Kővárvidék, 1904 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1904-12-20 / 4. szám
K Ő V Á R V ID É X 1904. december 2Ö. alább 4 óia az általános ismeretek tantárgyaira, ezeken felül vasárnaponkint 3 órai idő a rajz tanítására forditassék.“ (Vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszternek 193. évi aug. hó 3l-én 33-564 sz. a kelt rendelete.) „S a mennyiben a hitfelekezetek a tanoncok vallástanitásáról gondoskodnak (?) a fentebbi órákon felül vasárnaponkint egy óra a vallástanitásra fordítható.“ (1884. évi XVll. t. c. 83. §,) Mgejgyezi továbbá , hogy • A tanórák (munkanapokon) késő este ne tartassanak ; a vasárnapi rajz óra múlhatatlanul a világos nappal idejére tétessék. “ 1893.évi 33 564. sz. a kelt miniszteri rendelet. Most lássuk betartották-e ezeket az igentisz telt tanító urak i Betartották I Mit akarnak hát iparosaink ? Azt akarják, hogy a tanórák ezután ne úgy, mint eddig kedden és csütörtökön este 5—7-ig ; vasárnap pedig d. e. 7—10 óráig tartassanak, de — a régi szokástól eltérőleg — munkanapokon este — 6—8 ig vasárnapokon pedig d. e. 10—12-ig. < Nomár kerem engedjenek meg, — de az 5—7-ig tartandó óra ennél sokkal jobb jobb az iparosnak is, a tanulónak is! Ha az a tanuló esti 8 óráig lesz az iskolában —- mikor lesz otthon ? Az esti 6—8 ig tartandó órákat nem helyeselthetjük ! Nem a tanítás sikeressége és a fegyelem érdekében. Még aztán különösen téli időszakban igen későre is esnék !! Vasárnap pedig 10— 12-ig — úgy tudjuk, — minden vallásfelekezetnél istntisztelet van, melyen minden iparos tanulónak kötelessége részt venni, mert az egy kötelező vallásórának tudatik be. Ezekre is kelletett volna ám gondolni! ? S aztán még vasárnap 10—12-ig — ez csak két óra. A törvény hármat mond ! ? Mi hisszük s higyjék el az iparosok is, hogy az igazgató és tanító ínak azokat a tanórákat úgy osztották be, ahogy azokat az ipaiosokra nézve a legcélszerűbbeknek találták s hogy az igazgató és tanító úrak sohasem intézkednek önkényesen, Azt teszik, a mit a törvény — parancsol! HÍREK. Személyi hírek. Kemény Alajos, m. kir. pénzügyigazgató úr e hó 14. és 15.én Ajaky János p. ti. számtiszt kíséretében községüukben időzött a kir. adóhivatal megvizsgálása végett. Mán Lajos ur, a „Kővárvidéki Takarékpénztár“ vezérigazgatója e hó 15 én érkezett haza községünkbe — máramarosi utjából. Kinevezés. Az Eötvös Róbert kinevezésével egyidejűleg, vármegyei főispán úr Neupaner János Ezután lecsendesedtek, mint mikor a pislogó gyertya folytán van ; fel fel lobbant a sárgák kedve, hogy annál jobban kimerülve, az édes nyugalomnak adhassák magukat : — hisz a nyugalom felé készültek ők is. . , . Megtörtént az ütközet. Annak borzalmaira, azt hissem, nem vagy kiváncsi, mert ember-mészárlás nem gyönyörködtethet, ha en bér vagy. Oroszlán vitézséggel harcolt mindkét fél; rakásra hulltak: — egyért, egyért. Az ütközet után a kozákok Jarosláv kapitányt, díszüket, keresték. — Megtalálták, — egy japán kapitány mellett. Úgy feküdtek egymás mellett, mintha össze ölelkezni akarnának. Jároslavt társai megmotozva, észrevették, hogy töltényei még épek. Sirva sajnálkoztál : „mily hamar elesett, a nélkül, hogy egyet is lőtt volna.“ Szelíd barám, a hold erre elkomorOdva, mintha mondani akart volna valamit: „íme régé- met befejeztem; pihenésre térek én is;“ te pedig folytathatod olvasásodat ott. a hol elhagytad: „Milliók egyért !“^s egy sugarat mintegy búcsú csókot reám vetve, eltűnt. szinérváraljai szolgabirót szintén tb. főszolgabiróva nevezte ki. Műkedvelői előadás. A „Nagy-somkuti Ifjúsági egyesület“ karácsony másodnapján, a görög- katholikus iskola helyiségeiben táncmulatsággal egybekötött mükedvelő-szini előadást rendez Nem kapunk szalmafonó tanfolyamot. Községünk tudvalevőleg kérelmezte a debreceni kereskedelmi iparkamaránál, hogy a szalmafonó tanfolyamot ez évre is állíthassa fel. A napokban jött le erre vonatkozólag a kamara válasza, mely szerint a szalmafonó tanfolyam ez idei létesítését nem edgedélyezheti, mert az a tervezetből — a község annak idején beadott