Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-29 / 17. szám
2 KŐ VÁRVIDEK 1906. április 29. >C ben az ország gazdasági lendületének helyén. Tudjuk nagyon jól és fájdalmasan tapasztalhatjuk a mindennapi életben, hogy azok a gyári házi cikkek, melyekért az ország óriási összegeket ad a külföldnek, olyan gyatra alkotásnak, olyan semmit sem érő tárgyak, olyan ipar szemfényvesztő cikkecskék, hogy bármelyik kezdetleges ipari termék bátran felvehetné velük a versenyt. Mi azonban mégis hódolunk ezeknek a gyári semmiknek, mert vakon hisszük, hogy ezzel is modernebbek, europaiabbak, műveltebbek leszünk. A sokféle csalódás azonban már amennyire-annyira kijózanított bennünket az utolsó évek immár meghozták azt a tapasztalatot, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. Sok mondani valónk volna erről a tapasztalatról, mert a magyar nemcsak kizárólag a háziipart hanyagolta el, de sok egyebet is. Csakhogy mostanában másról kell beszélnünk. Nekünk erkölcsi, de főleg zsebbeli kötelességünk a magyar házi ipart istá- polni. Erkölcsi kötelességünk, mert általa sok száz, vagy sok ezer ember, munkáskéz mentődik meg a téli hónapok számára. A munkás ember, ki jó-rosz nyári keresetét kénytelen elkölteni a télen, a mikor a semmitevés rendesen a korcsma veszedelmes légkörébe hajtja őt és ott eltompitja igen gyakran a komoly és önérzetes munka iránti hajlandóságot. Gondoljuk csak meg azt, micsoda káros és veszedelmes állapot az egész gazdasági életre nézve, ha munkahiányban a nép, a melynek produktív erejére föltétien és égető szüksége van az országnak, ha ez a nép elsetnyul, eliszákosodik, elzüllik. Ez pedig bizony nagyon könnyen megteheti és meg is teszi az alkohol, a melynek élvezetében csak munka hiányában veti magát a nép fia, ha nem is látnok különös nagy hasznát azoknak a cikkeknek, a miket ezek az egyszerű emberek produkálnak, még akkor is kötelességünk volna, hogy fentartsuk a munkaadás örve alatt a népet a nemzetnek. Ámde nincs a pietizmus és hazafi- ságra váló apellálásra szükségünk a midőn ráutalunk a magyar házi cikkek kötelező vásárlására. Mindenki tapasztalhatja, hogy csak az egyszerű, de igen ízléses, magyaros házi apróságok sokkal különbek, célszerűbbek, mint azok, a melyeket az idegen sóz a nyakunkba. Valóságos átváltozást okozhatna a népünkben az, ha a házi berendezésünk magyar termékből állana. Józanságát, komolyságát, mivelődésre való törekvést a népnek tudnák visszahódítani, a mit az alkohol tőlük részben vagy egészben elrabolt. Kívánatos volna, hogy nemcsak nagyobb, de szórványos csoportok vegyék kezeügyükbe ezt a jelentőségteljes akciót, hanem a maga kebelében minden vármegye, minden város, de főként minden magyar család, áldás volna tz a magyar népre áldás a magyar kultúrára, kiváltképen áldás a magyar iparra. Az almaink gonosz ellensége. Qyümölcsészetünk legjövedelmezőb b fáj^t, áz almafát pusztító rovarok és a fa gyümölcsének gonosz ellenségei között elsp helyen áll az almamoly. Egy piciny pille, melynek hossza a fejtől a potroha végéig 10 mm., kifeszitett szárnyainak egyik vége a másiktól 21 mm- A hímek álcában még ennél is kisebbek; felső szárnyuk szürke alapszínű és ebben sö- tétebb barna keresztsávok húzódnak. A lepkével magával nem sok dolga akad a termelőnek, mert az összecsapott szárnyakkal jobbára el van rejtőzve. A lepke junius és julius hónapokban mindenütt előfordul, ahol almafa van. Külömbség csak az, hogy az egyik vidéken tömegesen jelentkezik, mig a másikon csak elvétve. Ahol nem bir hatalomra vergődni, ott bizonyosan természetes ellenségei vannak, melyek kellő határok közé szorítják. Megfigyelésem szerint közölve alkonyaikor röpködnek, mint az ilyen apró lepkék általában és párzás után a megtermékenyített nőstény tojásait egyenkint rakja az apró éretlen almákra, néha a körtékre is. Sokan tévesen azt hiszik, hogy a szilvának meg- férgesedését is ennek a lepkének kell felhozni, holott azt egy másik moly okozza. Nyolc-tiz nap múlva kikelnek a tojások. Az alig látható kis fehér hernyó először köröskörül mászkál az almán és itt is ott is beleharap zöld héjéba, mintegy kóstolgatva és válogatva a helyet, hol menjen be az almába? Jól jegyezzük meg ezt a körülményt, mert a külföldiek által kieszelt védekezés sikere éppen ezen alapszik. Mikor végre kiszemelte magának a befurakodásra alkalmas helyet — mely majdnem mindig a gyümölcs oldalán van, elvétve a csúcsán — akkor búcsút mondva hetett, mert csakhamar élénk