Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-04-28 / 17. szám
2 KŐVÁRVIDÉK 1907. április 28. modni sem mertek. Mi a késő és elpu- hult epigonok úgy neveltettünk, úgy élünk, hogy az életünk sinylené meg, ha a gőzmasina dacolna velünk. Élni akar mindenki. A régi idők igénytelensége megszűnt. Aki más számára megteremtette a jómódot, az is részt követel magának a jó módból. E kívánság elemi erővel követelőzik és ha itthon nem kapjuk meg, megyünk ki a hazából másfelé, de az életet mindenki mennél kellemessé akarja tenni. Ez a magyarázata a kivándorlás nagyfokú térhódításának. Csak magyarázat és nem vigasz is egyúttal. Pedig erre is alaposan rászorultunk, mert a helyzetet az teszi különösen sajnálatossá, hogy éppen mostanában amikor gazdaságilag óhajtjuk nagygyá és hatalmassá tenni az országot, hogy most hagyják el magyarjaink az országot. A nemzeti irodalom tanulmányozásának haszna és fontossága. — Irta: Szitnyay Elek. — Aesthetikai szempontból az embernek ember a legérdekesebb, a legfontosabb; de az embernél is csak a lélek, a szellem az, ami az érdeklődésre mindenha igényt tartott és fog is tartani. Az emberi szellem sok mindenfélében szokott nyilvánulni, de leghívebben és legteljesebben a nyelvben, a beszédben. Az ezernyiezer emberi cselekvés, a családi, polgári, állami életnek számtalan tettei, az építészet, szobrászat, festészet remekei mind az emberi szellemről beszélnek, hol világosabban, hol homályosabban adván elő az eszmét, de mindenoldalú megvilágításban ezt csak a nyelv mutatja fel. Az emberi tett, cselekvés már csak mint múlt áll szemeink előtt, önmagáról mit sem beszél, csak mint befejezett végeredmény áll előttünk, s ha nem volna nyelv, amely e végeredmény okát, előzményeit megmagyarázza, mit sem értenénk belőle. Igaz, hogy a festő jobban színez, a szobrász jobban domborít, a zenész az érzelemre jobban hat, de mindezek egyoldalúan tüntetik Gyuszi : Nem. Majd én magam rakok rá egypár darab szenet. (Letérdel a kályha elé és telerakja szénnel). Lea: Legalább hamarabb felforr a viz, ami a teához lesz szükséges. (Vizet önt egy kis zománcozott lábasba, melyet a tűz fölé állít.) Gyuszi: Hát tea is lesz ? Lea: Furcsa kérdés, hiszen egy csésze teára hívtam meg. Gyuszi: Kérem én azt hittem, hogy a tea az mellékes dolog! Voltam már elégszer teára meghiva, ahol mindent kaptam, csak teát nem. Lea: Itt pedig csak teát kaphat és más semmit. Gyuszi: Nem is remélek. Nem olyan fából vagyok ám én faragva, hogy másra is gondoljak, mint arra, hogy most egy bájos, szép asz- szonynyal négy fal között teázom. Kettőnk között egy méter hosszú üres lég, mely azt a bizonyos kardot képezi. Nagyon jól tudom, hogy csak egy félóráig szabad itt lennem, amit tőlem telhető csevegéssel óhajtók mennél kellemesebben eltölteni. Lea : Látja Gyuszi ez a beszéd tetszik nekem. Igazán jólesik hallanom, hogy maga is igy gondolkozik, mint én. Már forr a viz. (Leemeli az edényt és az asztalra teszi. Teát dob a vízbe s teritni kezd). Ne nevessen ki, hogy ilyen kezdetleges háztartásom van, de arra a pár napra, mig Pesten vagyok, nem érdemes költségekbe vernem magam. (Kis cukros-katuelő az eszmét. Az emberi szellemet tehát a nyelvben ismerjük meg legjobban. Ha az emberi szellem e nyilvánulása Írásba, könyvbe van foglalva, az ilyen művek összegét irodalomnak hívjuk. Aki