Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-20 / 20. szám
2 KŐVÁRVIDEK 1906. május 20. A „Kővárvidék“ Tekintetes Szerkesztőségének Nagysomkuton. A napokban a Nevyorki magyar önképző egylet helyiségében véletlenül a kezembe került „Kővárvidék“ cimü b. lapjuk. Hogy a lap címének megpillantása milyen érzést keltett bennem azt leírni képtelen vagyok. Mohón kaptam a lap után hogy meggyőződést szerezzek arról, hogy nem csaltak e szemeim? A midőn pedig meggyőződtem arról, hogy nem tévedtem, önkéntelenül hangosan kiáltottam fel: (mintha az más jelenlevőt is érdekelt volna) Nagysomkuton a | honnan én ezelőtt körülbelül egy évtizeddel elkerültem egy heti lap indult meg és az „Kővárvidék“ címet visel. Kimondhatatlanul sajnálom, hogy ezen körülményről csak most szerezhettem tudomást, most a midőn b. lapjuk már a harmadik évfolyamban van. Nékem a tekintetes szerkesztőség tagjait személyesen ismerni nincs szerencsém, még is kérem engedjék meg, hogy hazafias és nagy missziót teljesíteni hivatott vállalatukhoz most sok szerencsét kívánhassak. Adja az ég, hogy vállalatuk minden irányban az önök által remélt siker tetőpontét érje el. Hiszem és reményiem hogy a szellem a melyet b. lapjuk az ifjúság fogékony keblébe csöpögtet a külömböző felekezetek között kizárólag a testvériséget, egyenlőséget és egyetértést fogja megörökíteni. Ezen cél természetesen csak úgy érhető el, hogyha a társadalom oszlopai, közemberei magukévá teszik az önök által hirdetett eszmét. Itt egy idegen világrész forgatagában magamra hagyatva nyomasztják keblemet hazámból érkezett aggodalmas hírek ; aggaszt az önmagam sorsa is. Nem foglalkozhatom tehát mással, lelkemben nem támaszthatnak más gondolatok és érzelmek mint az egyén, illetőleg a közboldogulását, létezh^tését megteremtő, föltételező eszmék. Kiforrottak e pár év alatt, mióta idegenben vagyok azok a gondolatok, melyek ugyan már szép hazámban néhai otthonomban elraktározva voltak, s a melyek közül most egyet elakarok mondani, abból való okulásra, magyar hazám de főleg régi otthonom közjólétének megteremtésére, a melyből a szülők is valamit tanulhatnak. Én ide kerültem egy világváros idegen életébe s mikor munka, foglalkozás után jártam s^értelei^Jiosszii^ití^ láttam egész valójában az Unió népének életre valósága s magának való népünk gyámoltalansága, maradisága között a nagy külömbséget; egész borzalmasságában azt, hogy az öregország egyik főgimnáziumának több évi látogatását itt épen nem értékesíthetem, most látom, hogy mily kevés, semmi az; most tudom csak egész nagyságában nemcsak azt az igazságot, hogy minden ember annyi ember, a hány nyelvet beszél, de azt is, hogy egy nyelvvel meg épen nem létezhetik az ember. Minden vágyam abban összpontosul csak, hogy valamelyes iparághoz annyit értenék, mint egy másfél hónapos iparos tanuló, akkor; az hetenként többet érne mint tiz dollárt. De sajnos én azon országnak vagyok szülötte, hol a szülők azzal rémitgetik gyermekeiket, hogy: suszterinasnak adlak. Milyen ferdeségre, tájékozatlanságra, életvilág ismeretlenségre, mondhatjuk lelki szegénységre vall ez a két szó. Milyen elfogultságot mutat, hirdet; hogy meg akarja fosztani minden munkának nagy és felemelő voltát ez urhatnám- ság felfogás. Közállapotaink minden ferdeségei, nagyon káros, sőt veszélyes kinövései származnak ebből! Az ilyen szólamok az ifjú lelkét maguk alá hajtják, úgy irányítják egyéniségét, hogy egész életében nem tudja megtanulni többé a földmivelés, ipar és kereskedelemnek államot alkotó s fenntartó voltát. Az ilyen szellemben nevelt ifjúság természetesen csak olyan bürokratikus országot alkothat, mint a mienk, aminek mondhatom nagyban oka a fennidézet: „suszter inasnak adlak.