Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1905-08-13 / 33. szám

Egész évre Fél évre .

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Siófizetési ár :

. . . 8 K Negyed évre . . . . . 4 „ Egy szám ára .

2 K 20 fillér

Szerkesztő: Barna Benő. Főmunkatárs: Borgida József.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkul, Teleki-tér 388. sí.

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

HIVATALOS RÉSZ.

Rovatvezető: Rácz Dezső, hosszufalvi körjegyző.

A járás jegyzői kara augusztus 7-én tartotta tiszti értekezletét, mely alkalommal jelen voltak: Dr. Péchy Péter járási főszolgabíró elnöklete alatt Farkas János, Simon Ignác, Barna Benő, Diámánt Gyula, Dunka Gerő, Ungur Jakab, Szabó Ernő, Erdős Aurél, Székely Ernő és Rác Dezső jegyzők.

Elnök az értekezlet megnyitása után felolvastatja a múlt ülés jegyzőkönyvét, a mely elfogadva hitelesíttetett.

Ezek után Dunka Gerő nagynyiresi körjegyző mint az értekezlet kijelölt előadója az alkoholizmus káros hatásáról tartott felolvasást, mely felolvasását egész terjedelemben itt közöljük:

Tekintetes Főszolgabíró Ur!

Tisztelt Kartársaim!

Ha az élet közelmúlt eseményeit megfigyeltük s annak szemlélői voltunk, tapasztalhattuk hullámzatainak ama kimagasló esetét is, hogy az emberiséget

s különösen az alsóbb néposztályt anyagi viszonyaiban, mint erkölcsében mindinkább rohamosabban s oly veszedelmesen megtámadott alkoholizmus betegség orvoslására, tovaterjedésének meggátlása, megfékezésére a küzdelmet testületek, egyesek s csaknem az össztársadalom felvették, legközelebb is a nemzetközi alkoholizmus elleni X. kongreszus a folyó év szeptember havában fog megtartatni Budapest hazánk fővárosában.

Fölteszem és hiszem, hogy az emberiség jólétének, jóvoltának előmozdítása iránt tevékenységre alakult eddigiek közül ez bir legnagyobb haderővel, mert egy oly veszedelmesen elterjedt s az emberiséget lenyűgözve tartó betegség megfojtására, meggátlására igyekszik és tűzte ki feladata céljául, mely az emberiség nemcsak anyagi helyzetét s az egyesek exis- tenciáját teszi tönkre s mely nemcsak a testet öli meg, de megfojtja, a lelkiismeretet megöli, a tiszta érzést, a becsületet, elzüleszti az egyént s az anyagi jólét tönkretételével megsemmisíti a családi boldogságot, kiűzi az egyént hajlékából, üres tarisznyát akasztva nyakába, koldus botot nyomva

kezébe, földönfutóvá teszi s a legtöbbször kivándorlásra készteti hazájából.

Szomorú körülmény, de való és tapasztalat igazolja, hogy az alkoholizmus, az emberiség szegényebb rétegeit támadja meg, hazánkban is/a szegényebb vidéken s igy saját vidékünk népé között is egyre nagyobb és' nagyobb mértékben terjed s egyaránt úgy az anyagiakban, mint erkölcsiekben mutatkozik romboló pusztítása s bármerre tekintünk, nyomon vele találkozunk, a hol pedig az alkoholizmus megjelenik, nyomon követi az anyagi és erkölcsi pusztulás.

Az emberiség gyengéje, hogyha élete folyásán a szerencse csillaga villan fel, ha reménye teljesülését, boldogságának közeledését látja, ebbeli örömét az alkohol élvezetével igyekszik fokozni s viszont ha ifjúsági reményeit a későbbi élet rögös utjain keserű csalódás éri, ha szerencsétlenség követi életét, ha hajlékába, a szükség, a nélkülözés el-ellátogat, ha sorsával elégedetlen, buvát, keserűségét, fájdalmát s csalódásait az alkohol élvezetében igyekszik eltemetni, elfojtani, teljesen megfelejtkezve az élet parancsoló

A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA.

