Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-08 / 41. szám
2 KOVARVIDEK maga lelke nevével, a mely nem is olyan régen örömtüzeket gyújtott szüret időtáján a szőlőhegyeken. Ezekben a szomorú napokban vig szüretet a magyarnak! Levél a szerkesztőhöz. Kedves Szerkesztő ur! Visszagondolva b. lapjának megindi- tási idejére, tapasztaltam, hogy sokat foglalkozott már lapjában a vármegyeháza épületével. Felvetette több ízben, hogy mi mindenre nem volna alkalmas a megyeháza. Ha jól emlékszem, katonaság elhelyezésére, ipartelep létesítésére, polgári iskolának és még több mindenfélének. Ezek mind nagyon szép tervek, de talán egy is elég volna a sok közül. Látom, hogy t. szerkesztő ur nagyon szép tervekkel foglalkozik a megyeházát illetőleg, mindenáron szeretné, hogy községünk előre haladjon, újabb és újabb eszméket vet fel. Sajnos azonban, hogy terveinek megvalósulása nehézségekbe ütközik. S mi ennek az oka? Miért nem sürgetik a megyeháza ügyét illetékes helyen? Az eszmék nagyon szépek és üdvösek, csakhogy véleményem szerint mindaddig, mig ezen épület tulajdonjogi kérdése nincs rendezve, hasztalan minden fáradozása és törekvése. Már két-három év óta mindig hallom, hogy a megyeháza árverés alá kerül. Hát olyan sokáig tart az? Tudom, ha egy adós ellen az árverés már el van rendelve, a végrehajtó az árverést nagyon rövid idő alatt tűzi ki. Miért nem lehetne tehát erre az épületre az árverés kitűzését megsürgetni? Ki van arra hivatva? Azt hiszem, a képviselő- testület ! Jó lenne tehát, ha a képviselő-testület megsürgetné az ügyet illetékes helyen. Ha jól tudom, a törvényhatóság már egy éve határozta el, hogy az epület önkéntes árverés utján adassék el. Miért nem adják tehát el? Mit várnak? Talán addig, a mig összedül? Mert javítani nem javítja senki. Azt is hallottam, hogy nem csak a község, de más magán emberek is reflektálnak az épületre, a mit én nem ! helyeselek, mert ha magán egyén veszi meg, elesünk mindazon szép reményektől, a melyekkel kecsegtettünk. Mert ha akár magán egyén, akár magán intézet fogja megvenni, nem fogja azt már a mondott célok egyik- vagy másikára átengedni, avagy ha át is engedné, csak magas bérért fogja tenni, a mit a község teljesíteni képes nem lesz. A községnek, mint erkölcsi testületnek, illetve a község közönsége nevében a képviselő-testületnek úgyszólván kötelessége minden lehetőt elkövetni, hogy az épület a község birtokába jöjjön, mert a község fejlődése, jövője úgyszólván ettől van függővé téve. Ha a község nem használja fel most az alkalmat, hogy megvegye, kilátása sem lehet legalább ebbe a századba, hogy valaha polgári iskolát kapjon. Holott ha megveszi és abból egyelőre csak 3—4 tantermet ajánl fel az államnak díjmentesen — majdnem biztos, hogy meg fog adatni. Milyen boldogok lennének az anyák, kik vagy kénytelenek 10 éves gyermeküket most idegen kezekre bízni, avagy ha nincs tehetségük, tanulatlanul elhagyni. Legkönyebben a község juthat az épülethez, mert a telek amúgy is a községé, azért a község kérhet bármilyen magas árt, az ezelőtt megállapított ár a községre nem kötelező, — a községnek csak az épületet kell megfizetni, más vevőnek a telket is jó árért kell megvennie. Ha jól tudom, olvastam azt is b. lapjában, hogy Szolnok-Doboka vármegye lemondott minden jogáról s igy már nem áll fenn az az akadály sem, hogy Szatmár- vármegye nem adhatja el szabadkézből, mert ehhez Szolnok-Dobokának is van beleszólási joga. Emlékszem arra is, hogy Szatmár- vármegye alispánja szabadkézből adta el már egy Ízben az épületet a községnek 10.000 koronáért, az eladást azonban akkor a miniszter nem hagyta jóvá, mert Szolnok-Dobokának is része volt benne. Most már csak egyedül Szatmárvár- megye tulajdona az épület, most már szabadkézből is eladhatná. Jól tudom, hogy Nagy László alispán ur jóindulattal van községünk iránt s igy jó lehne äz alispán urat fölkérni, hogy szabadkézből adná el a községnek a megyeházát, de minél előbb, mert gazda nélkül az épület teljesen tönkre fog menni. Igaz hive:-y -6. 