Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1905-01-10 / 2. szám

Nagy-Somkut, 1905. II. évfolyam 2. szám. Kedd január hó 10.

K Ö Z É R I) E KV IÁ R & AD AL Ml HEJ 1 L A P.

Előfizetési ár;

Egész évre . 8 kor. Negyed évre ... 2 kor.

Fél évre ... 4 kor. Egy szám ára . . 20 fillér.

Szakoktatás.

..... ■> /

# ‘X

fegyvereknél és ágyuknál is erősebb védelmi eszköze a nemzetállamnak. A nemzetállam kiépítésének nagy munkája szempontjából az ipart illetőleg első s tán legfontosabb feladat a szakoktatás kellő szervezése. Tanult, iskolázott kisiparos osztály egyrészt ipari termékeinek előállításánál nagyobb eredményt tudhat elérni s Így könnyebben versenyre kelhet a belföldi gyár- és külföldi iparral szemben, másrészt iskolát járt, müveit iparos osztályban sokkal éberebb a nemzetállam tudata. Tanult iparos sokkal inkább tud felemelkedni az osztálvérdekek felé s mint ilyennek sokkal magasabb és szélesebb látóköre van a nemzet öncélja, feladatai terén, mint olyannak, ki minden szellemi táplálék nélkül sajátította el mesterségét.

Egy nemzet-iparos lelki szeme előtt nem tisztán az a törekvés lebeg, hogy megrendeléshez, — avagy a felmerülő szükséglethez mérten éppen csak elkészítse munkáját, amiből életét fenntarthatja. Ez az . rány legkezdetlegesebb stádiuma a nemMEQJELEN

MINDEN KEDDEN

zet ipar-életének. Ennél a pontnál nemzet- iparod meg nem állapodhatik, mert a nemzetállamennél többet követeli. KöveteliMgya- nis azt, hogy minden ipartermékében a nemzet karaktere, jellege tükröződjék vissza. Minden ipartermék a nemzet sajátos szokását adja vissza úgy, hogy ekképen a belföldi fogyasztó minden igényét kielégítve visszaszorítsa a külföldi ipar jogtalan betolakodását. Ezen törekvésben az iparost ama tudatnak kell vezérelni, hogy ezzel a nemzetállam nagy eszméjének, anyagi és kulturális céljainak megerősítéséhez fog hozzá járulni.

Hogy ekként az egész iparos osztályt a nemzet öncélja j ^nvában és szellemében átformálhassuk, nem elég ennek eléréséhez csupán az, hogy az iparos ifjú nemzedéket mesternél leendő, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó gyakorlati tanoncko- dásra, inaskodásra szorítsuk. Ezzel a rendszerrel csak minden lélek s öntudat nélküli modern rabszolga munkás hadat nevelnénk. Távol legyen tőlem még gondolata is annak, mintha nem volnának kellő műveltséggel, szak- és általános képzettséggel

SZERKESZTŐSÉG: Nagy-Somkut, Teleki-tér 8S8. KIADÓHIVATAL: Nagy-Somkut, fdntcu 322.

bíró kisiparosaink! a mai kisiparosnak az élet nehéz küzdelmei közepette azonban fizikai lehetetlenség annyi időt szentelni magának, hogy tanulóját modern nemzet-iparossá nevelhesse. Ez tény, melyet hiába pró bálgatnánk megcáfolni.

Ha akisiparos osztály egymaga gyenge képtelen erre a feladatra,— álljon oda, melléje teljes erejével a magyar törvényhozás !

A műhely beli oktatást a mesterre hagyjuk. Azt majd elvégzi. Az iskolai oktatás magának a nemzetnek: a törvényhozásnak kötelező feladata. Az iparoktatás szerintem két irányban fejlesztendő, még pedig általános és speciálisan szakirányban.

Az általános irányt a népiskolától egészen a legfelsőbb iskolákig, az egyetemig meg kell honosítani. A mai élő nemzedék minden egyes tagját — sajnos — nem lehet megnyerni az ipar tántorithatlan hívének. Meg kell hát akkor nyernünk a jövő nemzedéket! A nemzetállam örökké élő organizmus, mely nem csupán a jelenért hanem a jövőért is él. A jövő pedig ott van az iskolában! Már az elemi iskolás nebulónak fejébe is be kell oltanunk az ipari fog„Kővárviöék“ tárcája.

