Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-30 / 39. szám

2. KÖVÁRVIDÉK 1906. szeptember 30. olcsón, valamint a magánosoknak is mér­sékelt áron szolgáltatnak a mai haladott kor igényeinek megfelelő nagyvárosi vilá­gítást, anélkül azonban, hogy a községre vagy annak lakóira bármi teher vagy kockázat háramolna. Készek vagyunk tehát s erre ajánl­kozunk ezennel, a tts. Község területén általunk elkészítendő s hatóságilag is felülbírálandó tervek szerint, a mai hala­dott kor minden igényeit kielégítő modern központi acetylenvilágitási telepet léte­síteni, illetve megépíteni és üzemben tar­tani és pedig saját költségünkön és saját terhűnkre, a tts. Községre nézve min­denféle anyagi áldozat vagy teher nélkül. Addig is, mig a t. Községtől meg­tisztelő felszólítást kapunk, ebbeli végle­ges és concrét ajánlatunk előterjesztése s a helyi viszonyok és kívánalmak tanul­mányozása után az ebbeli terveket és költségvetéseket, valamint végleges szer­ződési tervezetet bemutathatjuk, van sze­rencsénk idevonatkozó általános feltéte­leinket következőkben körvonalazni: 1. Készek vagyunk a t. Község egész beépített területére kiterjedő központi acetylenvilágitási telepet saját költségün­kön létesíteni és azt saját számlánkra és kockázatunkra állandóan 40 éven át üzem­ben tartani és ezen idő alatt úgy a köz-, mint a magánvilágitást az alábbi feltéte­lek mellett ellátni. 2. a negyven év lefolyása után az egész telep a község ingyen tulajdonába megy át. 3. a t. Község a központi gázgyár felépítésére szükséges klb. négyzetöl terü­letét ingyentulajdonunkba bocsájt. 4. Ha a t. közönség vállalatunknak a község területén mindennemű adómen­tességet biztosit az egész szerződési időre. hét visel a vállán, mellére egy nehéz kulacsot is kell akasztania, mely aztán menés közben bizony nem kíméli: üti, veri a mellét úgy, hogy nagy­böjtkor a legigazibb zsidó hivő sem teszi kü­lönben. A megszokott látványt figyelmen kívül hagyva, századomhoz siettem. Szakaszomba érve, a legénységet már sorakozva találtam. Alig maradt időm őket megvizitálni, mert meg­érkezett kapitányunk. — Kapitány ur, jelentem alássan, minden rendben van, — volt az én sablonszerű je­lentésem. — Ausrücken! — hangzik nehány perc múlva a kapitány büszke parancsa. Nagy sürgés forgás támadt erre. Mindenki a maga szakaszába siet magára veszi a brod zsákot, kulacsot, borjut és fegyvert; meg-meg- rántja vállán a terhet, aztán — kiáll a sorba. A szakaszvezető figyelmesen megvizsgál minden katonát, vájjon tisztán öltözött-e egyi­ken másikon igazit egyet, azután az udvarra vezeti őket, a hol ugyanily eljárás mellett sza­kaszonként gyülekeznek a többi századok is alig telik bele egy negyed óra, az ezred együtt van az udvarban. Legutóbb érkezik a katona-banda. Ennek látásán szinte felpezsdül vérük a fáradt kato­náknak. Mindmegannyi mozgolódik, csak az utolsó század áll lehorgasztott fővel. Hozzájuk már nem fog elhallatszani a zene. — Gewehr heraus — kiáltja el magát most a schnarpost. 5. Ha a t. Község nekünk 40 esz­tendőre szóló kizárólagos engedélyt ad ezen telep, illetve világítási üzlet ipar- szerű folytatására. 6. Ha a t. község az utczai világí­tásért, lámpánkint évi 1600 átlagos égési órát kikötve, a felállítandó lámpások mennyisége szerint még közelebbről meg­állapítandó évi dijat és pedig lámpánkint klb. 55—65 koronát fizet és ezen vilá­gítási dijat nekünk az egész szerződés idő tartamára feltétlenül és bankszerüen leköti. 7. A magánosoknak szolgáltatandó acetylengáz ára a jelentkező csatlakozá­sok, illetve fogyasztók mérvéhez képest, 3-3. 6.0 koronában fog megállapittatni, mely gázár mellett pl. 16 1. 8—2 fillér leend, tehát olcsóbb a jelenlegi füstös, bűzös petroleumvilágitásnál. Ezek volnának azon főbb feltételek, melyek mellett a t. Község a világítás kérdését mindenként előnyös módon meg­oldhatja. Van szerencsém ezen ajánlatunkat beható figyelembe és megfontolás tár­gyává ajánlani s kérjük a t. Községet ezek után bennünket az ebbeli közelebbi tárgyalások és megállapodások megejté- sére meghívni. Nagyon örvendenénk, ha a nagy- közönség is hozzá szólana ezen kérdés­hez és annak keresztülvitele iránt a köz­ség a megfelelő lépéseket megtenné'“ Szüret. Az idei nyári hónapok meghozták a maguk kielégítő termésüket, egyik-másik fajtáját már jó régen behordták, kicsé­pelték, meg is rostálták, talán kenyér formájában, napról-napra eszünk is belő­lük. A gyümölcsöt is, a mit télire nem Az ezredes jött. A kapitányok haptákba