Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1905-06-25 / 26. szám

II. évfolyam.

Hagysomkut, 1905. juníus 25.

26, szám,

/• £

j ;VÍ>0^l,L *' c*a;|

» ' ..ni

«'V.

i tsy&j

w

0

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTí JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Jülőflzietési á-r :

Egész évre

..................8 K Negyed évre .... 2 K

Fé

l évre.......................4 „ Egy szám ára . 20 fillér

Sz

erkesztő: 'Barna Benő. Főmunkatárs: Borgida József.

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz.

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

R grófi család ünnepe.

Fényes ünnepségnek volt színhelye e hó 18-án községünk. Teleki Edine grófnő és Teleki Domokos gróf esküdtek örök hűséget egymásnak.

Sok, nagyon sok ember kisérte esküvőjére a csudaszép párt. Mindnyájan szemtanúi akartak lenni az öröm, a boldogság jegyében kezdődő élet megpecsé- telésének. Látni, hallani akarták, a mikor a bájos menyasszony s a deli vőlegény ajkairól elhangzanak az igaz szerelemből fakadó „holtomiglan — holtodiglan“ —

üdvöt, boldogságot teremtő szavai.

/

Es valljuk meg — az ünnepélyes aktusnál nagy számban megjelenőket nem csak a puszta kíváncsiság hozta össze. Nem csupán kíváncsiságuk kielégítéséért töltötték be a templomot. A szemek fénye mást árult el. Én azt az őszinte, tiszteletteljes szeretetet olvastam ki azokból, — a mely községünk minden lakóját öszszeköti azzal az emberrel, kinek jósága mesébe illő, kedvessége páratlah : Teleki Sándor gróffal.

Eljött mindenki, a ki csak tehette, hogy tanúja legyen ama páratlan ember boldogságának; hogy láthassa örömkönyeit, a melyek leánya boldogságának szemlélésekor csordultak ki szemeiből, hogy láthassa még azt az angyali teremtést, ki Isten rendelése folytán férjét követve távozik körünkből más vidékre, uj életet kezdeni . . .

... Az égen felhők gyűltek, megindult az eső; majd kisütött a nap és sugaraival bearanyozta a tájat . . . aztán ismét felhők takartuk el a nap mosolygó ábrázatát . . .

Mintha az ég a természet is mindnyájuk lelkét akarta volna visszatükrözni: örültünk az uj pár boldogságtól sugárzó arczát látva és fájt, hogy távoznak körünkből . . .

A fényes ünnepség részletes leírását a következőkben adjuk:

(A vendégek.)

A polgári esketés f. hó 17-ére, az egyházi pedig 18-ára volt jelezve. De jóval előbb is érkeztek már a grófi kastélyba lakodalmi vendégek. Külöinböző időben érkezve, az ünnepség idején a kastély vendégei voltak: Gróf Teleki Domokos, a boldog vőlegény, özv. Báró Bánffy Györgyné, a vőlegény édes anyja, Bánffy Zsuzsána és Judith bárónők, a vőlegény nővérei, ifj. Gr. Teleki Géza, a vőlegény fivére, özv. Graefl Károly né, a menyasszony nagyanyja, Gróf Teleki Géza és neje, Gr. Bethlen Pál, Gróf Teleki László Gyula és neje, Gróf Teleki János és neje, Gr. Teleki Elemér és neje, Gróf Teleki Pál, Gróf Bethlen Bálint, Blomberg Biri bárónő, Wesselényi István báró, Graefl Andor, Gyárfás Endre, Kenessey Béla kolozsvári theol. igazgató és egyh. főjegyző és Bobori György.

(A polgári esketés.)

A polgári esketés 17-én délután valamivel 5 óra után ment végbe. A községháza előtti teret már jóval előbb

A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCZÁJA.

Esketési beszéd.