Jrtam egy levelei...

Írtam egy levelet.... Lelkem minden könnye El volt sírva benne.

Habozva tűnődtem: elküld] em-é, vagy nem ?.. Hogyha megrikatná siralmas levelem,

Egész életemen voln mért vezekelnem.

Kaptam egy levelet. .. . Minden kis betűje Tört vert a szivembe.

Zokogva tűnődve egész nap felette,

Hogy a levelemet — ki tudj’.hányszor tette 1 — Áz a tenger szemű kis lány kinevette.

Löske.

NHi

írónké,

(Folytatás és vége.)

Magához szorította és nézett a lángoló arcába, büszke hatalomérzettel, a szép és kívánatos hím

merész fölényével. Ajkait rátapasztotta az asszony nyitott, lihegő ajkaira és csókolta némán, mohón, erőszakosan.

Aztán elbocsátotta magától és hagyta, hogy kisírja magát. A fehér kezeit némán simogatta, úgy beszélt hozzá hízelegve, lágyan, hogy minden szava elmosott egy könynyet, felszántott és csókot nyomott a helyébe.

— Ilyen asszony 1 — mondta neki. — Hol volt eddig ? Merre járt ? Mért került el engem ? Voltak estéim, havas, ködös téli esték, amikor egymagám ültem otthon és vártam valakire. A szivarom hamuja lehullott elém az asztalra és ebből a hamuból valóságos nagy szürke felhő támadt és beterített mindent. A nagy, vigasztalan szürkeségben úgy hittem, hogy egyszerre csak rám nyitja az ajtót! Akkor bizonyosan a lábai elé borultam volna, mint egy vert kutya és könyörögtem volna, hogy simogasson meg. Sohasem fájt a szivem asz- szony után, azok közül, akiket ismertem. De egy után örökké sírva epekedtem, azután, azt nem ismertem, de a kiről tudtam, hogy van valahol Most itt van és azt hiszem, igen fogom sajnálni, hogy megtaláltam. Mert ezután nem lesz, akit várjak. Lássa, már is hálátlan és rossz vagyok maga iránt, aki pedig nem érdemli meg. Mondja hát, hogy térjek észre és becsüljem meg! Hiszen most már az enyém ? Nemde ?

Valami fájdalmas gúny szállt ki a hangjából, ami egyszerre elűzött minden mámort az asszony j fejéből. í

— Ne nézzen rám ilyen nagyon gyermekes ijedelemmel. Akarja, hogy őszintén beszéljek ? Ha két lávafolyam egymásba szakad, egyik a másikat emészti föl. Csak Összeütköznek, a sustorgásuk lesz erősebb, mintha külön-külön mennének a maguk utián. De mire kellenek egymásnak? Egyik akkora erő és hatalom, mint a másik. Az ölelkezésük csak erőmérközés. Ellenben, ha valamelyik csendes, hűvös, átlátszó forrásvízre akad, az okvetlen felforralja, meggyujtja, eiszéditi. Engem annyi jelentéktelen asszony tett már boldoggá ! És maga is megmaradhatott volna az árnyéka mellett! Oly jó pihnni, elnyugodni valakinek a szeretetében . Ez a mi találkozásunk egy nagy hadüzenet. Most majd jön a harc, a tűz, a veszedelem, a rombolás.

Az asszony szemeit különös láng futotta át a egy percre.

Maga is olyasformát érzett, hogy nagy gyönyörű hadakozás lesz ez és áhította, akarta forrón, vakon bizva a maga erejéhez.

Ám a férfi szavai durván megcsapkodták benne az asszonyt büszkeséget. Szégyeite magát és közönyt erőszakolt a hangjába, amint megszólalt :

— Hát ne legyen harc. Kössünk békét. Mos1 még jókor van. Mindkét részről bízvást vissza vonulhatunk a szégyen és megalázkodás nélkül, És kezet nyújtok az ellenfelemnek. íme !

Én én megcsókolom. Éva .. .