Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-19 / 12. szám
KŐVÁRVIDÉK 1905. márczius hó 19. kodását, lelkes ténykedéseit az édes haza érdekében. Kidomborodnak magasztos eszméi, nemes törekvései és fenkölt cselekedetei s úgy érezzük, mintha ismét közöttünk látnánk és mondaná: «Le- borulok a nemzet nagysága előtt! Csodás érzés tart fogva bennünket s mi imára kulcsolt kezekkel borulunk le az ő beláthatatlan nagysága, hatalmás szelleme előtt és áldjuk haló poraiban. Legyen is áldott dicső emlékezete! 2 ____________________________________ R szabadban való tanításról. A szabadban való tanítás legnagyobb előnyének azt tartom, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy az emberek belátásra, művészetre és vallásra neveltessenek. Ma is kívánják, hogy a tanító mint emberis közelebbről érintkezzék a gyermekekkel, azaz, hogy érzelem világukba behatoljon. Ez azonban 100 eset közül 99-ben csak szóbeszéd. Nem az osztályteremben, de a természetben nyilatkozik meg a gyermek belseje. Ha a paraszt a szántóföldön oktalanul uti-veri barmát, akkor a gyermek részvétet érez, szive meglágyul és ha a tanító okosan tud erről néhány szóban beszélni, az élet számára is következtetéseket fog a gyermek le vonni. Ilyen alkalom annak, a ki látni tud ezerszer kínálkozik a természetben. Fölösleges bizonyítani, hogy minden ember gyakorolni akarja értelmének erejét és a tanítást szükségképpen megkívánja. És szüksége is van a taníttatásra azon belátás szempontjából, hogy miként folytassa életét. A sokoldalú és fölötte világos szemléletek elsajátításához legegyszerűbben a szabadba menés által jutunk el, miközben a test és a lélek egészségét egyaránt megóvhatjuk. A természetben továbbá kiválóan gyakorolható a gyermek ítélőképessége, miközben megtanulják, hogy mindennek oka felől kérezősköd- jenek. Ne hogy azonban tudásuk holt anyag maradjon, tanítsuk a gyermekeket arra, hogy a természet megfigyeléséből helyes következtetéseket vonjanak le maguk javára; arra szoktassuk, hogy az embert mindig a természettel hasonlítsuk össze. Miféle haszna van az embernek abból, ha emlékező tehetségét megerőltetve, tízezer latin növénynevet tanul meg, ha szorgalmasan és fáradsággal bemagolja, hol és hogyan teremnek e növények, anélkül, hogy tudásának tömkellege közepette tudná, hogy élhet maga a legboldogabban? Az egyszerű földmives, a ki helyes felfogáson indulva, a növényektől, melyek körülette tenyésznek, egyszerűen és helyesen tanul élni és ellesi tőlük, mint maradjon egészséges és boldog, százszor bölcsebben cselekszik. Amaz tudós, emez pedig bölcs. Iskoláink főleg a tanulságot czélozzák, nem alkalmazzák a természet tudományokat az emberekre és ezért nem is tanítják -az embert mélyebb belátásra. Arra lenne tehát szükség, hogy a tanító tanítványát a növény elé állítsa és megmagyarázza, hogy ha minden életszükséglete egyenkint és összesen ki van elégítve, kitünően kell a növénynek élnie. Aztán az emberek felé kell a tanítónak tanítványai figyelmét fordítani és meg kell mutatnia, hogy azok ugyanazon törvényeknek vannak alárendelve, mint a növények, hogy hasonlókép csak kevés táplálék kell fenntartásunkhoz, azonban világosságra és levegőre szükségük van, hogy végre ezen kevés szükséglet kielégítése esetén a táplálkozásnak és fejlődésnek tökéletesnek kell lennie. Hasonlókép - kell az állatok életmódjából kimutatnia, miként kell az embernek testi