Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-08 / 27. szám
KO VAR VIDÉK 5. 1906. julius 8. vérét pedig körülbelül 5 lépésnyire a hullától. A nyomozás folyamán Nagy Ferenc beismerte hogy ő gyilkolta meg Ávrám Tódor társát és ő vonszolta a hullát a bokrok közé és takarta be. A gyilkos az esetre a következőket adja elő: Öt éve áll a gróf Teleki Géza szolgálatában mint vadőr, a f. év január havában került oda ugyan olyan minőségben Ávrám Tódor is, akivel ő állandóan hadi lábon állott azért, mert mindig vádaskodott ellene. Legutóbb azzal vádolta őt, hogy ő az uradalom erdejéből 10 szál fát levágott és eladta. Ezen szombat este össze vesztek. A következő napon e hó elsején reggel amennyiben egy házban laktak, együtt indultak hazulról mindketten töltött fegyverrel a jávorfalusi erdőn keresztül, Nagy Ferenc vadőr Pribékfalvára, hogy havi járadékát felvegye, a meggyilkolt Ávrám Tódor pedig azon célból, hogy társát följelentse, hogy ő fát levágott és eladott. Útközben ismét összeszólalkoztak amikor is állítólag Ávrám Tódor fegyverét válláról lekapva azzal fenyegette, hogy lelövi. Erre nyomban Nagy Ferenc vadőr is lekapta fegyverét és a tőlle alig 3-4 lépés távolságra álló társára Ávrám Tódorra rá is lőtt, aki nyomban össze is esett de csakhamar ismét felugrott. Ekkor Nagy Ferencz ismét rálőtt társára Ávrám Tódorra, hogy a lövés hol érte nem tudja, de halva rogyott össze. Ennek megtörténte után a meggyilkolt társát ott hagyva, mint a ki jói végezte dolgát eltávozott és Pribékfalvára ment fizetését felvenni. Másnap hétfőn tért csak vissza Somkuton keresztül. Ekkor attól való félelmében, hogy a hullát az erdőben valaki feltalálja, ismét az erdőben ment és a hullát egy félre eső helyre vonszolta a bokrok közé egy kapa segitségével földdel és falevelekkel eltakarta, a meggyilkolt fegyverét szintén ott hagyva haza ment családjához. A csendőrség által megtartott nyomozás során beismerte tettét, miért is a csandőrség Nagy Ferenc vadőrt letartóztatta és a kir. ügyészségnek átadta, a hol várja méltó büntetését. A megtartott orvos rendőri szemle alapján a tiszti orvos a vizsgálatról az alábbi véleményt adta ki: Vélemény. A halál közvetlen oka elvérzés. Ezen ok az által hozatott létre, hogy boncolt egyén 4 — 6 nap előtt egy mellűiről hátra és balfelé, idegen kéz által szándékosan irányzott, sima csövű puskából, közvetlen közelből megejtett lövés, golyóalaku és legalább 1 cm. átmérőjű szilárd anyagú lövedéke (projectilje) által a bal közös fejverőér és a belső torkolati vivőér a gyűrűs porc magasságában az alsó állkapocs alatt folytonosságában megszakittatott. Az arcon megállapított anyaghiány szakított seb jellegét mutatja és azt szintén lövés hozhatta létre oly módon, hogy több apró szilárd lövedék (serét töltés) oly közvetlen közelből érte az egyént, hogy a lövegek szóródási kúp szerint való elrendezése nem érvényesülhetett s igy az egész projectil tömeg mint egy test, továbbá az explózius gázok ereje is csak a megállapított anyaghiányának megfelelő hengeres ür átmérője szerinti terjedelemben fejtették ki romboló hatásukat. Hogy a két lövés közül a golyós vagy serétes lehetett-e az első, bonctanilag meg nem állapítható. A lövés élőn jött létre. A golyós lövés feltétlenül a serétes lövés feltételesen halálos jellegű. A nagyfokú pörköltség, megfeketedés az arcon, a töltés erősségére vallanak. Zongorahangoló. Komáromy M. debreczeni zongoragyárostól és hangszerkészítőtől zongora hangoló érkezett Nagybányára. Válalkozik zongora hangolásra s mindenféle hangszerek javítására is. Úgyszintén elad kitűnő zongorát, gramofont, saját készítésű zongorahangu, vas- belszerkezetü czímbalmokat és mesterhegedüt jutányos árak mellett, részletfizetésre is. Előjegyzéseket elfogad Kovács Gyula könyvkereskedő. Mi a szerelem?