Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-06-16 / 24. szám
IV. évfolyam. Nagysomkut, 1907. junius 16 24-ik szám. Xilőflzetéel ;Vr: Egész évre .....................8 K Negyed évre . Fé l évre..........................4 „ Egy szám ára . 2 K 20 'fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN filNDEN VASARNAP. Népművelődés. Apponyi Albert gróf vallás- és köz- oktatásügyi miniszter két nagyjelentőségű rendeletet bocsátott ki a nemzeti közművelődés irányítása és gyámolitása, valamint a vidéki közművelődési gócpontok létesítése dolgában. A kultuszminiszter — mint látható — mindenképen kiváltani akarja és fogja is azon ígéreteket, melyeket tett tárcája átvételekor, vagyis erős nemzeti kultúrát óhajt teremteni az országban. Első rendeletét az Országos Közoktatási Tanácshoz intézte az iskolán kívüli tanítás egységes szervezése érdekében, vagyis a nép neveléséről, művelődéséről van szó, azok ingyenes tanításáról, kiknek nem volt alkalmuk megtanulniok írni, olvasni, azon serdültebb korban levőkről, kiket a kenyérkereset, a munka korán elvont a tanulástól. És sajnos, nálunk az összes polgári népességből csak 51‘4 százalék tud írni és olvasni, tehát majdnem a fele nem rendelkezik az átaláno- sabb, körültekintő tájékozódás legelemibb eszközeivel. Iskoláztatni, oktatni, tanítani kell a népet, hogy a legelemibb képzettségre szert tegyen. Hozzáférhetővé kell tenni a felnőtteknek az oktatást, és a miniszter nem zárkózik el a segélytől, a kormánytámogatástól, mert jól tudja, hogy nem holt tőke az olyan befektetés, mely a nép- kulturát fejleszti, előmozdítja, mely népet nevel és nemzetet nagygyá és valóban nemzetivé tesz. Érre főképen nálunk van szükség, mert minekünk, miként a múltban is, számos engeszthetetien ellenféllel kell küzdenünk, hogy nyelvünket, önállóságunkat megóvjuk. Kell, szükség van arra, hogy az iskolán kívüli szabad tanfolyamok létesit- tessenek, hol mindenki alkalmat lelhessen a továbbképzésre és művelődésre. A miniszter kéf desl intéz a közoktatási tanácshoz: 1. Minő intézkedéssel volna biztosítandó, netalán a törvényhozás közbejöttével is, az egyes közhatóságok, községek, városok, megyei bizottságok közreműködése abban a munkában, hogy az iskolázatlan, olvasni, írni nem tudó felnőttek oktatása országos segélylye! is tervszerűen eszközöltessék. 2. Miképen lehetne országos középponti vezetés és gyámolitás létesítésével a tankötelezettség évein túl, főképen az ifjúság 15—21 éveiben, a népnevelő továbbképzést átalánosabbá is tenni és «kkép egyrészt népünket jobban belevonni a nemzeti közművelődés keretébe, másrészt gazgasági boldogulására is megadni a kívánatos értelmi és erkölcsi készültséget. A miniszternek szándéka, terve nagy és nemes. A népet nevelni, hogy értelemmel, tudással legyen felruházva, egyike a leggyönyörűbb, legfelemelőbb eszmének. Ebben a rendeletben megnyilvánul a kultuszminiszter igaz hazafiassága, erős magyar érzése és fajszeretete. A magyar nemzetet nagygyá, egységessé, műveltté akarja tenni, hogy egy szemernyivel se maradjunk el a többi államok ily irányú intézkedései mellett. A másik rendelete hasonlókép jelentőségteljes és szintén népnevelő tendeciáju rendeletét a közoktatásügyi miniszter a múzeumok és könyvtárak országos főfel* ügyelőjéhez intézte a közművelődési házak érdekében. Apponyi gróf ugyanis elő akarja mozdítani, hogy megfelelő vidéki városokban