Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-09 / 49. szám
1906. deczember 9. KŐVÁRVIDÉK 3 mindenfelől agyonsanyargatott iparunkról hathatósabban gondoskodni, mert csak igy lehet sikeresen felvenni a versenyt az idegen iparral szemben; ilyképen lehet oda hatni, hogy a magyar ipar versenyképessé vájlék. Minden iparágat, mely szükségszerű, kelendő, megkell honosítani, államilag támogatni, hogy a közönség tényleg vásárolhasson kizárólag magyar iparcikket. Kossuth törvényjavaslata erre kiterjeszkedik és igy elérhetővé lesz, hogy nem leszünk kénytelenek ráutalva lenni a külföldi iparproduktumokra a melyekkel valósággal elözönlik hazánkat, tudván azt, hogy nállunk ilyesmik elő nem állíttatnak és igy akarva nem akarva, vásárolnunk kell. Az iparfejlesztési akció keretében főkép a magyar kisiparosról kell megfelelő módon gondoskodni, hogy megélhessen, hogy iparát szak- avatottsággal, buzgalommal és a magyar ipar dicsőségére folytathassa. A kisiparos kezében van letéve hazánk-iparának jövő nagysága, ézert kellőképen kell felkarolnunk a kisiparos ügyét. A kisiparosok osztálya az, mely manapság a társadalom mostoha gyermeke, melynek jajszava csakis a nyomorúság határáig hat, de tovább a jólét küszöbéig már nem bir jutni. Pedig a magyar kisiparosságban megvan mind ama kellék, mely nagygyá van hivatva tenni nemzetünk iparát. Józan, dolgos, szakavatott- sággal rendelkező, ügybuzgó a magyar kisiparos s ha csak némikép is biztosítva látná egzisten- ciáját még fokozottabb erővel, kettőzött szorgalommal oda munkálkodnék, hogy a legjobbat, a legkiválóbbat, a legszebbet produkálja. Sajnos oly viszonyok között, mint az eddigiek voltak, midőn egyrészt semmiféle istápolásban nem volt részük nem támogatta senkisem a kisiparosokat, sőt maga az állam is segédkezett némikép keresetét megcsappantam (fegyencipar) másrészt a közönség sem viseltetett bizalommal munkája iránt, nem csoda, ha a legelkeseredettebb érzések fogták el őket. Általában véve nagyjelentőséget kell tulajdonítanunk az iparfejlesztési akciónak, mely hivatva van mindenre kiterjeszkedni s főleg az idegen, kivált az ausztriai ipar fokozatos kiszorítását célozza. Ezzel egyidejűleg természetesen elérjük azt is, hogy a magyar iporosokat felszabadítjuk a lidércnyomás alól, mert sajnos, de igy van, mig nálunk lábatlankodnak az osztrák iparosok, mig Ausztria ide importálja légy uram, parancsolom, — szivemen, eszemen már úgyis uralkodói . . . Dalolj cserébe szerelemről, ringasd lelkem egy boldog mámorba, hisz oly régen nélkülözöm ezt! . . . — Grófnő ! Szépséged megénekelni lantom igen gyönge, jóságod az angyalokét is felülmúlja ; nem ismerem ezt az érzelmet, szivem nem nyílt még meg ennek befogadására . . . Fogadd hálám jóságodért és most engedj távoznom; mennem kell, mert művész vagyok, van nekem mindenem, hisz enyém a világ! . . . Szegény ifjú, mily ártatlan lehetsz, ha ennyire bízol a világban. Céltalanul bolyongott az ifjú utcáról-utcára, ki a faluból. Ment, ment, hegyen, völgyön, erdőn keresztül, ajkáról hangzott a dal, ujjai közt zengett a lant . . . Ismét esteledett. Kifáradva tért nyugalomra egy sürü erdő közepén s Morpheus csakhamar annyira ránehezité karjait, hogy másnap csak a már jó magasan ragyogó nap sugarai ébresztették^ fel mély álmából. Álmában elvonultak előtte az eddig látott képek . . . Találkozott ismét az öreg koldussal, éhesen, fázva, kopott ruhában s az vissza adta neki gyűrűjét, aztán betért a csárdába, ott a zenészek újból bántalmazták, végre látta álmában a szép grófnőt, ki mint démon fenyegette őt, látta átokra nyilt ajkát, hallotta szavát, a mint mondá: Légy oly boldogtalan, a milyenné te engem tettél! . . . bármily silány készitményeit, addig iparosaink nem igen tudnak velük sikeresen konkurrálni, noha jobb minőségűek