Gr. Teleki Domokos és gr. Teleki Edine esküvőjén tartotta: Kenessey Béla, theologiai igazgató, egyh. kér. főjegyző.

„Az irgalmasság, a békesség és szeretet bőségesen adassák nektek!“

Ezzel az apostoli áldás kívánással üdvözöllek titeket, nemes ifjú pár. Az eskü is elhangzott már, amellyel egy egész életre hűséges szövetséges társakul köteleztétek el magatokat egymásnak.

Szeretteitek, rokonaitok és ismerőseitek szeretetük jeléül drága gyöngyökkel, ékkövekkel és ajándékokkal halmoztak el benneteket, azzal az óhajtással, hogy minél ékesebbé, szebbé, gazdagabbá, ragyogóbbá tegyék külsőleg életeteket. Engedjétek meg, hogy én meg ez ünnepélyes pillanatban hadd adjak nehány szemet belső életetek gazdagítására abból az evangéliumi drága gyöngyből, a mely a mennyben termett és a melyet a mi Urunk, a Jézus Krisztus hozott alá számunkra, hogy nekünk adja szent talizmán gyanánt.

„Uj parancsolatot adok néktek“ — azt mondja Jézus, — „hogy egymást szeressétek; a mint én szeretlek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!“ (Ján. XIII: 34.)

Tudom, hogy nem a közönséges értelemben vett szeretetet kell telketekre kötnöm. Hiszen Te, nemes ifjú, fiatal lelked első ábrándjaitól a szived egész forró szerelmével évek óta csüggesz azon, a kit e mai napon életed társául ad az Ur és Te is, nemes ifjú nő, bizonyára nem merted volna elmondani az „igen-t“. s nem mentél volna egy egész életre elkötelező esküt letenni, ha nem hatná át szivedet az őszinte vonzalom és szeretet. Mind a ketten bizonyára elég komolyan számot vetettetek érzéseitekkel s nem csak egy pillanatra fellobogó, de ép oly hirtelen ki is égő szerelem az, a mely szivetekben felgyuladt, hanem mély, igazán erős érzés forrasztott egybe Benneteket. Átéreztétek és átgondoltátok, hogy mit tesz az, hogy ezután együtt kell egy szent szövetségben járnátok, osztály ossaivá kell lennetek egymás jó és balsorsának; részt kell vennetek egymás szivének és lelkének minden mozdulásában; kölcsönösen visszhangot kell adnotok egymás érzéseire és gondolataira, az ajkak minden szavára, a szemek minden tekintetére, a szív minden dobbanására és hogy összhangba

kell olvadnia két eddig egymástól külön élt egyéniségnek, egygyé kell lennie két eddig külön-külön érvényesült akaratnak.

De bármennyire átéreztétek és átgondoltátok is mindezeket, az emberi erő, az emberi jó szándék, az emberi legnemesebb feltevés és elhatározás olyan gyenge, olyan törékeny, hogy az bizony hamar cserben hagy, ha azt égi erő újból és újból meg nem edzi, meg nem szenteli. Úgy kell egymást szeretnetek, a mint a Jézus szeretett minket és szeret titeket is, ha hozzá ragaszkodtok. Úgy kell egymást tekintenetek kölcsönösen, mint Isten által egymásra bízott drága lelkeket, a kiknek egymást az örökkévalóság, az üdvösség felé kell vezetnetek s mig lábaitok a földön járnak, kezeitek pedig az élet munkáját végzik, szemeiteknek a menynyen kell csüggeniök. Egész életeteknek kölcsönösen egymás iránt való szolgálattételnek kell lennie s ha mindeni- kötök abban versenyez egymással, hogy a másiknak minél több szolgálatot tegyen, minél több igazi benső örömöt szerezzen, minél jobban beleolvadjon a másiknak leikébe, minél inkább tagadja meg a saját önzését a másiknak boldogitásáért: akkor szeretetetek valóban felséges és életeteket boldogító, megszentelő erővé lesz.