egy-egy olyan épület — közművelődési ház — emeltessék, amely az illető A „KŐYÁRVIDEK“ TÁRCÁJA. Ö Felsége I. Ferencz József koronázá= sának 40 éves jubileumára. Az állami iskola által junius 8-án tartott ünnepélyen felolvasta: Veress József igazgató. Igen tisztelt ünneplő közönség! Kedves gyermekek! Örömünnepet ül ma egész Magyarország, örömünnepet, melyen a Kárpátoktól Adriáig milliók fohásza száll fel az ég urához, áldást esdve annak a szeretett királynak a> fejére, kinek képmását virágdiszszel vettük körül s kinek jóságos arcán annyi szeretettel csügg tekintetünk. Örömünnep ez, akár azt a történelmi tényt tekintjük, melynek negyvenedik évfordulóját ma ünnepeljük, akár azt a négytizedes időszakot, mely a koronázás napja és a mai nap közt fekszik. Midőn 1867. évi junius 8-án a magyar nemzet I. Ferencz József fejére rátette Szent István koronáját, a feledés leplével takarta be ama gyászos évek emlékét, melyek az ősi alkotmányos szabadság élvezetétől megfosztott magyarnak mély honfibánatnál nem adtak egyebet, és megifjult élet- és munkakedvvel, a szebb jövő reményének lelkesedésével lépte át küszöbét egy uj korszaknak, melynek a koronázás tényében biztos zálogát bírta. Az 1867. évi koronázás tehát kétszeres fontossággal bir a magyar nemzet történetében: azzal a fontossággal, melyet Magyarországon minden, Szent István koronájával végrehajtott koronázásnak tulajdonítunk és azzal, melylyel az 1867-iki koronázás van felruházva. A magyar nem tekinti ugyanis Szent István koronáját egyszerű jelvénynek, mely eshetőleg egy másikkal is pótolható, nem lát a koronában csak külső szertartást, mely nem egyéb a királyi hatalom átvételének puszta jelképénél, hanem olyan szent ereklyének tiszteli a koronát, mely egybeforrt Magyarország önállóságának, függetlenségének eszméjével és mintegy részese a királyi hatalomnak, úgy hogy az tekinthető csak Magyarország törvényes királyának, kinek homlokát a nemzet akaratából ez a szent ereklye érintette. Ezen a nagy fontosságon felül azonban, melyet a magyar minden koronázásnak tulajdonit, még egy másik, rendkívüli fontossága is volt az 1867-iki koronázásnak, amennyiben ez hidalta át azt a végzetes Örvényt, mely az uralkodó és a nemzet között éveken át tátongott és az alkotmányos élet két főtényezőjét, a felségjogok két törvényes birtokosát, a királyi hatalmat és a nemzet akaratát, újból egyesítette sikeres, áldásos működésre, a haza, a nemzeti közügy érdekében. Meg is indult nyomban, teljes élénkséggel ez a működés és az alkotmányos élet mindkét tényezője nemes versenyt fejtett ki a nemzet boldogitása érdekében, mely verseny meghozta édes gyümölcseit. Örömünnep tehát a mai nap azért is, mert a lefolyt negyven év munkájának eredménye valóban lelkesítő, lélekemelő. Nem volna itt helyén azt a kérdést feszegetni, vájjon a koronázást nem lehetett volna-e a magyar nemzetre nézve előnyösebben létrehozni; nem illik ez alkalommal kutatnunk, vájjon ha más politikai irány, érvényesül, nem alkothatott volna-e még nagyobbat, még szebbet, még dicsőbbet, mint amily nagy, szép és dicső vívmányoknak ma örülhetünk; tény az, hogy Magyarország a lefolyt negyven év alatt a A Kórház-utcában levő és tulajdonomat képező azon lakóház, melyben Szappanyos kir. járásbiró ur lakik, mellék épületekkel együtt bérbe kiadó. .HZZ Értekezhetni ez iránt bármikor alulírott tulajdonossal KTyilván Mililós.