is készítményeik, de azok jóval olcsóbban adják mert rendkívül mennyiségüek és hatalmas gépek segítségével állítják elő portékáikat. Az államnak tehát gépeket kell a szegényebb iparosoknak felállítani s ezzel nagy csapást mérünk Ausztriára. S ha elérjük azt, hogy kiakolboiintjuk szomszédainkat akkor tudni fogjuk, hogy a mit Magyarországon veszünk és kapunk, az hazai gyártmány, az magyar kéz munkája s vásárlásainkkal honfitársainkat támogatjuk, segélyezzük. Az iparfejlesztési akció óriási módon lendíteni fog a magyar iparon és az az összeg a mit a kereskedelmi kormány erre a célra előirányoz, busásan fog megtérülni, mert lesz munka lesz vásárló, lesz forgalom és k vesebb lesz a kivándorlás. Tehát pénzünk itthon marad, nem pedig elvándorol idegenbe. Várva-várjuk azt az időt, midőn ténylegesen a megvalósulás standiumába lép a ma még csak száraz törvényjavaslatból álló iparfejlesztés ügye. HÍREK. Deczember 8. Ismételten kérjük lapunk tisztelt olvasóit, hogy hátralékos előfizetési dijjia- kat mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Személyi hírek. Gróf Teleki Sándor Bécsből, — ahol több ideig tartózkodott beteg gyermeke ágya mellett — a napokban haza érkezett. — Dr. Péchy Péter járási főszolgabíró pár napi tartózkodásra Nagykárolyba utazott, ahol részt vett nővérének Gulácsy Tibor fehérgyarmati tb. főszolgabíró és birtokossal f. hó 8-án végbe ment esküvőjén. — Sebe Pálné úrnő Budapestről, ahol több napig Incze Kálmán műszaki tanácsos vendége volt, haza érkezett. Bányatisztek köréből. A pénzügyminiszter Bradofka Frigyes kapnikbányai m. kir. bányafőmérnököt Szélaknára kir. bányatanácsosnak nevezte ki, Martinyi István kir. bányatanácsost Szélaknáról Nagybányára helyezte át. Guzmaun János ó-radnai kir. bányatanácsost saját kérelmére nyugdíjazta. A nagykárolyi törvényszék felállítása ellen legutóbb Zilah város fejezte ki erőteljesen a kérdés elbírálásánál bizonyára jelentőségteljes tiltakozását. Zilah város képviselőtestülete ugyanis kimondotta, hogy részéről ellenzi, hogy Nagykárolyban törvényszék állíttassák fel s ennek Zavaros álma még alig foszlott széjjel, még fülébe csengett a grófnő átok szava, mikor egy más, szelíd hang, egy mélabus érzelmektől áthatott dal hangjai ütötték meg füleit. A dal vonzotta őt; feledve álmait, a hangfelé fordult. Mint kőszobor állt meg, megpillantva az erdők liliomát, a dalos csalogányt, egy kis eprező leányt, kinek rózsaajkain az ifjú láttára elhallgatott a dal. — Mondd ifjú lányka, szabad-e még szived és ha esdve kérnélek, eredne-e ajkadon dal számomra, elfogadnád-e szivemet szivedért cserébe ? Ha dalom gyönyörködteti uram, nem tagadom meg, de szivem nem szabad. Nézze, nézze, amott jön az életem, csillagom, virágom! Megelégeltem a föld gyönyöreit, bár csak soh’sem vágytam volna ide . . . Oh, Uram, végy magadhoz vissza! — szólt az ifjú és egy kiálló sziklára hanyatlott . . . Mire a kis leány megfordult, az ifjú nem volt sehol, de a kopár sziklán, hová lehanyatlott, egy fehér moharózsabokor nőtt. A leány letépett a rózsából egyet s keblére tűzve mesélte el a látottakat az akkorra oda érkező legénynek. Azt mondják, hogy az a moharózsa az ártatlan, szép ifjú szivéből keletkezett, fehér virága pedig jóságát mutatta . . . megakadályozása érdekében fölir az igazságügyminiszterhez s fölszólítja s utasítja a város képviselőjét, hogy csatlakozzék azon mozgalomhoz, mely a törvényszék felállítása ellen irányul s Zilah város tiltakozásának adjon nyomatékos kifejezést úgy az igazáágügyminiszter, mint a Ház színe előtt. Zilah város ezen határozatát hivatalosan megküldte Dr. Kelemen Samu képviselőnek, mint a szatmári tiltakozó bizottság elnökének. Segédjegyzók mozgalma. A dunaföldvári segédjegyzők által az ország összes községi alkalmazottainak szervezésére