Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-08 / 41. szám
II. évfolyam. 41. szám. Nagysomkut, 1905. október 8. Xilöflzetéai ár : Egész évre ...................8 K Negyed évre . Fe l évre........................4 „ Egy szám ára 2 K ' 20 fillér “--------------------------------------------------Sz erkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. az. MEG JELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ Rz ország szürete. Szüretre készül az ország. Magyar földön nagy és nevezetes esemény ez. Hegyeinken zöldéi a borág, a magyar bornak messze idegen világrészeken is hire van. Külön áldásunk nekünk a bor, olyan, akár a búza, amely itthon acélosabban hánya ki fejét, mint másutt. Tokaj asszuja, az erdélyi hegyalja rizlingje, a dunántúli bor, sőt még a homoki fajta és a magyar borok tüzét, zamatját hirdeti. Hej tüzes is tőle a magyar lélek s talán azért is vagyunk olyan kuruc nép, mert jó a borunk. Hát az igaz is, hogy holmi árpalétől nem nagyon növekedik meg az ember virtusa. Szóval szüretelünk. Nagy sor az. Vájjon milyen Istenáldása lesz a szőlőtőkén. A régi jó világban nem sokat tűnődött ezen a gazda, csak a fagyot imádkozta el, de amióta a zoológusok kitalálták az isten verte filoxerát, meg peronosporát, azóta sokat fő a gazda feje. Hej, mert a mi szép szőlőhegyeinket is alaposan megdézsmálta a filoxera! A régi jó világot egyébként is erősen visszasírja az ember ilyenkor, szüret- időtáján. Régebben más szüretek jártak, vigab- bak, hangosabbak. Más idők, más emberek és más erkölcsök is. Valami méla bú, fájó lemondás fogja el az ember szivét, ha a régi szüretekre gondol, a mikor hét nap és hét éjjel folyt a dinom-dánom, az eszem-iszom a szőlőhegyeken. Egyik gazda átadta a vendégeket a másikig s az ember ki sem jött a szüretelésből egészen a disznótorig. Hiába, más világ járta akkor. Az emberek is jobban tudtak mulatni, nem voltak olyan savanyúak, mint ma s talán nem is voltak olyan szegények. De nem is volt akkor husdrágaság, ex-lex, három esztendős válság, vagy ha volt is, hát egy-kettő elintézte azt a magyar a kardjával. Már tudniillik a válságot. Mert a hús drágasággal bizony még a régi időkben sem tudott volna megbirkózni a ! magyar. A régi szüretek emléke ilyen ősz elején kisérteni kezd. Még a nagyapáink vígan szüreteltek, ha ők nem, hát a dédapáink bizonyosan. Az apáinknak már szomorú volt a szüretjük. Egy sivár korszakba a Bachkorszakba estek az apáink szüretjei s bizony az időben örömmé vált a magyar ember bora. Hála Isten, elmúlt az az idő, csak vissza ne jöjjön. Mégis csak a régi szüretek emléke teszi széppé ezeket a szüreti mulatságokat. Az ember lelke belering az illúzióba és áltatja magát, hogy hiszen ma is vigad. Pedig manapság igazán csak sírva vigad a magyar. Szüret előtt áll az ország. Gazdasági szempontból is rendkívül fontos, hogy milyen eredménye lesz az idei borfejtésnek, de fontos más szempontból is. Egyre ritkábbak a dátumok, amelyeken a magyar embernek vigadnia lehet s egyre sűrűbbek a halotti torok évfordulói, amelyeken sírnia kell. Elevenítse fel a magyar a régi szüretek emlékét, keressen vigasztalást a A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Alszik az én fiacskám. Alszik az én fiacskám, Oly mélyen, csendesen . . . Az ágya mellé lépek, Lopózva nesztelen. Gyönyörrel telve nézem Kedves vonásait, Sóhajt is visszafojtok Hogy védjem álmait. És im körül az ajkán Szelíd mosoly vonul, S érzem, szemembe amint Egy forró könny tolul. Hogy e könnyem: imádság, Nem érti ezt soha Csak az, kinek álmában Mosolyg kicsiny fia. Komor. R jegyzőék.- Irta: Alpári Lajos. (Folytatás és vége.) Lassan, lassan visszazökkent minden a régi kerékvágásba, csupán egy röpke árnyék imbolygóit olykor-olykor a nyári verőfényben. Az öreg jegyző tovább húzta a keserves igát. Nem kellett neki annak a hitvány urnák a segédjegyzője sem. Az asszony még jobban összezsugorodott, a lánya meg mintha egy kicsit szótlanabbá vált vblna, egyebekben éltek békességben. A csöndes házikó még csöndesebb lett. Vendég eddig sem igen verte fel a táját, most még kevésbbé. A főbírónak színét sem látták azóta. Nem is látták többet egyszernél még az életben, hanem az az egyszeri viszontlátás felért a poklok minden iszonyatával. Rettenetesen rájuk sulyo- sodott az úristen keze. Csoda, hogy kibírták erős lélekkel megingathatlan igaz hittel. Úgy történt a dolog, hogy a Bandi gyerek egy könyvet küldött az öregnek a postán. A doktori értekezése volt. Kimondhatlan büszkeséggel olvasta az apja, hol magában, hol fenszóval. Nem sokat értettek belőle, hanem azért aranymondás volt minden szava. Százszor is elolvasta már az öreg nótárius, de azért minden este újra kezdte. Mindig talált benne valami uj Bölcsességet és uj szépséget. Az egyik óhajtását hát mégis betöltötte a jó Isten: kitanult a gyerek s ur lett belőle a maga becsületéből. Az a kis piros könyvecske, melyet most is oly áhítattal szorongat reszkető kezeiben az öreg, figyelmet keltett az ifjú rendkívüli tehetsége és készültsége iránt s ma már tekintélyes, szép hivatala van a minisztériumban. Nagy urak beszélték a minap a megyegyülésen, hogy jobb kezévé lett a miniszter ur ő exellenciájá- nak. Még az alispán is gratulált neki. — Mindig- mondtam, ugy-e hogy sokra viszi még az a gyerek ? — Pedig dehogy mondta. Azt sá tudta az előtt talán róla, hogy a világon van. A mérhetetlen öröm és apai büszkeség szinte meg fiatalította a vén embert. Még a szeme is megerősödött. Sokszor éjfélig olvasta azt a drága könyvet, pedig már majdnem kívülről tudta az egészet. Talán már nem is olvasta, hanem csak a kezébe tartva, álmodozott. A gyertya erősen füstölgőit mellette, hosszú parazsos béllel égett és le nem koppantottá. Úgy történt bizony, hogy csak a lelke volt fiatal és erős de nem a teste. Elaludt a szegény öreg. Gyönyörűség lehetett a miről álmodott, mert még akkor is mosolygott, mikor a piros könyv lobbot vetett a kezében. Ekkor már csupa láng volt az egész szobácska. Égett a párnája, lángoltak a függönyök, füstölt, patüjí 1 J izletmegnj Oiyat-, vászon-, itás Ni diszmü-, i igysomRuton! rövidáru- és piperecikkel. Legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrás. ||