tehát az irodalmat tanulmányozza, az könyvekben kutatja az ember életét. Kutatja tehát a lelki élet minden nyilvánulásában, örömében, bánatában, világnézetében és más ezernyi tettében. Aki az irodalommal foglalkozik, az az elbeszélő vagy epikus művekben a nemzet nagy hőseivel, a regényben a jelen társadalmi élettel, a lyrai költeményekben az emberi szív különböző érzelmeivel, a drámában az ember sorsával, a históriai művekben az emberiségnek és saját fajának fejlődésével, a tudományos művekben a lét problémáival, titkaival és végre a szónoki művekben az igaz, szép és jó eszméiért kifejtett és kifejtendő harcokkal foglalkozik. Figyelmes olvasás alkalmával lelkünk egészen az olvasmány felé fordul s úgy beleéljük magunkat, ahogy az iró előadja a dolgokat, azaz az iró gondolatai, ítéletei a mieinkké lesznek. Gondolataink idegen eszmékkel gazdagodnak; az iró érzelme hasonló érzelmeket, vagy újakat támaszt bennünk, vagy a régieket megerősíti; mindez azonban akaratunknak határozottabb, nemesebb irányt ad, azaz jellemünket neveli. A jó olvasmány egyik főelőnye az, hogy érdeklődést, a sok olvasmány sokoldalú érdeklődést kelt, de az érdeklődés az akaratnak és tettnek gyökere, alapja. Csak ahol érdeklődés van, lesz akarat és tett; pedig tett az ember életének célja. A sokoldalú érdeklődésről mondja igen szépen korunk nagy bölcselője, Herbart: „A sokoldalú érdeklődés termékeny talajhoz hasonlít, mely csirában, gyökérben oly gazdag, hogy a vegetáció felületén bármikor megsemmisíthető, de nemsokára uj zöld fog az üressé lett helyeken mutatkozni. A cselekvés mindig a gondolatkörből származik és minél gazdagabb ez, annál kevésbbé kell félni, hogy a sors az embert tökéletesen elnyomja“. Aki figyelemmel olvas, az még egyszer átgondolja, átérzi, tehát átéli azt, amit az iró leirt, vagyis képzeletben cselekszik. Az ily képzeleti cselekvésnek a való cselekvés fölött az az előnye van, hogy a képzeleti cselekvésnél sokkal inkább lehet kimerítő megfontolásokat tenni, amire a való cselekvésnél idő sincs. A képzeleti cselekvésnél tehát helyesebb cselekvés származhatik, mely a jellembe a helyes vonásokat vési be. „De minél többször lyát, citromot és rumot tesz az asztalra). Maga hogy issza a teát? Gyuszi : Rummal, akarom mondani sok rummal. (Hirtelen). Mondja Lea, gondol maga ilyenkor a férjére? Lea: Őszintén bevallom: nem. Ez csak természetes. Ha haza utazom, eleget fogom még látni. Gyuszi: Nem szeretheti nagyon az urát. Lea: Még egy kicsit sem, az Isten bocsássa meg a vétkemet. Nem is lehet őt szeretni, veszekedő, mogorva ember. Gyuszi: Akkor nem való olyan édes asz- szonykához, a minő maga. Remélem, megcsalta már ? Lea: (Sértődötten). Kérem, ha pimaszko- dik, hát jobb ha elmegy. Tartsa mindig szem előtt, hogy tisztességes asszonynyal van dolga. Gyuszi: Ezer bocsánat a vakmerőségemért. (Ki iszsza a tehát és közelebb húzódik az asz- szonyhoz). Lea: Maguk mind egyformák. Azért, hogy egy barátságos kis meleg szobában egyedül van egy nővel, aki véghetetlenül unatkozik, már elég okot talál arra, hogy azt tisztességtelennek tartsa. Gyuszi: Nem ért engem kedves Lea. Lea: De igen is értem. Ismétlem, hogy maga is olyan, mint a többi. Feljogosítottnak érzi magát mindenre, mert ebben a pillanatban egyedül van velem. láttuk magunkat helyesen cselekedni, — mondja az újkor hires paedagogusa, Ziller, — annál könnyebben cselekszünk helyesen a való életben is.