megindított mozgalom örvendetesen egyre nagyobb arányokat ölt. Az ország minden részéből tömegesen csatlakoznak a mozgalomhoz, ami arra indította a bizottságot, hogy az országos községi segéd- és kezelő-személyzeti gyűlést 1907. január 6-án d. e. 9 órára Újpestre, a községháza tanácstermébe hivja egybe. Áz erre vonatkozó lelkes hangú felhívást a bizottság szétküldötte az ország összes járásainak székhelyére. A felhívás az országos gyűlés programmjául csak a szervezkedés végleges kimondását tűzte ki és pedig a gyűlés többségének határozatához mérten, vagy az „Országos Jegyzői Egylet“-hez csatlakozás, vagy önálló egyesület utján. Különösen a Budapest környéki községek segéd- és kezelő- személyzete fejt ki élénk agitációt, hogy az országos gyűlésen minél nagyobb számban vegyen részt a községi segéd- és kezelő-személyzeti kar és az eddigi meleg érdeklődésből ítélve, a gyűlés látogatottnak Ígérkezik. Mivel az ideiglenes bizottsághoz nap-nap mellett kérdéseket intéznek, ez pedig minden kérdésre válaszolni képtelen, ezúton közzététetni kérte, hogy a mozgalom kivétel nélkül minden községi irodai alkalmazottra kiterjed a jegyzőkön kívül, akár jegyzői képesítéssel bir, akár nem, tekintet nélkül alkalmaztatásának minőségére és azon körülményre, hogy rendszeresített állásban van-e, vagy csak felfogadott alkalmazott. A nyakkendőről. Amikor az állandó divatleveleket és tanácsokat olvassuk, amelyekkel elhalmozzák a hölgyeket, hogy Isten adta bájaik szép külső keretben is érvényre jussanak, rendesen nem igen törődünk a férfiak divatjával. Hála Istennek legalább ez nem igen van mindenféle hóbortnak alávetve, és a férfiak megmaradnak az állandó öltözködésüknél és nem igen sokat törődnek a külsővel. Alig mutat föl egy-egy esztendő valami gyökeres változást. Legfölebb azt, hogy már általánossá lesz az angol divat, hogy este színházban és nyilvános helyen fekete öltözetben jelennek meg a férfiak. Az egyetlen tér, ahol a férfiizlés is szabadon nyilatkozik, a nyakkendő. A legtöbben ugyan azt gondolják, hogy a nyakkendő valami szükséges rossz, valami, ami a gombot láthatatlanná teszi, pedig az nem úgy van. Az öltöny szabását megállapítja a divat, elvégzi a szabó, de hogy az ember legfölül a nyakán mit visel, azért ő maga is felelős. Nem hiába van, hogy gyászos alkalomra csak fekete nyakkendőt viselnek és a jóizlésü ember szemét sérti a mindenféle lehetetlen szinü és formájú nyakkendő. Ha valakin i tarka, föltűnő nyakkendőt látunk, nem igen vagyunk hajlandók komoly ember számba venni és egy papagály-zöld nyakkendő tönkre tehetné a legnagyobb szónoklat hatását is. Edvárd király, aki nemcsak az angol trón, hanem a divat királya is, a nyáron egy pénzügyi kapacitással tárgyalt hosszasabban Marienbádban. „Mióta báró ez az úr“ kérdé a szárnysegédét egy ízben. „Azt hiszem, hat éve felség,“ felelt a kérdezett. „Na hiszen akkor nem csodálom, hogy frakkhoz állandóan még fekete nyakkendőt visel!“ Mert az megdönthetetlen, hogy a frakkhoz fehér, a szmokinghoz fekete nyakkendő illik. De Bargy azt mondja, a nyakkendőt magának kell megkötnie a férfinak, de úgy, hogy azon meglássák, hogy a tükör előtt kötötte és nem gondatlanul, akárhogyan, mert akkor egyszerűbb egy kis Ízléstelen masamód-varrta kész nyakkendőt hordani. Mounet Sully azt teszi hozzá, hogy nagyon sajnálja, hogy a ruháit nem varrhatja meg a saját kezével, akkor még az is egészen más volna, mintha a szabó készíti! Teleki Tibor gróf állapotában amint a legnagyobb örömmel értesülünk határozott javulás állott be, mely tartósnak mutatkozik s igy a súlyos operátión átment beteg mielőbbi felgyógyulására biztos reménységet nyújt. A nemes grófi család elképzelhető rettenetes aggodalmait megváltó ezen örömhír mindnyájunk lelkében a legélénkebb viszhangot keltette. r