“ Hogy népünk csak taníttatni akarja fiait, kogy inkább akarja, hogy fiaiból két koronás napidijas legyen, az mélyreható gazdazági okokban gyökerezik de annak megint csak mi, - engedelmet kérek magamat is oda számítva — vagyunk okai. Ezért most, mikor már a saját hazai ipari termékekre lesznek utalva, az iparos is megtalálja úgy a maga megbecsülését, mint a kenyerét, kövessenek el mindent az ipar fejlesztésére. Most téhát kedves hazám és különösen Kővárvidék ifjúsága, ne irtózzál az ipari, valamint a földművelési, kereskedelmi pályától; tanuld azt tisztelni, megbecsülni ; értékeld meg annak neked kenyeret, hazádnak és a népnek nagy munkájában előkelő helyet biztositó voltát; légy tanult iparos, földmives és kereskedő, akkor majd: Boldog lesz a jövő. Befejezésül pedig arra kérem a tekintetes szerkesztőséget, szíveskedjék ezután b. lapját már közölt címre mint állandó előfizetőnek küldeni. Igaz tisztelettel vagyok Ypsylsnti. HÍREK. Május 19. Személyi hírek. Gróf Teleki Sándorné Öméltósága leányának gróf Teleki Domokosnénak látogatására Gernyeszegre utazott. Örömhír. Dr. Koós György nagysomkuti I kir. aljárásbiró jegyet váltott nagyságos Visky ' Károly debreceni kir. itélőtáblabiró bájos leányával Visky Clarissével. Igen kevés ideje annak, hogy dr. Koós György kir. aljárásbiró vidékünkre jött s már is sikerült neki társadalmunk rokon- szenvét megnyerni. Ezért az eljegyzési hir címéül azért választottuk az „örömhír“ címzést, mert nagyon örvendetes az, hogy egy fiatal és közkedvelt ember nem magányosan de családostul fog majd bele illeszkedni a mi társadalmunkba szeretetre méltóságával párosán. A vármegyei bizottság tagjaihofc^’S^lettel fordulunk ez utón azzal a kéréssel, hogy folyó hó 29-ére Nagykárolyba tartandó vármegyei — részben tisztújító - közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Uj éra nyílt meg! s e végből hazafias köteleségének ismeri lapunk szerkesztősége, hogy a már különben is nagy arányú érdeklődést ébren tartsa kérő soraival. Úgy véljük, hogy kővárvidék bevonulása mindenesetre bizonyos sulylyal bir, a melyet jelen ! esetben a közgyűlési részvételnél teljes és intenzív erővel igénybe venni annyival is inkább szükséges, mert kővárvidék egyhangú szavazatával nemcsak személyeket, hanem a személyek által a vidék közérdekét is elősegíteni lesz képes a jövőben. lljoncozás. Mint a hivatalos lap közli, a honvédelmi miniszter utasította a törvényhatóságokat, hogy az 1905. évre vonatkozó ujonco- zási terveket aként állapítsák meg, hogy az 1906. évre vonatkozó fősorozást junius hó 11-től julius hó 14-ig terjedő időtartam alatt foganatosíthassák. Tán reméltem egyetlen egyszer Menyországgal felérő kéjjel: Betelik édes végzetem S önt szivemre ölelhetem — S nyakamra fonva márvány karja Vig készti ajkam újra. S egyetlen édes forró csókkal Leszámolunk jövővel múlttal S elnémul a szó ajkanion : Imádom Önt nagyságos Asszonyom ! _______ V r Szana-széjjel. — Irta: IfJ. Incze Kálmán. A selmeci bányászakadémia tett emberré! Nem képzelhető nagyobb öröm egy ifjú lélek számára, mint az, hogy évekig tartó fáradságos munkáját végre a jól megérdemelt siker koronázza és odahagyva az ősi iskola szürke falait, férfiként lép ki a szép, de küzdelemteljes életbe. Ma három éve én is éreztem e pillanat varázsát. Nyelv szegény, hogy