kommendirozták századukat és jelentést tesz­nek a megérkezett ezredesnek, hány ember vonult ki, mennyi maradt itthon és köztük hány a maródi. Az ezredes rövid szemlét tart a katonák fölött majd besprechungra hívja össze a tisz­teket, kiknek aznapi gyakorlat lényegét is el­mondja; azután imához rendeli az ezredet. — Zum Gebet! - rivalnak a parancs­nokok, mire a katonaság letérdel s ezalatt a katona-zene a Gotterhalte-t játsza. Most ismét kommandó: — Vom Gebét! A katonák egyszerre felugranak térdelő helyzetükből. Most megindul az ezred, élén a katona-bandával. Aznap csak Rimaszombatig kellett gya­logolnunk, de közben egy formális ütközettel kellett megmérkőznünk. Nyolc óra körül pihenőt tartottunk egy közeli faluban. Innen megkezdettük a csatá­rozás előmunkálatait. Rimaszombat felé, honnan az ellenséget vártuk, minden irányban előőrsök küldettek ki a csapat - igy biztosítva magát - rendes menetben előre nyomult. Én szakaszommal egy jobboldali előőrsöt képeztem és embereimmel az ország-uttal párhuzamos vonalban elterülő erdőségben, ha­ladtam előre. Félórát mehettünk az erdőben, mikor egy előre küldött emberem jelenti, hogy már látható tisztáson a messzeségben ellenséges katonákat lát. Megállottunk. Az erdő széléig egyedül hagytunk elfogyasztottuk már. A dinnye a nyárutónak ez a hűsítő mannája még itt van közöttünk, de már túléretten és a beállott hűvösség folytán nem nagyon kívánatosán. A szőlő most az idény gyümölcs, az édes nedvü bogyó, mely szerényen rejtőzködött nagy levelei mögé a törpe venyigén. Most előkerült egyik része az asztalra, a másik része, a nagyobbik bevándorol a pincék előtt levő borsajtóba. Oda kerül a nagy kádba, hogy ottan kitapossák a velejét azután sokféle szűrés, erjesztés és tisztogatás után az aszta­lunkra kerüljön a „hegy leve.“ Sajnos, hogy nálunk a bor illetve a szőlő termelés nagyon csekély arányú, úgyszólván semmi, pedig egy kis fárad­sággal és áldozattal egy uj jövedelmi forráshoz juthatnának községünk lakói. Ott van például a Berkeszre vezető utmentén az úttest jobb oldalán fekvő hegy oldal igen alkalmas volna szőlő termelésre, a mely terület úgyszólván parlagon hever, az az, hogy csak legelő­nek és kaszálónak használtatik. Holott ha ezen terület mivelés alá vétettnék és abba a tulajdonosok szőlőt ültetnének a föld jövedelme egy pár év alatt meghat­ványozódnak. Példát vehetnének a birtokosok az ott már létesített szőlők birtokosaitól, a kik költséget és fáradságot nem kiméivé az eddig úgyszólván parlagon hevert földet megvásárolva a megvett területet gyümölcsfával és szőlővel beültették. Vegyünk példát a környékünkön fekvő szőlő termő vidékektől, a hol habár a sors nehány esztendővel ezelőtt harag­jában ezt a világhírű terményünket egy alig észrevehető kis bogárnak alakjában veszélybe sodorta, a midőn azt hittük, vége a magyar bornak, mert csakugyan olyan pusztításokat végzett a filoxera, hogy a saját borszügségletünket is ide­genből, Olaszországból kellett beszerez­nünk. Most pedig oda adó szorgalommal és áldozatkészséggel oda jutottak, hogy ismét szüretelhetnek. Hogy gazdasági életünknek milyen előre mentem, ott egy fára másztam föl, hogy az ellenség álláspontját megfigyelhessem. A homokbuckákon túl, körülbelül ezer lépésnyire egy patak űrjét láttam és ennek partján tényleg az ellenség abzeichnis sipkáját véltem meglátni. Feltűnő volt azonban, hogy a katonák alakjait nem lehetett kivenni. Legnagyobb bosszúságomra látcsövemet nem hoztam magammal. Oda intettem egy al­tisztet, ki szintén fára kúszva, aggályaimban megnyugtatott. — Ismerem én azt a patakot - mondá — ritkán van benne viz; biz az most ki van száradva jelentem alássan. Bizonyára ott van elbújva az egész ellenséges csapat. A múlt heti ezredgyakorlaton is ott bujt el a besztercei bataillon. — Magam is igy kezdtem gondol­kodni, a fáról lemásztunk és jelentést tettem a főcsapatnak. Ellenség a szalatnai patak partján, látszat szerint egész bataillon, megfigyelési hely: az ocsgyáni erdőszél 42 magassági pont.“ Tiz perc múlva már az egész ezred az erdőbe húzódott. Egy század előre jött és megkezdte a csatázást. A századdal együtt a tisztásra rohantunk és swarmlineákba felosztva, lövöldözni kezdtünk. Majd ismét előre nyomultunk. Közben a fő­csapattól folyton újabb és újabb századok érkeztek erősbitésünkre. Körülbelül hatszáz lépésnyire lehettünk az ellenségtől, midőn egy­szerre a tüzelést beszüntető jelzést adatja az akkorra odaérkező ezredes.

Next

/
Thumbnails
Contents