erőit fejlesztenie és egészségben tartania, miként használandók érzékszervei, hogy pl. szemének messzelátó erejében a sassal is versenyezhessen. v Ha megtanulták a gyermekek a természetet ilymódon szemlélni, ha tudják, mily szükséges az erdő, a nap, a világosság és a levegő az egészséges élet fenntartására ha egész környezetüket a legnagyobb részletességig ismerik és a természetnek meghitt bizalmasaivá lesznek, csak akkor fog ismét felébredni szivükben a természet szeretete, mely _ sok emberből úgyszólván teljesen kihalt. És ha megtudta A mely napon valamely nemzet felismerte e törvényeket és életét ezek szerint kezdte irányítani: az a nap volt újra születése napja. Ilyen napunk nekünk a márczius 15.-e. Századokon keresztül vívott e nemzet titáni harczokat egy világrész kultúrája érdekében és mégis gyámság alatt volt. Olyan ^rolt, mint a bilincsekre vert oroszlán, nem azért, mintha megérdemelte volna e bilincseket, hanem mert a felette elviharzott századok arról lettek bizonyságot, hogy ha szabadon mozgathatja tagjait, ha szabadon bonthatja ki szellemének szárnyait, semmi emberi hatalom nem képes őt meggátolni természetes fejlődésében. Féltek tőle, ezért verték reá a rabszolgaság bilincseit. Hanem 1848. márczius 15-én ez az oroszlán összetörte nyomorult lánczait. A sajtószabadság kimondásával szelleme szabaddá lett! Istenem! Minő üstökösök jelentek meg egyszerre egén! Petőfi! Képzeletének kápráztató fényével! Kossuth! Szavának lángjával! Széchényi ! Honszerelmének melegével. Deák! Böl- cseségének mélységével! Az ősiség eltörlésének, a jobbágyság felszabadításának, a közteherviselésnek, a törvény előtti egyenlőségnek kimondásával megnyíltak e nemzet előtt a haladás kapui s a nemzet fiai szeműkben lángjával, szivökben érzetével a honszerelemnek, testvéri csókban egyesülve oghattak hozzá a nemzet nagyságának felépítéséhez. Sok vérbe és könnybe került ez a munka, de legalább nyitva állott az ut a kitűzött czél felé! . . . És most vissza térek a tavasz virágához. Szép a virág ! Illatával elbájol. Színének pompájával gyönyörködtet. De a virág még nem gyümölcs! Hogy gyümölcscsé legyen, érnie kell. Annak a jótékony napnak ragyognia kell felette. Az 1848. márczius 15-i lelkesedés csak virágot fakasztott a nemzet életének iáján. Csak meginditotta az életet s a reménynek sugarát festette a nemzet egére, hogy a virágból még gyümölcs is lehet, ha a nap meleg lesz felette és sötét, hideg felhők nem borítják el. Azóta minden márczius 15-én izzó, tüzes szikrák szállottak milliók kebeléből ég felé. E szikrák a honszerelem napjában gyűltek össze, hogy tüzét melegebbé, fényét ragyogóbbá tegyék. Ez a nap már 57 -év óta érleli gyümölcsét. Már kifejlődött! Már pirosán mosolyog felénk ! Mikor érik meg teljesen ? Mikor szakíthatjuk le ? Nem tudom ! De egy édes sejtelem azt súgja fülembe, hogy talán . . . nemsokára ! mutatni a tanító a fölkelő és a lenyugvó napban, a vízben visszatükröződő holdvilágban, a hegyben és a völgyben és a csillagfényben rejlő szépségeket, akkor visszatér és felujul annak felismerése, hogy csak a természet ölén fakadnak az igazi örömök, a melyek olcsó és könnyű utón mindenki által elérhetők. Doktor. Rz uzsora ellen. Uzsora ! . . . A szó is csúnya, s ha arra gondolunk, hogy mit foglal magában : hideg borzongás fut végig testünkön. Gyilkol a szó. És gyilkos, ki ez ocsmány eszközzel élni nem restek Undok