Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-12 / 11. szám
2 KOVARVIDÉK 1905. márczius hó 12. alkotmányának sánczai közé fogadta be a nemzet minden nyelvű polgárát, alig telik el mondom, néhány hét: s már is szélűben, hosszában fegyverek zajától viszhangzik a három hegy és négy folyó országa. A mi ezután következik, az ének szavai szerint „azt szó le nem írhatja, nyelv nem magyarázhatja.“ A történelem mindent feljegyzet s nagyon jó, hogy feljegyezte. Az utókor úgy is csak ámulattal tudja majd olvasni azokat. Mert regékben, legendákba illő események folytak itt 57 és 58 évvel ezelőtt. Hogy egy maroknyi, mindenkitől elfeledett, sőt »lenézett nemzet, mely három hosszú századon át a mese haldokló oroszlánjaként, a megalázás, a legrutabb hálátlanság minden nemét rablánczok között volt tűrni kénytelen, hogy ez a halottnak hitt nemzet egyszerre, váratlanul nemcsak talpra áll, de hét ellenségét hét felől földhöz veri s másfél esztendőn át csodáitatja magát a nagyot néző világgal, mondjuk meg, nem több-e ez rideg históriánál? Ma azonban el a sötét képekkel! Az emlékezés tüzében csak dió zsánna zengjen ma ajkainkon és csak tenéked, nagy király, népek megváltója: Szabadság ! Veress József. HIVATALOS RÉSZ. (Rovatvezető: Rácz Dezső.) Tiszti értekezlet. s Elérkezett a márczius is. Es mint minden más hónapban: — ennek első hétfőjén is összegyűltek a járás jegyzői a főszolgabírói hivatalos helyiségben, rendes havi tiszti értekezletük megtartása végett. Az elnöki székben ezúttal Eötvös . . . Imre a Tisza-szivart élvezte, én pedig kérdésekkel ostromoltam. — Beszéljen már . . . Miféle? . . . Ismerősei ? . . . Kicsoda, micsoda . . . Imre beszélt. Ömlött szájából a szó. — Nem tekintem fontosnak egyáltalán . . . De tudja, én óriási gondokat fogok csinálni . . . Mindent csak természetesen . . . Mintha élnék . . . Nem is „mintha“ . . . élni fogok a színpadon igazán . . . — Szeret már valakit talán ? . . . — Nem. Mégis azt hiszem . . . Egy szőke kis lány nagyon tetszett a tavaly. Ma már azonban primadonna . . . így hát , . . — Ne bomoljon, ha szabad kérnem Imre ... Itt nincs szó magáról, Jucziról beszélek . . . — Ja úgy . . . Maga tán még mindig?... Hát igen az a gyerek szeret, de nem valakit, hanem valamit. A művészetet. Kit szeretne, hogy szeretne ? Hiszen gyerek . . . De, mondom ezt a az egyet . . . Na hát ezt szereti! . . . Maga persze . . . Értem. Hát van egy eszmém. Maga úgyis firkál eleget . . . írjon valami szépet, nagyot, tudja a Vignek, vagy a Nemzetinek. Valami óriásit. Szóval csak a főszerepet Juczinak ... Ha maga is része lesz a művészetnek, amit szeret, amit imád, hát . . . tudom is én ? Maguk szoktak filozófiáim, okoskodja ki... — A Nemzetinek mondja vagy a Vignak ? flát olyan kaliberű iró vagyok én? . . . — Miért ne ? . . . Nincs magának annyi esze, mint egy pereczes legénynek, mint egy favágónak, mint egy boltosinasnak . . .-’ Kik ezek az urak kérem? . . . Róbert tb. főszolgabíró ült, ki üdvözölte a csaknem teljes’ számban megjelent jegyzőket, felolvasta és hitelesíti a múlt értekezlet jegyzőkönyvét. Majd felhívja Vámfalvi Jónás ezidőszerinti előadót, hogy i előadmányát terjessze az értekezlet elé. Vámfalvi Jónás a következő felol- I vasást tartotta: Tekintetes Főszolgabíró Ur! Tisztelt Kartársaim! A mai napon tartandó tiszti értekezleten az előadói tisztség nekem jutott s igy én vagyok szerencsés előterjesztésemet megtehetni. A czél, miről beszélni akarok s amit Kartársaimmal karöltve megvalósítani óhajtanék: nem az én eszmém. Hisz’ köztudomású dolog, hogy a főszolgabíró ur a járásunkban levő járhatatlan, de egyes községeket teljesen hozzáférhetetlenné tevő viczinális utainknak, — amennyire csak lehet s azt a nép anyagi helyzete megengedi, — sürgős kiépítését tűzte ki czélul. Hogy a népnek a viczinális utak kiépítése mennyire hasznos: ahhoz nem kell kommentár s hogy az mennyire szükséges — nálunk, hol annyi az erdőség és a sok hozzáférhetlen gyümölcsös, — bővebb magyarázatot nem kíván. Hogy pedig az utak kiépítésére irányuló törekvésnek eredménye lehessen, két dolog szükséges és pedig: a községek által hozandó anyagi áldozat és a viczinális utakon gyakorolandó állandó felügyelet. Az anyagi áldozatra vonatkozó rész — a nép szegénysége miatt — nem érvényesíthető. Az utakra való felügyelet a törvény értelmében a községi elöljáróság feladata. Azonban e felügyelet a bírótól, ki kisközségekben rendszerint a műveltség legprimitívebb fokán álló egyén 80 korona