ellentét kezdett mutatkozni, a mi a tömeg részéről fülsiketítő pisszegésben, hagymák, záptojások és más hasonló apróságok hajításában, a lovasok részéről hangos imádkozásokban és kard lapozásokban nyilvánult. Csak később tudtam meg, hogy e békés polgárok tüntetők, a békétlen lovasok rendőrök voltak. Tovább nem folytathattam érdekes megfigyelésemet, mert egy lőcslábu, de sasorru és és göndörhaju ur kezébe vett. A miskolci kocsonya reszketése semmi az én félelmemhez képest, féltem, hogy éngem is kivisznek a világot, utcát és tüntetőket látni, remegtem, hogy tőlem is élénk taglejtésekkel vonják meg azok a lovas urak a szólásszabadságot. Csalódtam, mert uj barátom nagy tisztelettel lehetett tehetségem és szépségem iránt. Gyakran mondogatta, gyönyörű darab, ez már pénzt ér. Hogy szép vagyok tudtam, de hogy az emberek a szépséget pénzzel is jutalmazzák erre csak most jöttem rá. Vigyázva állítottak be egy nagy üveges szekrénybe. A revolver is társas lény lévén, első gondom volt körülnézni és nemsokára kedélyes ismerkedési estélyben volt részem. Egy csomó vadászpuska, néhány szerényebb igényű revolver közé kerültem. Nem sok időbe került és én uj otthonomban teljesen otthonosnak éreztem magamat. Elmondották, hogy mi a legelső budapesti fegyverüzletben vagyunk, csak az a kár, hogy e két lábú szörnyetegek, a vevők mindennap kiragadnak közülünk egyet- mást, a miért azt a szokást hozták be, hogy minden reggel örökre elbúcsúzzunk egymástól. „Te nem sokáig maradsz kedves körünkben, egy ily csinos és szép darabon meg akad a kaján emberek tekintete,“ mondá egy tapasztalt Lancaster. Más városok, más lányok, tartja a praktikus német, gondoltam magamban és a felelettel jónak láttam adós maradni. Csendéletünk nem sokáig tartott. Egy napon egy csúnya, de kopasz, kicsiny, de annál kövérebb ur jelent meg nálunk. Vastag aranylánca jó módot, az ujján levő vékony karikagyűrű szerető hitvest árult el. Hogy nagy ur lehetett, onnan is gondoltam, mert a segédek hada mély hajlongások közt rohant, parancsaira várva. Majdnem fellökték egymást a nagy sietségben. „Egy kipróbált revolverre van szükségem, mely biztosan öl,“ nyávogta a jövevény, kinek úgy látszik, komor gondolatok forrtak agyában. Szolgálatjára épen tegnap érkezett friss szállítmányuk méltóságos gróf ur, feleli a fennt leirt szöghaju barátunk. Minden revolvernek maga felé húz a keze, gondoltam magamban. Előszedtem szépségem és csábításom minden eszközét. Úgy tűnt fel nekem, mintha karcsúbb, fényesebb lettem volna. Hamisan, mondhatni kacéran mosolyogtam az öreg grófra, kinél főúri gondozás, bő olajozás, alapos fényesités várt reám. A várt hatás nem is késett. Főúri barátom megelégedéssel legeltető szemeit rajtam, értem nyúlt, kiemelt otthonomból, gondosan és műértőleg végigtapogatott. Rövid, de annál velősebb megfigyelés után kijelentette, hogy legmagasabb tetszését kinyerni szerencsém volt és búsás áron megvásárolt. Még az üzletben megtöltetett. Jaj neked szegény halandó, kire mi egyesült erővel haragot táplálunk, jobb neked otthon a Vértes vadonéban, mint a karcsú, szép, de halált okádó csövem elé kerülni, gondoltam magamban. Hogy mily nagy tényező lettem a gróf ur életében, mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy a segédek készséges szolgálatát bájos mosolylyal visszautasítva saját főúri, de szűk zsebébe rejtett. A zseb igen szoros volt és én kellemetlenül éreztem magamat, olyan formán, mint az a bizonyos, ládában utazó szabó. Az utcán sok ember járhatott, mert néha hatalmas ütlegeket kaptam és idegesen kapkodtam fejemet jobbra- balra. Nagyon féltem, hogy elvesztem türelmemet és a sok lökdösést akaratom ellenére is véresen torolom meg. Végre uj gazdám megállóit és hangosan, de türelmetlenül csengetni kezdett. Csengetésére megnyílt az ajtó és beléptünk. Nagyon jól éreztem magamat, mert nem volt, a ki folytonos háborgatás által veszélyeztesse fényes tagjaim épségét. Lassanként bátrabb lettem és fejemet a gróf ur zsebéből kidugva kíváncsian nézegettem körül. Pazar fénynyel berendezett szobában találtam magamat, parketten szőnyegek, a falaikon képek, de a gróf ur ábrázatát keserű kifejezés borította. Nem bírtam megérteni, mint honolhat oly bú azon arcon, mely korlátlan ura e sok drága kincsnek. De csakhamar sejteni kezdtem valamit és nemsokára egész valójában előttem állt kedves gazdám kétségbeesésének oka. (Vége következik.^ megvételre kerestetik. Ajánlatok e lap kiadóhivatalához küldendők.