- Rajz - Irta: Hont! Henrik. A vén remete a patak partján ül. A tekintete elrévedezik a völgynyilásban, ahol bizonyára azt nézi, mennyivel zöldebb ismét a határ, a hegyoldal; milyen lombos már az erdő és hogy nő a titkokat rejtegető folyondár az árok fölött. Ez az öreg rendes napi foglalkozása, a mely után, ha szüksége van rá, benéz egyikmásik faluba vagy egy hétre való élelemért, alamizsnáért, amit a nép szívesen ad a jámbor- életű öregnek. Talán a legidősebb környékbeli sem emlékszik rá, mikor jött ide az ember, bizony azt sem tutnák megmondani: paraszt-e, vagy urféle? és ugylátszik, az idő nem birt vele, mert évek Tiosszu sora óta egyformán kopott, ősz és hajlott. Ha nem imádkozott, gyógyító füveket szedett, amit szétosztott ama jó tanácsokkal egyetemben, amelyek megszerezték neki a bölcs nevet és a nép vak bizodalmát, amely hitt neki és bogosabb kérdésekben gyakran megkérdezte az öreg józan eszét és bölcseségét. ... Egy pajkos napsugár átvillan az erdő sűrűjén, megcsillan a kicsi patak gyors habjain, a remetét pedig elfogja a buzgóság a vízparton és az egyhangú nézéstől, meg a tavasz zsibongó zajától, a mámoritó szagoktól részegen — ültében elaludt. Nagy sávokban vonult már a hegyoldalon a zöld, párhuzamosan az árkok képezte barna vonásokkal, amelyek még kilátszottak a lombok közül, de már ezeket is fedni kezdte a levelek zöldje. .,. Csendélet. Egy felzsendült fűszálon kényelmesen sétál föl-le egy fekete pettyes, piros hátú katicabogár, bizonyára azon tanakodva: „Merre mennek a leányok férjhez?“ A fü és haraszt közül zörögve búvik elő egy okos szemű kékes-zöld gyik. Szétnéz a meleg napon és látva, hogy mi sem zavarja az ő csendes kis otthonát, nyugodtan elpihen. De zörren a levél. Apró ágacskák recsegve törnek szét, a gyikocska neszelve felüti félénk fejét és mikor a száraz levelek és az avar újból megrecscsennek, megjelen egy emberi láb, — mire a kis gyik ijedten tűnik el. A láb, amely egyszerre egy egész obly hangyát tud tönkreteni, egy fiatal legényt hozott. Kurta karimás kalapja árnyat vet napsütött arcán és az árnyékból élesen válik ki szénfekete bajusza. Hetyke, magyaros bajuszka! — Adjon Isten, jó napot! billenti meg kalapját. A remete fölrezzen álmából és kizökkenve a hangulatból, immel-ámmal köszönti rá a fogadj Istent. A legény a legnagyobb dologidőben jött hozzá, azért tetőtöl-talpig végignézte. — Mi járatban vagy mostanában, öcsém ? A nagy fiú meglehetősen zavartan kezdi mondogatni, hogy mit keres, mit akar. Egy kicsit gyüge, szegény. — Azt mondják a faluban, hogy kigyel- med, tudós remete, mindent, de mindent tud... nagyon okos ember ... Miután már sok szegény embert megsegített bajában, gondoltam ... hogy tán nekem is lesz vagy egy jó tanácsa... Az öreg hosszan fürkészte, azután megkérdezte: — Hát osztán mi bajod van, öcsém? A fiú még jobban elröstelkedett és izgatottan ráncigálta a kabátja szélét. — Hát izé . . . tizenkilenc esztendős leszek krumplikapáláskor és . . . és . . . — És?.. . — . . . még nem tudom, bátya, mi a szerelem . . . Az öreg elmosolyodott. — És ez olyan nagy baj ? . . . — Hát bajnak nem vóna éppen nagy baj, csak ne nevetnének ki érte a lányok! — Osztán miért nevetnek? . . . — Mert kérdeztem tőlük ... izé . . . mondanák meg . . . — És ők nem mondták? — Nem. Kinevettek . . . Azt mondták, hogy mulya vagyok . . . menjek a remetéhez ... Ez | mind igaz, - gondoltam - és most - mit is tehetnék mást? — itt vagyok, tanítana ki rá kigyelmed tudós férfiú, mi is az a szerelem?! . . jj A remete fejét csóválta. — Hm, hm! . . . nagy