Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-06-16 / 24. szám
2 KŐVÁRVIDÉK 1907. junius 16. város több irányú közművelődési munkájának mintegy'székhelye legyen. Ez épületben mindenekelőtt 250—300 hallgató befogadására alkalmas előadási teremről kellene gondoskodni, melyben ismeretterjesztő felolvasások és zenei előadások tartatnának; ezenkívül természettudományi kísérletek bemutatására berendezett kisebb előadási terem is lehetne abban a házban, néhány könyvtári és olvasó-szoba. Egyelőre 8 — 10 városban kellene csak ilyen közművelődési házakat építeni. Valóban nagyot halad majd a nép- kultura és nagyot fejlődnek a vidéki városok, ha a kultuszminiszter ezen magasztos eszméi testet öltenek. Mire tanít átalában a jó vig= és a jó szomorujáíék?*) A színmüvek átalában az észre és a szive hatnak. Az észre annyiban hatnak, hogy a szereplő hősnek és személyeknek sorsából, tetteiből megtanuljuk, mint kell tenni vagy mint kellett volna tenni. Belátjuk, hogy minden hiba, vétség, bűn következményeket von maga után és hogy a fennálló világrenddel tréfálni veszedelmes, ellenkezni tragikus dolog. Megtanuljuk, hogy kis hibáért kicsit, nagy hibáért nagyot szenved az ember és hogy embertársaink és a világrend semmi helytelen dolgot sem hagynak megtorlás nélkül. Mind-ennek látása, tudása okosabbá teszi az embert. De nemcsak a hősnek sorsából tanulunk, hanem átalában az egész színműben sok újat hallunk; gondolataink és ismereteink tehát gyarapodnak. Ezeken kívül még bizonyos külső modort is tanulhatunk, amennyiben megtanuljuk, hogy bizonyos körülmények között hogy kell magunkat viselnünk. A tragédia azonban nemcsak az észre hat, hanem a szívre is, azaz amint már Aristoteles mondotta: „Tisztítja az indulatokat, szenvedélyeket.“ *) Szitnay Elek főgimnáziumi tanár „Tanulmányok“ cimü müvéből a szerző szives engedelmével. A tragédiának négyféle hatását szokták megkülönböztetni, amennyiben négyféle érzelmet támaszt az emberben. Ez érzelmek a következők: a részvét, a félelem, a szánalom, a megnyugvás. A részvétet a hősnek kiváló tulajdonai iránt; igy pl. megbámuljuk Caesar világbiró hatalmát, Brutus szabadságszeretetét, Romeo szerelmét stb. Érdeklődni kezdünk a kiváló lelki tulajdonságok iránt. Az érdeklődés már magában is fontos, mert az érdeklődésből női a hajlandóság, a szeretet, a vágy; s a vágy az akarásnak kezdete. Azaz röviden szólva, mi is a hőshöz hasonló tulajdonokkal szeretnénk bírni. A félelem akkor lep meg, midőn a hős a világrend ellen készül fellépni. Félni kezdünk, mikor látjuk, hogy a hős indulatai által elragadva, mintegy vakon rohan neki azon világrendnek, mely nálánál sokkal hatalmasabb és erősebb s melyet neki, a gyönge egyesnek tisztelnie kellene. Előre sejtjük, hogy a megtámadott világrend a merész hőst agyon fogja sújtani. így pl. félni kezdünk, midőn Julius Caesar elbizakodásában, mint Isten, beszél az emberekkel; midőn a hős Brutus elhatározza, hogy gyilkos kezet emel Caesarra, vagy midőn Rómeó legnagyobb ellenségei közé megy és ellenfeleivel párbajt viv. Ilyenkor azonban nem csak a hőst féltjük, hanem magunkat is; elgondoljuk, hogy minket is valami baj érhet, mi is valami veszedelembe rohanhatunk. E félelem már maga is nemesit. A szánalom érzelme akkor támad bennünk, midőn a' hős a fönnálló világrenddel már összeütközött és mint sokkal gyengébb fél, legyőzetett. Szánjuk a hőst, ha látjuk, hogy hasztalan küzdött, hasztalan mondott le mindenről és áldozta fel mindenét, mert célját el nem érte, sőt a legnagyobb szenvedéseket hozta magára. Más szenvedésének és szerencsétlenségének látása bennünk is szomorú érzelmeket támaszt; fáj nekünk is, ha valamiben kiváló embertársunkat bukni látjuk. így szánjuk Caesart, midőn az összeesküvők szúrásaitól elesik, szánjuk Brutust, midőn seregeit leverik, szánjuk Rómeót, midőn látjuk, hogy minden terve meghiúsul. A megnyugvás érzelme akkor keletkezik bennünk, midőn azt látjuk, hogy a hiba, vétek, bűn meg van torolva, midőn a vétkesek méltó büntetésüket veszik; midőn tehát az erkölcsi világrendben az egyensúly helyre van állítva. Megnyugtat bennünket az a tudat, hogy az isteni, emberi törvények megvédik az emberiséget egyes embereknek túlkapásai ellenében; megnyugtat bennünket annak látása, hogy a világrend fölött őrködő gondviselés a jónak és rossznak egyaránt igazságot szolgáltat és hogy senki sincs, ha mégoly hatalmasnak gondolja is magát, aki ezalól kivétel képezzen. Más a jó vígjátéknak hatása. A vígjátékokból is sokat tanulhatunk. A komikum a vígjátéknak főeleme, úgy, mint a tragikum a szomorujátéknak. Komikumnak mondjuk pl. azt midőn Kisfaludy Károlynak „Mátyás diák“ cimü vigjátéká- ban a kántor azzal dicsekszik, hogy ő hires ember, mert sok embert énekelt ki a faluból, vagy midőn latin kérdésével Mátyás király előtt igy készül szónoki beszédet tartani: „Boldog országút! oh szemek! oh kántor! Oh jeles nap, áldást hoz sugárod. Örülj, örvendezz szív, nem lesz a te károd.