“ És megfordítva, minél többször cselekedtünk helytelenül képzeletben (rossz irányú regények), annál hajlandóbbak leszünk helytelenül tenni a való életben is, mert amit képzeletben megszoktunk, azt a gyakorlatban érvényesíteni kívánjuk. Innen a jó olvasmányok nagy haszna és a rosszak veszedelme. Mondottuk, hogy az irodalom az emberi szellem írásba foglalt, vagy élő szóval előadott műveinek bizonyos összege. E szerint tehát lehet az irodalom világirodalom, mely az emberiség elmetermékeinek összegét, egyetemes irodalom, mely valamely nemzet elmetermékeinek összes számát és végre nemzeti irodalom, mely ama művek összegét foglalja magában, melyekben legkiválóbban nyilatkozik valamely nemzet szelleme. Ilyen művek leginkább a költői, szónoki, bölcseleti és történeti művek. E művekben nyilatkozik leginkább a nemzet szelleme; azért, mint Felméri A. mondja, a nemzeti irodalom egy nemzetnek lélektana, erkölcstana. Mig a szakirodalom a nagy világgal és annak tüneményeivel foglalkozik, a nemzeti irodalom tárgyát az ember és hazafi tettei képezik és mert az ember és az emberi tett mindig a leghathatósabb eszköz az érzelmek felköltésére, azért nevelő hatás szempontjából a nemzeti irodalom a legfontosabb. Joggal mondja Bulwer, hires angol regényíró, hogy: „Aki egy maradandó becsű könyvet ir, az az emberiség jótevői közé számítandó“; mert egy jó könyv egy állandóan működő erkölcsi erő és „valamint a delejesség és villamosság hajtja gépeinket, — úgymond Felméri, - szintúgy mozgatják szellemi és erkölcsi gépeinket azok a szellemi és erkölcsi erők, melyek az emberiség szellemi hőseiben pontosulnak össze.“ Ilyen erkölcsi erőt repraesentál egy jó munka, ily szellemi hős egy jó munkának az írója. A nemzeti irodalom tanulmányozásából tehát a következőket meríthetjük: A nemzeti irodalom tanulmányozása uj gondolatokat, Ítéleteket, szóval a szellemnek egy uj világát teremti meg bennünk. Cselekvésünk számára alkalmas inditó okokat szolgáltat, elveket érlel meg bennünk, tehát nemcsak okosabbakká, hanem jobbakká is tesz. Uj érzelmeket teremt, a meglevőket erősiti, nemesíti. Gyuszi: Nos azért is megmutatom, hogy aszkéta-szerü leszek leszek ettől a perctől fogva. De maga fogja megunni, arról is biztosíthatom. Rágyújt egy cigarretára s öt percig egy szót sem szól. Az asszony arca lassan kipirul s gyönyörű szemei csodálatos tűzben égnek. Gyuszi észreveszi ezt a változást, de nem szól semmit. Lea bosszankodik s magában „ügyetlen tacskónak“ nevezi el a fiút, majd oda huzza melléje a székét s vállára támaszkodik ! Gyuszi : Milyen piros az arca! Lea: Igen, nagyon meleg van itt. Meg aztán a tea is. Nézze kérem, milyen vörösen izzik a kályha fala, egészen áttüzesedett már. Gyuszi: Milyen szép hasonlatot lehetne most mondani, de nem merek. Lea : Csak egészen bátran. Gyuszi: Nem én, maga úgy bánt az imént velem, mint egy éretlen gimnázistával. Lea: (Megsimogatja Gyuszi haját). No, jól van kis Gyuszikám. Megengedek egy kis szabadabb viselkedést is. (Egészen ráhajol a fiúra). Gyuszi: (Átkarolja Leát és magához vonja. A nő odaül ölébe s percekig néznek farkasszemet. Hirtelen odatapasztja száját ajkához s ott tartja sokáig). Édes . . . édes Lea. Lea : Gyuszi . . . . . Gyuszi: Látja ez igy mennyivel szebb.