másik kérelme, illetve határozata folytán — töröltetett. Felhívás. (Az alábbiak közlésére kérték fel lapunkat.) „Felkívjuk a n. é. jószívű közönséget, hogy az uj év és karácsony alkalmából üdvözletekre szánt filléreket küldje a szegény gyermekek felruházására. Ez által elmulasztandó üdvözleteiket hiilapilag pótolandjuk akkor, amikor köszö nettel nyugtázzuk e címen érkezeit szives adományaikat. Nagy Somkut, 1904. december 18. Az áll. óvó és iskola gondnoksága. Gondnoksági ülést tartott e hó 18 án at áll. iskola és óvoda gondnoksága. Jelen voltak Vesz- prétny Sándor r. k. plébános elnöklete alatt: Mán Lajos, Eötvös Róbert, Medgyesi Géza, Barna Benő g. tagok és Veress József isk. igazgató. A gyűlés egyetlen tárgya a szegény gyermekek felruházásának megbeszélése volt. Zárlat feloldás. A Koltó-Katalin községben eddig uralkodó száj- és körömfájás megszünk sa község 23994/904. sz. alispáni rendelettel a zárlat alól feloldatott. Hasított körmi! állatokat e községből az ország bármely területén szabad forgalomba I hdzni; de ily állatoknak külföldre való szállítása ' Koltó Katalini és szomszédos községeiből még 40 napig tilos. Kecskét lopott Moga János nagy-nyiresi lakos Pap Szimion ugyancsak nagy-nyiresi lakostól a napokban. Lingvay Tamás járási csendőr őrmester megindítván a vizsgálatot, tettesnél a bűnjeleket is megtalálta. Az ügy a bíróság elé került. Tolvaj éjjeli őr. Furcsa és nem mindennapi ! eset került napvilágra a napokban. Csőit község ! jegyzője már régebben észrevette, hogy udvaráról az éj leple alatt hol ez, hol az tűnik el. Felhívta erre az éjjeli őr figyelmét is, de eredménytelenül. Nagy volt aztán a meglepetése, a mikor kisült, hogy a tolvaj maga az éjjeli őr Marosán Vasza- lika volt. Megindították az eljárást a törvényes utou ellene. Ragadós betegséggel fertőzött községek járásunk területén. Kisfentős — (száj- és körömfájással). Karulya (sertésvésszel), Szókállasfalu egy udvarában pedig „lépfene“ állapíttatott meg. Ezen, valamint ezekkel határos községekből a hasított körmü állatoknak külföldre való szállítása tilos. A rák gyógyítható. A legrégibb időn át az orvosi tudománynak egyik legnehezebb és a mai napig meg nem oldott problémája ezen iszonyatos betegség gyógyítása. Nap-nap után újabb és kalandos gyógymóddal szellőztetnek, melyek azonban a kritika objectivitása folytán mihamarabb feledésbe kerülnek, mert a komoly tudomány nem érheti be holmi rövid időhöz kötött látszólagos ja- vaslásokkul, hanem megkívánja, hogy ezen szörnyű baj visszaesés nélkül teljesen kigyógyuljon. Most egyik hazánkfia, a vérgyógyitás gyógymód genialis megalapítója Dr. Kovács J. budapesti orvos speeialis gyógymódjával kísérletezik a rákbetegségek gyógyításával. Négy év alatt több gyomor és bőrrákot kezelt és oly szerencsés eredményeket ért el, hogy a vérgyógyitás alkalmazását rákos elfajulásoknál, különösen ha még kezdetleges stádiumában kerülnek kezelésébe, célravezetőnek mondja . Dr. Kovácsnak gyógyintézete van öt év óta a fővárosban V., Váci-körut 18. szám alatt, de csakis bejáró betegek kezelésére. Kívánatos és a magyar tudomány nagy dicsőségére szolgálna, hogyha Dr. Kovácsnak a legnagyobb csendben folytatott működését teljes siker koronázza, a mit eddigi eredményei után Ítélve, majdnem biztosnak vehető. Sorshúzás. Az 1884. évben (született és a jövő 19J5. évben állítás alá kerülő hadkötelesek sorszámai sorshúzás utján állapíttatnak meg. A sorshúzás folyó december hó 28-án délelőtt 8 órakor fog megejtetni a főszolgabiiói hivatalban. Az érdekelt hadköteleseket a megjelenésre ez utón is felhívja a községi elöljáróság. A most már megjelent Szatmármegye naptára és címjegyzéke, több mint 200 oldal. Ezen nagy terjedelmű könyv a naptár és a rendkívüli érdekes 8\ illusfrált megyei és városi érdekű irodalmi részen kívül, majdnem 100 oldalon a megyei, áilami, városi, községi tisztviselők néysorát, viriliseket, választottakat, egyházakat, iskolákat, tanítókat, ipari és kereskedelmi vállalatokat, egyesületeket és még számos oly dolgot tartalmaz, aminek különösen