többé engem, Én sem értlek tégedet. A mi csókunk, a mi vágyunk Gyönyörű szemfödél, Közönyünket eltakarja Lángoló szenvedély. Szeretnó/c egymást szeretni, De rózsám elvirult, Tövisét sem érezzük már, Szirma mind porba hull. K. F. A művészet kibicei. A nagy francia forradalom sok tekintetben elsiette dolgát: nem nyaktilózott le minden előítéletet. így például a kibicség iránt még manap is előítéletesek vagyunk és felvilágosodott elmék sem átalják azt lealázó existenciának minősíteni. Ez Ítélet pedig, hogy többet ne mondjunk, szörnyen egyoldalú, mert a kibic, mint ilyen, tökéletes gentleman is lehet, ha tudniilik befogja a száját. Fájdalom, be kell ösmernünk, hogy ez csak a legritkább esetekben fordul elő, s igy a kibic rendszerint rászolgál arra a lesújtó kritikára, melylyel őt a társadalmi fölfogás illeti. A kártyajátékostól bajos volna elvitatni aztfa veleszületett, természetes jogát, hogy önön kibicét kiadós gorombaságokkal ne ftraktálja. Hisz a vérré vált kártyababona ősidőktől fogva azt tartja, hogy a kibic jelenlétével képes a szerencse finnyás istenasszonyát elhessegetni. Menynyivel jogosabb azonban a színházi intendánsok és igazgatók teli torokkal való kifakadása amaz egyének ellen, kik kotnyeleskedéseikkel, illetéktelen beleavatkozásukkal szabályos ciklusaikat összeturbálják és belekottyanásaikkal gyakran a legszebb játszmákat is elrontják. Ez egyének alatt a „művészet kibiceit“ kell érteni, vagyis a művészek azon hozzátartozóit, kik magával a mővészettel abszolúte semmi lelki rokonságban nem állanak, hanem atyafiság vagy egyéb kötelék révén botlottak a művészi légkörbe, a világot jelentő deszkák — széleihez. Ilyenek: a színházi mamák, papák, férjek, nővérek, unokatestvérek, sógorok, udvarlók és végül a törik-szakad müpártolók. E díszes társaság a művészet államában egy egész külön államot képez saját szakállára és örökös aknaharcot folytat a művészet átalános érdekei ellen, hogy saját érdekét annál jobban kizsákmányolhassa. Csak harcmador tekintetében tér el egyik a másiktól. A színházi mamák például előszeretettel követik azt a sztratagémát, hogy leányaik vetélytársnőit leszólják. A publikum gyakran értesül egy-egy művésznő magánéletéből oly apró részletekről, melyek teljességgel nem a nyilvánoság elé valók. Bizonyosra vehetjük, hogy a híreket a homályból a színházi mamák hozták napvilágra. Ez az ő zsánerűk. Nyelvük egy folytonos erkölcsi szappan, mely a mások családi szennyesét mosogatja. Ezeknél a mamáknál mindig nagy anyag van készletben és megdöbbentő részleEg jó házból való fia tanulóul-■ ■ - ................. felvétetik CSEH KÁROLY fűszerkereskedésében