dotatióval — kívánni sem lehet. A jegyző pedig tulhalmozott teendői miatt a szoros határidőhöz kötött rendeleteknek is alig képes eleget tenni. Az utakra való felügyeletet igy ők sem gyakorolhatják. Volt szó már e kérdés megoldásáról. Akkor a járási főszolgabíró ur, ki a közügyek terén mindjg fáradhatlanul működött s kinek a viczinális utak kérdésében már eddig is nevezetes eredményeket kell köszönnünk, járási utbiztosi állás szervezetét tervezte. E tervet azonban a felsőbb hatóság nem hagyta jóvá. Gondoskodnunk kell tehát annak más módon való megoldásáról. Tapasztalásból tudom, hogy a községek az utak építéséhez természetben való hozzájárulástól nem idegenkednek. Jederen és Somkutpatakán két utat építtettem ki községi közmunkával, anélkül, hogy az a községeknek legcsekélyebb anyagi áldozatába került volna. Hogy tehát a viczinális utak kiépítése az elősorolt akadályok nélkül eszközölhető legyen: a kérdést úgy vélem megoldhatónak, hogy a közmunka a törvény által megengedett legnagyobb mennyiségben legyen kiróva. A viczinális utak a községi utak költségvetésébe vétessenek fel s arra a, községi közmunkából bizonyos és annak megfelelő hányad rovassék ki. Az utakra pedig minden község egy ut- kaparót alkalmazzon, ki egyúttal az illető község területén az utakra való felügyeletet is gyakorolja. Miért is indítványozom: mondja ki határozatiig az értekezlet, hogy felkéretik a járási főszolgabíró ur, hogy a viczinális utak kihasitására vonatkozó intézkedéseket megtenni, — a viczinális utaknak a községi utak költségvetésébe való felvételét, azoknak községi közmunkával leendő kiépítését az úti bizottsággal elhatároztatni és a községeknek utkaparó alkalmazását elrendelni méltóztassék. A jegyzői kar olyan testület, mely erős akarat és egyetértéssel minden dolgot — egymást kölcsönösen támogatva, megvalósíthasson. A felolvasást általános helyeslés követte. Majd az értekezlet olyan értelmű határozatot hozott, hogy az előadó azon javaslata, mely szerint a viczinális és községi utak fentartása és azok javítása a községekre lehetőleg természetben rovassanak ki, — tudomásul vétetik; azonban — Ez mind egy: Gorkij. — Be kellet látnom, hogy nincs annyi eszem, mint egy boltosinasnak, mint egy favágónak, sőt még mint egy pereczeslegénynek sem. De megszedhettek azok az arányok, ahogy ez a csemete beszélt. Eljövendő klasszikus alakításokról a Nemzetiben. — Hát maga ott fog játszani? — Ott hát! Az lesz csak azok közt a szavaló, siránkozó bábok közt a forradalom! . . . * * * — Másnap Juczi végignézett és azt kérdezte tőlem: — Azt hallom jogász ? . . . — Az . . , — Ha jogász, miért nem foglalkozik jogi kérdésekkel. — Kérem én irogatni szoktam . . . Most készül egy darabom a Vignek . . . Ez természetesen hazugság volt, szemtelen, akár a főzelék „óflág“ nélkül, ámde merész akár egy fizető pinezér ha összead . . . Úgy látszik sudárba szökkent a fácska, mit Varga ur ojtott ... Juczika tekintete olyan bársonyos lágysággal simogatott, hogy nekem megint bolond gondolatok kavarogtak a fejemben, a kacsalábon forgó vár kisasszonyáról, aki egyébként harmattal él, de különös passziója, hogy le-le jár a földre meggyötörni mindenféle álmodókat... De mégis csak nem a kacsalábon forgó várkisasszonya súgta nekem remélve, vágyva! — A Vignek ir! ... Maga már oda ír ?... Kész már ugy-e, biztosan kész az a darab ? . . . — No nem éppen . . . Ez igaz volt ... — Hát akkor ugyan csinálja úgy, jiogy nekem való jó szerep legyen benne ... És ha majd maga akarja biztosan nekem fogják adni ... Ur voltam most már mindenek felett. Fejemen a dicsőség glóriája ragyogott. Legalább a Juczi úgy látta . . . Hamis korona volt. Úgy lehullott, hogy a fejem is majd utánna hullott . . . Egyelőre azonban ragyogott dicsőségesen és pompásan. Udvarias voltam, amit talán nem is lehet tőlem rossz néven venni. . — Kérem . . . Nagyon szívesen ... De nézze Juczika, hogy én magácskának szerepet írhassak, feltétlenül jobban kellene ismernem. A temperamentumát... a hangja hajlithatóságát. . . Hát szóval legalább minden nap ... Ha nem volnék terhére . . . — Miket beszél ? . . . — De kérem . . . Előadás előtt. . . Égy félórácska, egy negyedórácska ... — Máskép . igazán nem lehet megírni azt a darabot? Azt a szerepet ? . . . — Persze nem . . . * * * ... És másnap és harmadnap . . . és ezután még sokszor kaczagott egy bájos buba mellettem. Hol egy félórácskát, hol még egy negyedórácskát csupán ... Ne beszéljünk róla, fejezzük be gyorsan . ..