1905. október 8. fi kertészet őstörténetéből. Ha az emberi fogalom az őstörténetek tanulmányozásában szánt, gyakran bukkan a közönségesnél elsőbbrendü kielégítő magyarázatra, amellyel tudásvágyunkat gazdagíthatjuk, mert tudásvágyunk csak akkor nyugodt, ha a dolog miben létét tökéletesen megismertük. De vannak dolgok, melyeknek tökéletes megismerése ezidőszerint túlhaladja az emberi fogalmat. Itt tudásvágyunk visszariad, de legtöbb esetben siker koronázza. A kultúrának e nagyszerű haladása valósággal kimutatja, hogy a legvénebb s legnemesebb erkölcsi főfoglalkozás a művelődésben a kertészet. togott a vén almáriom. Éppen csak annyi ideje maradt, hogy mezítelen fusson ki az udvarra. Úgy menekült utána a többi háznép is. Virradóra csak kormos gerendák, piszkosra locsolt falak meredeztek feléjük. Oda veszett minden, még egy kabátja sem maradt. Az isten őrizte, hogy az irodára is át nem csapott a tűz. Rettenetesen rájuk sulyosodott az Úristen keze. Csoda, hogy kibírták erős lélekkel, meg- ingathatlan, erős hittel. Csabi Máthé sokáig, sokáig mozdulatlanul állott ott. Meredten bámult bele a pusztulásba. Felesége, eladó leánya meg két apró csemetéje sírtak, ríttak mellette. Az ő hangos sírásuk ébresztette fel megint az iszonyú valóságra. Megrázkódott, a mint végig tekintett rajtuk, aztán letörülte köny- nyeiket s az égre emelvén tekintetét, egyet fohászkodott: — Megyek a fiamhoz, — szólt azután — a jó Isten, meg ő majd megsegítenek. Azzal bement az irodájába. Százszor is bedugta a kulcsot a nagy vasláda zárjába meg kihúzta belőle. Nem tudta kinyitni, nem engedte a lelke. Negyven év alatt sohasem nyúlt bele egy krajczárért a saját szükségletére. Közpénzt, adót őrzött benne. Hanem hát akkor hogyan menjen a fiához segítségért. Se ruhája, se utra- való költsége. A faluban sincs senki, a ki megsegítené. Földhöz ragadt, nyomorúságos nép az ő népe. De hát bün-e az, a mit tenni készül ? Csak kölcsön veszi a másét, csak néhány forintocskát vesz ki; vissza teszi helyére, ha megjön fiától. Hanem azért még a lába is reszketett, mikor a húsz forintot kivette. Tizet ruhára, tizet útiköltségre. Egyik szomszédjának éppen ügyes bajos dolga került a szomszéd városkában, azt kérte meg, hogy vegyen egy öltözet ruhát a számára. Hej hitta volna már vissza, nagyon hamar megbánta a cselekedetét, de már késő volt. Este meghozta a szomszéd a ruhát. Most már útra kellett kelni, ha akart, ha nem, szörnyen égette a testét az uj kabát. Egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Alig várta a reggelt, hogy elindulhasson a fiához, a ki majd megváltja lelkét a kínos mardosástól. Egy másik jó szomszédja, a hol megháltak, éppen kivezette lovait az istállóból, hogy befogjon, mikor lélekszakadva jön a kisbiró a jegyzőért: — Siessen haza ténsuram, siessen. Itt van a főbíró ur. A vén nótárius úgy tántorgott be az irodába, mint a részeg. Nem értett egy szót sem mind abból, a mit hozzá beszéltek. Szó nélkül adta át a vasláda kulcsát s azután leborult az íróasztalára s zokogott, zokogott keservesen. Az egyszerű parasztbiró és az esküdtek együtt zokogtak vele, mikor a főszolgabíró bevégezvén a hivatal vizsgálatot ridegen kimondta a rettenetes ítéletet:- Csabi Máté községi jegyző hivatalától ezennel felfüggesztetik s ellenne az elsikasztott húsz forint miatt fegyelmi vizsgálat, esetleg a bűnvádi eljárás megindittatik. Hogy kérték, könyörögtek érette azok az egyszerű, durvakezü emberek! Nem használt semmit. Az öreg jegyző kezeit tördelte, haját tépte kétségbeesésében. — Nem loptam, nem sikasztottam . . . Húsz forint hiányzik ... Itt a fele vissza adom .. . A másik tiz forinton ezt a kabátot vettem. Ezt is vissza adom. Nézzen istent méltáságos főbíró ur. Ez se használt semmit. A főszolgabíró lezárta a ládát, az irodát s még azt sem mondta — Isten áldja meg. Kapóra jött éppen ez a dolog neki. Régen szálka volt már az ő szemében az öreg. Most legalább megszabadul tőle egészen. Mikor elrobogott úri hintóján, akkor mondta Csabi Máté másodszor: — Verjen meg az Isten! Hát az öreg nótáriusokra rettenetesen rájuk sulyosodott az Úristen keze. Csoda, hogy kibírták erős lélekkel, megingathatatlan, igaz hittel ... De kibírták. A jólelkü, szegény parasztok pártját fogták. Nem hagyták őket elveszni. Majd vissza fizeti nekik a jó Isten, meg a fia, a kit menden napra várnak. Csak annyit írtak neki, hogy jöjjön haza azonnal, mert nagy baj van. Az édes anyja még ezt is sokallotta, mert nagyon megtalál ijedni a szegény gyerek. Harmadnapra otthon termett a Bandi fiú. Milyen derék, szép szál ember lett belőle. Megcsodálta az egész falu. A legjobbkor érkezett. Mindjárt utána megérkezett a vármegye nagy pecsétes, szigorú levele is, hogy Csabi Máté uram azonnal jelenjen meg a nagyságos alispán színe előtt. Nagy ur dolgozott ellene, hát gyorsan ment a törvény dolga. Útnak is indult azonnal. Fiának is csak útközben mondhatta el elejétől végig a dolgot. Felháborodott attól a hires tudós fiúnak minden Búzát a legmagasabb árban vásárol és vetnivaló búzát ■■ illetve kitisztítás végett elvállal az konkolyozni ,Első Kővárvidéki Műgözmalom és Olajgyár* = nNTjflLCSl-YSOMISLXJTOlNr. =
