Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-19 / 12. szám
II. évfolyam. Nagysomkut, 1905. márczius 19. 12. szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. ElőfizofóHi ár: Szerkesztő: Harna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. íz. Egész évre ...................8 K Negyed évre . ... 2 K , ,, .. r, ,. Fé lévre........................4 „ Egy szám ára . 20 fillér Fomunkatars: Borgida József. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Em lékezzünk . . . Tizenegy esztendeje immár, hogy a magyar nemzet édes atyja, hazánk legnagyobb, legdicsőbb fia : Kossuth Lajos örökre lehunyta szemeit, végtelen szomorúságba, nagy gyászba borítva az országot. Tizenegy esztendeje! . . . Úgy rémlik, mintha ma történt volna e rettentő csapás. Azt hinnők, hogy a kalendárium most ir 1894. évi márczius 20-át. Most se tudunk belenyugodni abba, hogy a csodás szellem, a hatalmas mester elköltözött innen. Akkor legkevésbbé adtunk hitelt a fájdalmas és megrendítő valóságnak . . . Pedig igaz volt. . . . Kossuth apánk csendes, hallgatag lett; elnémult az a férfiú, ki évtizedekkel annakelőtte erős, tiszta hazafias érzésével, lánglelkével, ragyogó szónoki képességével megteremtette a minden kincsnél drágábbat és értékesebbet: a nemzeti szabadságot. Kossuth Lajos nemes hévvel, hatalmas, gyújtó lánggal teli beszédei állították talpra a szunnyadó nemzetet, magasan szárnyaló, fenkölt szónoklataival sikerült gyorsabb mozgásba hozni a magyarság vérét. A nemzet erőt kapott és lelkesedése tetőpontján a legnagyobb áldozatokra is képes volt a veszélyben forgó haza érdekében. Kossuth Lajos mondotta, hogy a szorgalom és akarat- tehetséget pótol. Nála a vasakarat és páratlan szorgalom egyesült fényes, egész kort bevilágító sőt korszakot alkotó tehetséggel s teremtett és létesített csodás dolgokat s megteremtette, megalkotta a legnagyobbat: a szabadságot. Bámulatos gyorsasággal toborzott össze egy hadsereget, számra nézve nem óriásit, de elszántságra, vitézségre nézve mindörökké ragyogó példája a szabadságáért, függetlenségéért és önállóságáért küzdő nemzeti katonaságnak. Egy férfi, egy hatalmas szellem harsogó szavára, hivó szózatára megindult a nemzet apraja-nagyja, öregje- fiatalja, fegyvert ragadott minden épkézláb ember is ment a csatába, életét áldozni, vérét ontani a mindennél drágább és szentebb hazáért. Kossuth Lajos dicső nevét évszázadok, sőt évezredek sem tudják majd elhomályosítani, oly tündöklő fényben, oly ragyogó magasságban áll az utókor előtt. A magyar nép, tNffiagryaf nemzet szemében egyre nagyobbá nő, mindjobban emelkedik glóriás alakja: ott él minden igaz hazafi szivében és emlékezetében ; ott él kitörülhetlenül szelleme közöttünk; ott él az a csodás szellem, mely istenit alkotott, mely tetteivel a halhatatlanságot szerezte meg magának és nemzetének. Az évforduló alkalmából a kegyeletes magyarság elzarándokol a nemzet nagy fiának a sírjához, elhozván legigazibb, legfájdalmasabb könnyeit, miket sírja felett elhullat; elzokogja legőszintébb bánatát, hogy nincs többé már, a ki izén. Az egész ország, az egész világ, hol csak magyar él, kegyelettel adózik Kossuth apánk emlékezetének; méltóan emlékezik meg a drága halott szomorú évfordulójáról. Feltűnik csodás, misztikus alakja és magunk előtt látjuk fáradhatatlan munkálA „KÖYÁRYIDÉK“ TÁRCZÁJA. Ünnepi beszéd. Elmondotta az „Ifjúsági Egyesület“ által 1905. március 15-én rendezett ünnepélyen Veszprémy 5ándor r. k. plébános ur. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rügyfakadáskor, mikor a tavaszi napsugár hízelgő csókkal ébresztgeti menyasszonyát, az alvó természetet s ez midőn felébred, illatos virággal s édes gyümölcscsel hálálja meg a napsugár szerelmét, — eszembe jut, hogy nem csak a fizikai természetet, hanem az erkölcsi világrendet is törvények szabályozzák. A nemzetek életét is bizonyos élettörvények vezérelik. A mely nemzet felismeri ez élettörvényeket s azok kívánalmainak eleget tenni iparkodván, bele illeszkedik azokba a keretekbe, melyeket e törvények megszabnak, az életét, fejlődését biztosította. De a mely nép makacsul ellenszegül ez élettörvények postula- tumainak s nem akarja vérkeringésébe felvenni azokat az életadó elemeket, melyeket e törvények számára előírnak, az önmagának lesz gyilkosává. Ez élettörvények elseje: a szabadság ! A nemzet egyedekből áll. Miként az egyes embereknek, úgy a nemzeteknek is van gondolkodó lelkűk. A lélekországa pedig a végtelenség; életeleme a szabadság. Fel tud emelkedni az Istenség magasságáig s le tud ereszkedni a parányok kicsinységéhez. A sas, ha a bérezek sziklái felé száll; ha erős szemével kiállja a napnak izzó tekintetét; ha minél többször van alkalma felvenni a har- ezot a viharokkal, annál inkább erősödik meg. De ha ketreezbe zárod, vagy levágod szárnyait, hiába maradnak meg izmai, csak a föld sarát fogja marni erős karmaival s a felette röpkedő veréb is lenézi. így van a lélek is. Csak, ha szabadon bonthatja ki szárnyait, akkor lesz eléggé tüzes arra, hogy belőle a teremtő eszmék szikrái pattanjanak ki, csak akkor lesz eléggé fényes, hogy sugaraival belevilágítson az élet útvesztőibe. A mely nemzetnél a zsarnokság vétója, vagy a nép gyávasága nem tudta kivívni ezt a szabadságot, az elvész, elsorvad. Szabadságot a nemzeteknek ! Ez a nemzetek első élettörvénye. S ha ez meg van s megerősödött, azonnal anyává lesz, a haladás édes anyjává. Az idő folyama feltartózhatlan rohanással halad el felettünk, de lerakja maga után a tapasztalatnak nemes érezét. Ezt a érczet nem szabad megvetnünk, ezt meg kell becsülnünk, mert csak ebből építhetjük fel a haladás templomát. A világ egy nagy versenytér, a hol az erős és bátor mindig győz a gyönge és gyáva felett. Ebből a versenyből ki kell vennie részét nem csak az egyeseknek, hanem a nemzeteknek is. Minden előre tett lépés uj erőhöz juttat. Minden elmaradás a halálmérgét oltja belénk. Előre! Ez a nemzetek fejlődésének második élettörvénye. Szabadság! Haladás! Nagy értékű s nagy tartalmú marad. De ezek csak óramutatói a nemzetek életének. A belső hajtókerék, mely a mutatókat irányítja : a honszerelem ! Honszerelem ! Te dicső, magasztos fogalom ! Nincs emberi szó, mely ennél többet tudna kifejezni. „Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar.“ E szóban ki van fejezve minden fájdalom, mely a múltban reánk borult s minden dicsőség, mely felénk mosolygott. Az ősöknek kiontott vére; a kemény csatáknak nehéz tusája; a győzelmi zászló és rabbilincs; mosolygó reménység és sötét lemondás; élet és halál, mind - mind ki van fejezve benne. E szó ott hangzik a zene akkordjaiban, a költők lantján, a művészet alkotásaiban, szóval mindenben, a miben élet lüktet. E szónak be kell vésve lennie a nemzet minden fiának szivébe. Nem csak az ajkon kell azt hordani, de a szivben kell annak tartalmát érezni. És ha tettre hiv, a cselekvésnek mezején találkoznia kell a kunyhók lakójának a paloták urával. Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! A nemzetek életének ez a három fő törvénye : Szabadság ! Haladás ! Honszerelem!
