Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-20 / 20. szám
III. évfolyam. Nagysomkut, 1906. május 20. 20-ik szám. ff KOVARVIDEK KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. XSlóflzetésl ár : Egész évre ...................8 K Negyed évre . . . . 2 K Fé l évre........................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Fő szerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tár 388. 'sz. MEOJELEN TÜNDÉN VASÁRNAP. Ismét járdaügyről. (Szépekei.) Erről beszéltünk már eleget. De mert tudjuk, hogy olvasóink épen nem találják unalmasnak ezt a tárgyat, megint felszínre vetjük; de csak azzal számolhatunk be, hogy még mindig nincsen semmi eredmény. Azzal vigasztaljuk azonban magunkat, hogy a mi késik nem múlik. Elismerjük, hogy az nem megy olyan könnyen. Ott van pld. a szomszédos Nagybánya város, hány év óta törekszik, hogy villanyvilágítása és vízvezetéke legyen és nem tudjuk mi okból, mai napig sem haladt e tekintetben egy lépéssel sem előre, s ime a sokkal kisebb Felsőbánya erélyes intézkedéssel mindezt elérte. Van villanyvilágítása, van vízvezetéke. Milyen előny is az! Önök bizonyára csodálkozni fognak hogy miért említünk mi villanyvilágítást és vízvezetéket, holott semmi összefüggés sincs ezek között és a járda között. Célunk ezzel az, hogy rámutassunk azon körülményre, miszerint erős akarattal, még erélyesebb intézkedéssel mindent el lehet érni, a mit az ember akar és különösen a mire égetően, múlhatatlanul szükség van. Nekünk nem kell vízvezeték, nem kell villanyvilágítás, (kellene, de egyszerre a földről az égbe repülni nem lehet) hanem igenis kell járda. Csökönyös közönyösséggel és összetett kezekkel azonban soha sem fogunk célt érni. Lássunk munkához! Fogjunk hozzá a dologhoz, akkor célt érünk. A járda önmagától bizonyára nem fog elkészülni. Nekünk kell az építés munkáját megkezdeni, az első alapot megvetni; a többi magától jő. Talán az az akadály, hogy scAba fog kerülni? Tessék csak kiszámítani mennyibe kerül a sok cipő a mit az ember elkoptat a rósz utakon, az sokkal többe kerül . .. Bővebb fejtegetésekbe bocsájtkozni nem akarunk. Tárgyaltuk már e helyen többször, hogy a járdát haladéktalanul meg kell csinálni. Amint fentebb már jeleztük, itt erős akaratra, erélyes intézkedésre van szükség. Össze kell tömörülnünk és e tekintetben egy nézeten kell lennünk, akkor a magunk elé kitűzött feladatot meg fogjuk valósíthatni. Tagadhatatlan, hogy nem kis áldozatba fog kerülni ennek a keresztülvitele, tagadhatatlan az is, hogy egyébb terheink is vannak, de szabad-e meghátrálnunk, ha elsőrendű szükségletről van szó, olyanról, a mit muszáj keresztülvinni és a mit tovább halasztani teljes lehetetlenség. Mig a járda elkészítése által a város csinosítva lesz, addig nem leszünk kitéve annak, hogy a község kellő közepén a kocsik és jószágok elől kitérni legyünk kénytelenek. (Bizony sokszor nincs hová kitérni. Szerk.) De most aztán intézkedjünk gyorsan; az idő halad, tenni kell valamit. Kibúvót úgy sem lehet találni, mert visszariaszt bennünket az a szó: muszáj! Miért halogatjuk tehát napról-napra a dolgot? . .. Amerikai levél. Egy Amerikában élő „Kővárvidéki“ embertől vettük az alábbi levelet, melyet közérdekű és tanulságos voltánál fogva egész terjedelemben itt közöljük. A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Nagyságos asszonyom. Lehullt ci fátyol, melybe oly soká . . Féltve őrzött titkom burkolám. A végzetes szó elszáll ajkamon: Imádom Önt nagyságos Asszonyom! Három hosszú év múlt el azóta, Mikor először ért édes pillantása, S attól kezdve virág s falevél Arról suttogtak — arról beszélt Csalogány dala ág-bogon: Imádom önt nagyságos Asszonyom ! Kövesden fényes bált rendezőnek A járásbeli fiatal férjek. Bálteremben leány, asszony, ur Járták a csárdást s a mazurk Én is táncolok, forgok lejtek, De im egyszerre mindent felejtek, Mert a teremben megjelent egy nő . . Megláttam önt s mint szent előtt Szerettem volna térdre hullani . . . Kezéhez alig mertem nyúlni — Fejet hajtők s rebegtem titkon: Imádom Önt nagyságos Asszonyom ! * Megjött az ősz. Én messze mentem Mesés kínokkal keblemben, Beteg testtel, szivembe törve Egy mérgesebb baj édes hegye . . . Utazgaték s bármerre jártam: Mindenütt csak egy arcot láttam. Betegágyamon lázba égve, Ha felvetőm szemem az égre: Sohase támadt más fohászom: Nagyságos Asszony, Önt imádom. * S hogy visszatértéin, kár beszélni: Mint igyekeztem elkerülni Félve, hogy veszélyt rejt magában. Mérget hoz édes szavában. Féltem szememből kitalálja: E szegény szív Önt imádja . . . Majd összejöttünk mind gyakrabban, Véletlen volt vagy én akartam? Tudj' Isten hiszen boldogultam Ha pillanatra is láthattam! Nem volt utamnak egyéb célja: Hej vájjon merre jár most Éva ? És sóhajtoztam lépten-nyomon : Imádom Önt nagyságos Asszonyom! Mért jártam, mért követtem Lelkem szárnyán mért lebegtem Nagyságod körül szüntelen ? Nevét titkon mért rebegtem Három évig mért epedtem Oly édes lázzal éjjeleken? . . . Mért imádkoztam, sóhajtoztam Nagyságos Asszony, Öntőmért imádtam? Talán reményeim valók végre Forró szerelmem szenvedélye Bús lelkem fájó szavai Szivét meg fogják inditni? Talán hittem dús ifjúságom Melynek annyi babérját látom Múltam nem is távol ködébe Nagyságod is majd dönti vészbe S ezentúl nem hiába mondom: Nagyságos Asszonyom Önt imádom.