Emlékezés.

Az okkupációból.

— Irta: Ackermann Béla. —

Rendkívül hideg tél volt.

Doluja-Tuzlában állomásoztunk. Hírét vettük, hogy a törökök és bosnyákok támadásra készülnek.

Kommandánsunk kiadta a rendeletet, hogy egy üteg tüzérség a közeli legmagasabb hegyet foglalja el.

Csinos, daliás, szép leányarcu főhadnagy volt a parancsnokunk egy budapesti dúsgazdag bankár fia. Szép reményekkel biztatták . . . . Otthon menyasszonya várta. Alig 23-24 éves volt. Másnap úgy hajnaltájt indultunk útnak. Hideg, éles, józanitó levegő merengett a sűrűn hóval lebontott tájék felett . . .

Holdfény világított mint kialvóban levő pásztortüz fénye, mert már reggeledett. A fák mögött sötétes árnyékok voltak széthintve!. . .

A hó fényessé tette az egész tájat, mely egy fehér bársonymezőhöz hasonlított.

Közönséges menetben haladtunk előre. Sehol semmi nesz, vagy ellentállás zaja . . .

A fák jégeres sudarairól finom hószilánkok zuhogtak alá. A hó recsegett lábaink alatt.

Közeledtünk a hegyhez, melyen tüzérségünk egy őrmester parancsnoksága alatt már elhelyezkedett volt.

Lassan közelebb és közelebb jutottunk a hegyháthoz, végre felértünk. A tél dacára regényes kilátás volt innen. Lent apró, korhadozó házak szorosan egymás mellett. Puszta hegynyerjek dombokkal kergetőznek. Magányos bokroknak tetsző fák dideregnek az élesre fagyott levegőben . . .

Főhadnagyunk szeméhez emelé látcsövét. Mintegy 6000 lépésnyire kis házat vesz észre, melynek tornácán 30 — 40 hosszú szakálu török ül s nem törődve a hideggel, lábaikat a földön keresztbe fektetve, ugylátszik mintha haditanácsot tartanának.

Parancsnokunk azonnal jelt adott a beállításra. Az őrmester, miután ezt teljesítette, kiadta az alantas altiszteknek a további parancsot. A főhadnagy azonban sehogysem volt az ágyucső magasságával megelégedve. Szerinte

a beállítás tulmagas, miért is keményen összetűzött az őrmesterrel és rideg, parancsoláshoz szokott hangján mondá: „Feldivebel, weun der kanon nicht gut eingestellt ist, sind sie ciu kind des. Toves! Ich lasse si sofort erschiessen!“ (Őrmester, ha az ágyú nincs jól irányítva, akkor Ön a halál fia! Rögtön lelövetem!)

Az őrmester nyugodtan tisztelgett és mint a ki biztos dolgában, további munkájához látott. Odaérintette az égő kanócot. Egy óriási földet rázó dörgés s kiröppent az óriási, súlyos gránát végtelen sebességgel. Egy néhány minutum, a föld megrázkódik fehér füst terjengett, a ház meggyullad, az ottülők egytől egyig elpusztultak.

A főhadnagy megveregeti az őrmester vállát. Ha ez az ő utasítását követi feltétlenül túllő a célon.

Ekkor hirtelen innen is onnan is, puskaropogás, kiáltás hallatszik. Az elrejtőzött bos- nyák bandák kezdték tüzelésüket. Főhadnagyunk épen lehajlást vezényel és maga is le akar feküdni, de hirtelen homlokához kap. Épen homloka közepén találta egy golyó. Egy jajszó és a szép leányarcu főhadnagynak vége. A sebből hosszú, meleg vérforrás fakad. Odarohantam hozzá, de már késő volt. Hogy milyen fájdalmat éreztem, a mikor a főhadnagyot ilyen tehetetBúzákat

a legmagasabb árban vásárol és vetnivaló búzát konkolyozni és triherezni elválal az ■ - = „Első Kővárvidéki Műgőzmalom és Olajgyár“ = IVA.GYSOMHLUTON. ..........-