Kővárvidék, 1904 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1904-12-13 / 3. szám

K O Z í: K I) 1 K Ü T A II 8 A i> a l M L II e i i l a p. Egész évre Fél évre . Előfizetési ár : MEŰJELE N . . . . 8 kor. Negyed évre ... 2 kor. , . . . 4- kor. Egy szám ára 20 fillér. MINDEN KEDDEN. SZERKESZTŐSÉG: Nagy-Somkut, Tcleki-lér 388. KIADÓ HIVATAL: Nagy-Somkut, főutezu 322. Videant consuies. Amikor pár héttel ezelőtt, a most már kézrekeritett lelketlen emberek kirabolták községünk római katholikus templomát, az összeült képviselő-testület szükségét látta annak, hogy az éjjeli-örök számát szapo­rítsa. Hosszú időn keresztül ugyanis három, ■vagy — jobban mondva, — két éjjeli-őr őr­ködött álmaink felett. Azért mondom, hogy kettő, mert egy állandóan a tüzobó-örta- nyán van; ennek csak tüzrendészeti szem­pontból vannak kötelességei. Tehát az éjjeli- őri szolgálatokat csak kettő végezte. Vé­gezte pediglen nem valami végtelen nagy ügybuzgósággal és egyáltalán nem dicsé- retre-méltó lelkesedéssel. Ezért látta aztán szükségét a községi képviselő-testület olyan határozathozatalnak, mely az éjjeli szolgá­latot teljesítő örök számát megkétszerezi. Ezután tehát négy éjjeli-őrünk lesz. Négy mindenesetre több, mint kettő; négy feltétlenül többet végezhet, mint kettő. A közmondás is Így tartja: „Több szem, töb­bet lát.“ Ám a képviselő-testület azt még nem tartotta elegendőnek, hogy az örök számát megkétszerezi. Nem tartotta elegendőnek, mert a képviselő-testületnek minden tagja jól tudja, hogy az emberek gyarlók és az — álom nagy hatalom. . . . Egyebet nem mondok. Csak, hogy; ép ezért úgy határoztak, hogy ellenőrző órákat alkalmaznak. Négy kulcsot a község négy, különböző pontján. A négy óra pedig a négy éjjeli-őrnél lesz. Mindeniknek meglesz a maga kulcsa, a maga órája és a maga meghatározott terü­lete, melynek határain belül őrködnie kell. És pedig akképen, hogy az órákat órán­ként fel kell húznia; de pontosan mindig, mert pár percnyi késési differenciát is mutat már az óra. Ezen kívül ellenőrző sípot kap minde- nik éjjeli-őr; egy pedig a községi másod- birónál lesz. Ezzel azt fogja a másodbiró ellenőrizni, ha vájjon az éj minden percé­ben ébren vannak-e és őrködnek-e ponto­san az örök ? Szóval az eíleoörzés minden kigondol- | ható módját alkalmazásba hozzák éjjeli­őreinkkel szemben. Ezután már feltétlenül örködniök kell, feltétlenül pontosan kell vé­gezniük a magukra vállalt munkát. Hiszem, hogy végezni is fogják. Őr­ködni fognak egész éjjelen át: esti kilenc órától, reggeli öt óráig. Pillanatra sem huny­ják majd le szemeiket; hogy minden legkisebb nesz-, minden legcsekélyebb vál­tozásról, mely az éjjeleK folyama alatt ; történik, be tudjanak pontosan számolni; Közmegelégedésre fogják munkájukat vé­gezni. És a község, mint eddig, ezután is kiutalja majd nekik ezen nem könnyű mun­kájukért havonként a ,,hal osztrák értékű forintokat.“ Szép summa egy csomóban! Most már, ha ezt tudjuk és tudjuk azt is, hogy eddig, amig ilyen nagy ellenőrzést nem gyakoroltak felettük, nem végezték pontosan teendőjüket, nem őrködtek híven, átaludták az éj nagyobb részét, — csodál­kozhatunk? Hát kivánható-e, hogy havi tizenkét koronáért olyan nehéz munkát pontosan végezzenek ? Most már pontosan fogják végezni, mert ott lesznek az ellenőrző órák, meg a sípok! És akadni fognak még ilyen körülmé­nyek között is emberek, akik vállalkoznak az éjjeli őri teendők végzésére. Sőt tudo­másom van arról is, hogy arra