tolmácsolhassam azokat az érzelmeket, melyek elfogtak, midőn először öltöttem magamra az arany zsinóros bányász-ruhát. Odahagyni kedves barátaimat - kiket a hosszú együttlétből származó szeretet mintegy testvéreimmé avatott, elhagyni a százados iskolát, három évi küzdelmemnek és örömömnek tanyáját, de ifjúkori álmaimat végre teljesülve látni, neki menni az életnek, voltak azok az ellentétes érzelmek, melyek - azt hiszem - mindnyájunk keblét dobogtatták. Szivreható búcsút vettünk egymástól, sokan jó barátaik keblére borulva sírták el az elválás édes-bus könyeit, mintha éreznék, hogy a kegyetlen sors örök elválást rejteget magában. Mélyen meghatva mondtuk el a bányászesküt és ütöttük össze kardjainkat. Minden csorba, kardomon ma is egy édes emlék, mely e feledhetlen napra és barátaimra emlékeztet. V. Károly, kinek birodalmában a nap soha sem nyugodott le, nem ült le oly büszkén íróasztalához, mint én ültem le abba a vonatba, mely a haza legfiatalabb bányászát szállitá szülei karjai közé. Egyedül utaztam s igy egész nyugodtan szőhettem tovább ábrándjaimat. Fölidéztem emlékezetembe gyermekkori minden kedves emlékemet. Előttem állott az ősi szülei ház oszlopos tornácával, vadszöllővel befuttatott falaival, a ház körül elterülő óriási kert hatalmas, százados gesztenyefáival, az őserdők sűrűjére emlékeztető bokraival, hű cselédeink, egy öreg dajka, ki még látta nagyatyám nászát, egy öreg béres, ki atyámat és engem sokat hordozott karjain. Képzeletem kedves szüléimét varázsolta elémbe, mint várnak szivrepesve mindennel, mi szem s szájnak kellemes, mint rezzennek föl minden kocsizörgésre, mint ülnek ki az oszlopos tornácra, mint várják egyetlen fiokat, kit a mai nap tett emberré, kiben a mai nap valósította meg fényes álmaikat. Hallom, mint beszélnek rólam, vájjon hol késhetik, már itt kellene lennie, az Istenért, talán nem érte valami baj? Egyszerre hangos kutya csaholás verte föl az esti csendet. Hű kutyáink meghallva a kocsizörgést, nagy szolgálatkészen rohantak a házi tűzhely védelmére a betolakodó ellen. A két hű állatt azonban csakhamar fölismerte tévedését, megismerték kis gazdájukat, kivel annyit játszadoztak együtt, kivel oly sokszor barangoltak be erdőt, mezőt, rétet és valószínűleg lelkiismereti furdalásokat érezve az előbbi kellemetlen fogadásért, fölugráltak hozzám a robogó kocsiba, a viszontlátás örömére elhalmoztak igaz és őszinte szeretetök és régi hűségük minden jelével, farkcsóválva ugráltak rám, nyalták kezeimet és alig bírtam szerető csókjaik elől arcomat megvédeni. Nagyon meghatott e hű állatok meleg rokonszenve, az érzések rabja még akkor nem igen voltam, mégis úgy éreztem, mintha egy könnycsepp jelenne meg pilláim közt e végtelen szeretet láttára, mintha ki akarná fejezni azt a hálát, melyet éreztem. Ügyet sem vetettem arra, hogy a Hattyú és Fidi aranyzsinóros ruhámat hatalmasan besározták szeretetük nyilvánítása közepette. — Megérkeztél végre valahára kedves fiam — kérdé édes anyám még messziről. — Meg szerencsésen, itt vagyunk mindhárman — felelém nevetve. Hogy mily édes volt a viszontlátás öröme, mekkora szeretettel öleltek keblükre kedves szüleim, azt hiszem, fölösleges lesz elmondanom, hisz mindenkinek volt része ebben az érzésben, kinek mélyen érző szive van, s ki hosszú távoliét után viszontlátja azt, ki a szivében helyet foglalt el. Soha oly boldog időt nem töltöttem otthon, mint ekkor. Alig győztem a sok kérdésre váBükkfa szén bármilyen nagy mennyiségben kapható Nagysomkuton Ecker Béninél.