“ Vagy végre, midőn nagy zavarában Mátyás elé térdel és mondja: „Le vagyok sújtva Uram! de nagyságod gyöngesége s az én nagylelkűségem!“ A komikum tehát olyan hiba, emberi gyarlóság, amely minket nevetésre indít. így nevetünk pl. a tudatlanon, aki okosnak akar látszani; a félénken, ki a bátrat mutatja, s a legkisebb bajnál megugrik; a szegény emberen, ki a gazdagot utánozza. így nevethetünk a fösvényen, pazarlón, gőgös emberen s a kisebb gyarlóságok ezer és ezer nemén. A komikus hős is meglakol hibájáért, de természetesen: egy kis hibával kis bünhödés van összekötve; sokszor pl. csak kigunyolják. A komikus nemzeti élet minden terén óriási, a népek történetében párját ritkító haladást tett. Alkotmányos életünk föltámadt sírjából, az ország ügyeit magyar nemzeti felelős kormány intézi, a nemzeti szellem megerősödött, önbizalmunk fokozódott, állami tekintélyünk a világ előtt öregbedett, iparunk, kereskedelmünk örvendetes fejlődésnek indult, iskolaügyünk, köz- művelődésünk egyre izmosodik, irodalmunk, művészetünk mind nagyobb erőt fejt ki önállósága kivívásában, úgy hogy Magyarország ezeréves fennállásának ünnepén büszkén léphetünk Európa szemei elé, mint olyan nemzet, mely gazdagságánál, műveltségénél, tekintélyénél, erejénél fogva a világrészünk sorsát intéző nemzetek tanácsában helyet követelhet magának. Ennek az örvendetes eredménynek létrehozásában a magyar nemzet mellett dicsőségesen uralkodó királyunknak nagyon jelentékeny rész jutott. Nem hiába veszi őt körül a magyar nemzet oly nagy ragaszkodással, szeretettel, hódolattal; ezt a ragaszkodást, ezt a szeretetet, ezt a hódolatot meg is érdemli. A királyi hatalmon kívül, mely előtt, bárki legyen hordozója, mindig hódolattal hajolt meg a magyar, jelenlegi királyunkat pedig oly személyes tulajdonságok ékesítik, melyek nemcsak mint uralkodót, hanem mint embert is a legnagyobb tiszteletre és szeretetre teszik méltóvá. Sziv- beli óság, mely, ahol csak lehet, mindig kész segíteni; nyájas leereszkedés, mely a legfélénkebb kérelmezőt is felbátorítja; lovagias gondolkozásmód, mely oly szépen összeillik a magyar nemzet jellemével; szigorú igazságszeretet, mely Mátyás királyra emlékeztet; mértékletes életmód, mely bármely egyszerű polgárnak is mintául szolgálhat és páratlan lelkiismeretesség a hivatalos kötelességek teljesítésében, mely az állami élet nem egy munkását megszégyenítheti: ezek azok az erények, melyeknek koszorúja felséges királyunk homlokának Szent István koronájával nem kisebb ékességéül szolgálnak. Nehéz királyi kötelességei teljesítésében, fárasztó napi munkájában nem gátolták felséges urunkat azok a nagy megpróbáltatások sem, melyeken ismételve kellett keresztül mennie s melyek közt fiának, a trónörökösnek hirtelen halála volt a legsúlyosabb. Ha mintát kerestek az élet számára, kedves gyermekek, a királyt válaszszátok élőképül, — élőképül úgy a hazafias, mint az átalános emberi erényekben, kiválóan pedig a szigorú kötelességtudásban és a munka szeretetében. Arra nézve már nincsen nézeteltérés széles Magyarországon, hogy királyunk a legalkotmányosabb gondolkozásu fejedelem Európa összes uralkodói között. Féltékenyen őrködik alkotmányos szabadságunk fölött, melyet esküjéhez híven senki által nem enged megsértetni. Tanuljátok meg tőle, kedves tanuló ifjak, a szabadság tiszteletét és szeretetét! Szabadság nélkül nincs élet, nincs haladás; — a szabadság a szellem éltető levegője, melyet ha megvonunk tőle, az élet föltételétől fosztjuk meg; szüksége van erre az éltető levegőre a nemzetnek, mint egésznek, épugy, mint az egyes polgároknak is. A magyar mindig lelkesedett a szabadságért és ha a hazájának önállósága, függetlensége veszélyben forgott, mindig kész volt a szabadságért vérét, életét áldozni. De haladt és halad Magyarország a polgári szabadság terén is. Az 1848-iki törvényhozások szabadelvű alkotással örökítették meg emlékét, mely alkotások közt kétségtelenül a jobbágyság megszüntetése a legfontosabb, a legmélyebbre ható. Azóta pedig lépésenkint, de biztosan haA P/(| t't'r* Q legf°rgaímasabb helyén egy üzlethelyiség láva- I O Li li/íl hattal és az udvaron megfelelő lakással 1907. év junius hó l-től IPUT* bérbe kiadó. Értekezhetni alulírott tulajdonossal. ES O J3L ES EL El ÉS IST I.