a két újon­nan szervezett éjjeli-őri állásra nagyon sok volt a pályázó. Tény azonban, hogy egyiket sem az a tizenkét korona kecsegtette; csakis a — szükség! Mert az a tizenkét korona nagyon csekély összeg. Semmi esetre sem elég arra, hogy egy családot lehessen belőle fenntartani. Már pedig aki egész éjjel tál fi „Kővárvidék“ tárcája. cBudüár') Erdős, bérces szép kies vidéken Méltósággal áll egy szikla-hegy ; Régi emlék fűződik hozzája, Elvonulva századok felett. Mondják : régen vár állott felette, Attól nyerte a hegy is nevét. Hol a vár most ? — Romjait se látni, Az idő azt elseperte rég, Cserje nő most fenn, a várnak helyén, Távolabb meg erdő díszeleg; Tán a szél is, mely susog felette. Múlandóság! téged emleget. A hegy is a múlandóság kéje, Mint koponya, néz a tájra szét. Nézne tán csak; ámde szeme sincs már : Baglyok lakják sötét üregét. Egy kis csermely lenn a hegy tövénél Csergedezve foly a völgybe le S ottan elvész ; elnyeli a folyó, Mint az embert a sir éjjele. *) Hegy, Székely-Udvarhely melleit. Lenn a város, olt a völgy ölében, Holl keservvel szól a gyászharang. Egy hívőnek elhunytál siratja ; Szellő szárnyán messze száll a hang. Hányszor hangzott itt a gyászharangszó ! Nemzedékek szálltak sírba le .. . A hegy áll még s múlt idők emléke Még sokáig élni fog vele. . . 11 jlaki Syula. A Irénke. Persze, hogy csak tréfa volt... Igénytelen, jelentőség nélküli gyerek-tréfa, gyerek játék ........... * Virág se nyílott, orgonaillat se szállongott a légben, mikor Irénkével először találkoztam. Hanem amig a korcsolya pályára kiértem, a zúzmara ősz- szesé varázsolta csekélyke bajuszomat. Elkényez­teti hölgyek és urak gyűltek dideregve a pavilion egyetlen kályhája köré, meg se próbálva felkötni korcsolyáikat. Én azonban nem riasztattam vissza magam és elkészülve, hatalmas „bógenekben" vág­tam neki a tükörsima felületnek. Az erős téli szél neki vágott arcomnak és át, meg átborzongott raj­tam a januári hideg csípős lehellete. A második fordulónál már úgy éreztem magam, mintha én is ott ülnék a fütött pavillonban. A harmadik forduló­nál pedig lehajtottam magasra felhúzott kabátgallé­rom és — körül mertem nézni.. . . De a kép nem az volt, amnit én vártam 1 Amit én a hideg szél zenéjének hittem, fiatal leánykák csengő kacagása ; amit én a januári hidegnek tu­lajdonítottam, az csak az elpuhult test kényelem­szeretetének ellenkezése volt. Itt tavasz volt; töké­letes szivbomlasztó, rügyfakasztó kikelet, mig ott, a pavillonban unalmas, hideg tél. Piros-fehér kalapok lebbentik, szálltak ide-oda, mint a tavasz első színes bogarai. Paifüm illat csa­logatott, mint az első ibolya szaga és — a tavaszi napsugarat is megtaláltam : onnan villant ki az Irénke hosszú, selyem pillái alól. És itt kezdődik a mese. . . . Mert, hogy az Irénke korcsolyái lazán voltak felkötve ,. . És egy fordulónál repült, a kis vas szerszám, mint egy elszabadult pille. Irénkénél ott termettek a jég matadorjai: hosszú lábú, fürge sze- ladonok ; én azonban furfangos csellel a korcsolya után loholtam Diadalmas örömmel hoztam vissza és odanyujtottam. Irénke bájos zavarral kérdezte : — Mii csináljak vele ? A korcsolyát persze zsebrevágtam. Irénke pedig ott hagyva a fiatal urak bámuló seregét, a karomba kapaszkodva tipegett a padokig. Útközben aztán megismerkedtünk. És mikor eléje térdeltem, hogy szorosabbra fűzzem a meglazult szijjacskákat, már egy szerény bókra is vetemedtem. Mikor pe-

Next

/
Thumbnails
Contents