parasiták, melyek a haszonnal áldozataik lelkét, életét is kívánják és venni nem riadnak vissza. Hány szerencsétlennek adott a lelketlen uzsorás fegyvert a kezébe ! És hányat sülyesztett előkelő társadalmi polczról — a becstelenség posványába! Hányat vetkőztetett ki a pompából, a fényből, az úri körből, — eltaszitva a szegénységbe, a kínba, a nyomorba ! . . . Az uzsorás lelke alantabb áll a tolvajénál, j mert azt legtöbbször a szegénység átka űzi a hínárba; mig az uzsorást a pénzvágy . . . Üdvözölnünk kell tehát Dr. Váridy Sándor urat, ki az uzsorások ellen az alant közölt felhívást adta ki az egyes községi előjáróságoknak. E felhívásban külön is szól a nagysomkuti járáshoz, mint ahol a felhívás szerint ez undok üzlet egy faját nagymérvben űzik. Dr. Várady nemes kötelességet teljesített e felhívás kiadásával. Az egyes előjáróságoknak pedig kötelességük, hogy a legszigorúbban figyeljenek és ennek eredményekép vagy teljesen tisztázzák e járást a súlyos vád megbélyegzése alól; vagy pedig teljesítsék kötelességüket. A felhívás szóról-szóra ez: „A királyi igazságügyi Miniszter ur ő Nagyméltósága még 1898. év folyamán úgy Szatmár- vármegye, mint Ugocsa-vármegye égész területére 19.348/1898. I. M. II. illetőleg 27.600/1898. I. M. II. számú rendeletéivel az uzsora vétségének hivatalból való üldözését elrendelte. Daczára, hogy eme elhatározás közlése óta több niint hat év telt el, nagyon csekély számban lett, úgy Szatmár-vármegye törvényhatósága területéről, nemkülöinben Ugocsa-vármegye tiszántúli járósából uzsora vétsége czi- mén bűnvádi eljárás folyamatba téve és az esetek csekély számához képest összesen csak 29 egyén volt uzsora miatt elítélhető. Érne eredménytelenség okát abban kell találnom, hogy az uzsora esetek csak kivételesen hozattak a királyi ügyészség tudomására, az uzsorának hivatalból való üldözése kellő mértékben köztudomására nem jutott és ehez képest a sértettek feljelentéssel aiig éltek. Egyes jelenségekből azonban arról kellett, meggyőződnöm, hogy a szatmár-németii királyi törvényszék egész területén, különösen Ugocsa- vármegyének tiszántúli járásában, nem külömben a «zinérváraljai, erdődi és nagysomkuti közigazgatási járásokban a külömböző ügyletekbe (adásvétel, haszonbér, elővétel) burkolt uzsora titokban és épen a legszegényebb néposztály körében erősen pusztít. Felhívom ennélfogva a községi Előjárósá- got, hogy valahányszor tudomására jut, miszerint egyes magánosok túlságos, 8% kamatot meghaladó ellenérték kikötése mellett nyújtanak kölcsönöket, vagy a kölcsön ügyletet ideiglenes adásvételi, bérleti vagy haszonbérleti szerződésekbe burkolják és igy kötik ki maguknak a kölesen adott összeggel arányban nem álló 8°/0 értéket meghaladó ellenszolgáltatást: az ily túlságos szolgáltatás terhei alatt küzdő egyének megmentése érdekében, jelentsék be hozzám akár közvetlenül akár az illetékes csendőrőrs- parancsnokság utján, a kölcsön adó és kölcsön vevő nevét, a kölcsönzés idejét, az évenkénti kamat mennyiségét, az esetleg bizonyítékul szolgálható adatokat, amennyiben pedig az ügyletekről okiratok is állíttattak ki, azokat a felektől követeljék be. Elvárom az érdemes községi Elöljáróságtól, hogy a királyi ügyészséget a föld népének életerejét megőrlő eme uzsora esetek feltárásában azal az erélylyel fogja támogatni amily eredményesen felelt meg eddig is a bűnügyi nyomozások teljesítésénél reája bízott feladatnak.