dolog ez öcsém, nagy dolog ... de majd gondolkozom rajta . . . — Úgy, úgy, szülém; segítsen csak ki a bajból . . . Becsületemre, nem kívánom hiába, de meg az Isten is megáldja érte . . . — Jól van, jól. Kerülj csak a szent An- talka gyógyforrásáig, fiam és merítsd meg ezt a korsót. — Megyek, megyek ... i — Azután behunyd a szemed, amikor merited — És akkor? . . . — Visszajösz . . . A fiú értelmetlenül bámult, mire az öreg rászólt: — Majd megtudod, csak eredj! . . . A remete előtt olyan különös képeket bontott meg e szó: szerelem. Még ilyet sohasem kérdezett tőle senki. Elgondolkozott a messze múlt ködös emlékein, a melyekben nagy szerepet játszhatott e fogalom és talán nagy köze van abban is, hogy ő most elvonulva gyógy- íüvet és jó tanácsot osztogat az egy ügy ü, hivő népnek. Körülötte szerelmes pillangók játszadoztak a meleg napsugárban, döngicsélő méhek röpködtek bokorról bokorra és a sűrűből madárének hangzott, amire énekkel felelt az erdő egy másik szürke dalosa. A szerelem úgy keltette képzeletében a pihenő múltat, mint valami varázspálca és a lélek rejtekéből itt is, ott is kikelt egy-egy kedves, üde emlék . . . Haliga csak, hallga! . . . Az ösvényről énekhang hallatszik, ami egyre erősebben tör magának utat hozzá és jó szeme csakhamar meglátja, hogy egy feltü- zött szoknyáju leány dalolva közeledik. Alig, hogy szemtávolba ér, megismeri, hogy Molnár Vica a leány. — Jó napot, bácsikám! -köszönti Vica,— mint szolgál egészsége? hogy esett az éjszakai nyugodalom? mikor jön be a faluba? érik-e már az eper? nem köszvényes-e a lába? és még számos más kérdést intéz hozzá a sebes- nyelvű kis fehérszemély hízelkedve, hogy az öreg nem is juthat szóhoz. Közben kézi kosarából egy palack bort, friss cipót, de még sonkát is kotor elő. — Elhoztam, hogy fogyassza egészséggel .. . A remete szívesen vette a dolgokat és pillantásával, meg gondolatban egyre kutatta, firtatta mi járatban lehet a leány. Az leengedte feltüzött piros szoknyáját és kiváncsi szemeit, ezeket a fekete bogarakat, türelmetlenül járatta körül a völgyben, a környéken, látszott rajta, hogy nagyon keres valamit, valakit . . . Amikor mitse talált, hamisan, macskamód kerülgetve, egész közönyösen kérdezte: — Nem járt itt a Kovács Pista? — A Kovács Pista? A remete úgy érezte, hogy nyomon van. Vica, az élénk, fürge Vica megzavarodott. Fehér köténykéje csipkéjét gyürögetve, halkan kérdezte: — Már hogy mint jut ez az eszembe? . . . Hát izé . . . csak úgy . . . Valami szerelemdologról van szó . . . — Ej, Vica, ej, ej . . . — ... A gyerek gyámoltalan kissé, de csinos fiú . . . ugy-e bácsikám? . . . Azután meg... én utasítottam ide, gondolva, hogy kigyelmed majd csak elvégzi ami dolgunkat . . . a többit . . . A fehér kötényke már nagyon rneggyü» rődött és a leány gömbölyű két orcája láng- bagyult, mint két pünkösdi rózsa. Az öreg mosolygott és elméjében kezdte már a két üatal dolgait összekötő szálat bogozni. — Nagy huncut vagy te, Vica! Vica szégyenkezve pironkodott. Mit csináljak, ha a Pista úgy fél? . . . olyan gyámoltalan! ... Majd pajkosan kacsintott felé: — Pedig biz’ Isten, nem harapok! . . . Hát a Kovács Pistáról van szó? . . . No, jó! . . . És szemmel egyre mustrálta a viruló, piruló leánykát, aki, úgy látszik, jobban tudott a szerelemhez, mint a legény. — Segítsen rajtam, édes urambátyám! — kérlelte újra. — Szívesen, hugocskám ... ha tudok . . . szívesen . . . — Hogyne tudna! . . . tud, csak akarjon! . . . No, de ilyet! . . . hiszen nem is sejtem, hogy kezdek hozzá?. . . — Megáljunk csak. Ugy-e, járt itt Pista? — Járt, járt . . . — Hát ha megjön, beszéljen vele kigyelmed igy vagy amúgy . . . hogy izé . . . lenne