minden kereskedő és iparos hasznát veheti. Ára 60 fillér. Kapható lapunk kiadóhivatalában. Változás történt a postai kezelő-személyzetben. Jeles Ilona kisasszony, ki huzamosabb ideig működött községünk posta-kezelésénél, Berettyóújfaluba távozott. Helyét Székely Helén kisasszonynyal töltötte be, ki S zilágycsehből jött községünkbe. Gyűjtést rendeztek állami iskolánk növendékei a „Tanítók árvái“ javára. A gyűjtés eredménye 9 korona 64 fillér volt. Vármegyei bizottsági tagok választása. A december 6-án tartott törvényhatósági bizottsági gyűlésen határoztatott el, hogy járásunk területén a vármegyei bizottsági tagok választása, mely napokon és kinek elnöklete alatt fog megtörténni. E szerint : A nagy-somkuti választókerületben elnök. Gróf Teleki Sándor; választási határnap: december 30. A hosszufalusi kerületben elnök: Dr. Péchy Péter; választási határnap. december 30. A s. m. berkeszi kerületben elnök: Erdőss Aurél; választási határnap : december 30. A h. láposi kerületben elnök; Mán Lajos; választási határnap: december 29. A koltókatalini kerületben elnök: Gróf Teleki János; választási határnap: december 30. A k.-remetei kerületben elnök: Eötvös Róbert; választási határnap : december 29. A jóházai kerületben elnök; Szabó Ernő; választási határnap : december 29 és a nagynyiresi kerületben elnök: Biunner Károly; választási határnap: december 29-ike. Zsebtolvajok. Hetivásáraink ritkán történnek meg a nélkül, hogy egyik, vagy másik atyafinak zsebéből el ne csennék féltve őrzött pár fillérjét. Valóságos szervezett banda működik ilyen hetivásárok alkalmával, melynek tagjai jól értik mesterségüket és nagyon ügyes ember legyen az, aki kézrekeriti őket. S ha kézrekeritették; tagadnak úgy, hogy, aki nem ösmeri őket, elhiszi meséjüket, még ha saját szemével győződött is meg bűnös voltukról. A mostani hetivásár alkalmával is kétségbeesett ábrázattal szaladt a csendőrséghez panaszával Szelezsán Vaszalika, nagysomkuti lakos. Kiloptak a zsebéből 7 korona 60 fillért. Szalay Gusztáv csendőr kezdett nyomozni és sikerült is neki a tolvajokat Sokosz Antal, paptamási és Varga János nagysomkuti cigányok személyében elfogni, Átkisérték őket a bírósághoz. Figyelmébe ajánljuk a n. é. zongorázó olvasóinknak, hogy Martin Gyula zongora hangoló Nagy-Bányán van. Halálozás. Simontsics Béla miniszteri tanácsos, vármegyénk és Szatmárvármegye volt főispánja, e hó 9-én, 59 éves korában, Budapesten elhalt. Vadászat volt Csolton, 1904. december 11-én, melyen Erdőss Aurél csolti körjegyzőn kívül, ki a szives vendéglátó volt — részt vették : Szappanyos József kir. járást}iró, Boruemiszszq Géza h. árvaszéki elnök, Mois Győző kir. aljegyző, Rác: Dezső hosszufalusi ésSzabó Ernő s. m. berkeszi körjegyzők. A vadászat eredménye: 40/iyul, 8 róka és 10 fogoly Mennyit irt Jókai ? Á Révai Testvérek irodalmi könvkiadó részvénytársaság irodain i értesítőjében igen terjedelmesen foglalkozik Jókai, a költő király emlékezetével. Azt hisszük, nem lesz érdektelen, ha röviden vázoljuk ennek a nagy embernek óriási munkásságát. Ötven éves irói jubileuma alkalmával számították ki, hogy Jókai addig megjelent különböző álaku 350 kötetében 3937 nyomtatott ivet irt tele 72,000.009 betűvel. — A magyar közönség kezén foiog 2,000 000 kötett Jókai, a mibe még nincs beszámítva a széles körben elterjedt nemzeti kiadás, a melyből 800.000 kötet van máig a magyar olvasó hözönség kezébe n. Ez irodalmi termelésért — a nemzeti kiadást nem számítva — befolyt Jókai részére 1,523 650 forint honoráririum. Maga egy nagy könyvtár Jókai müveinek sorozata. Ha egy szedő szedné, harmincöt esztendőbe telne e munkának puszta kiszedése egy gép nyolc év alatt bírná kinyomtatni. Papírjával négyszögben be lehetne teríteni egy kilométert. Piaci árak az 1904. december 12-iki hetivásár alkalmával: Búza 50 kg. — — — 10 K. 50—10.55 fillér. Rozs „ „ —-----------8 „ 45— 8.50 „ Te ngeri „ „ —-----------9 „ 45— 9 55 „ Za b „ .-----------------6 „ 35— 6.50 fillér. Szarvasmarha, juh és sertésvásár — a múlt hetihez képest, — elég élénk volt.