Evangélikus Felsőleányiskola, Kőszeg, 1913
12 hamarosan megszűnt. A következő századok folyamán a zárdaiskolák a szomszéd államokban, mint a nőnevelés terén a történeti folytonosság fenntartói, természetes kiinduló pontjai lesznek az újabb fejlődésnek. Németországban ezzel szemben teljesen hívatlanok s más megélhetést maguknak biztosítani képtelen vállalkozók kezébe kerül a nőnevelés. Maga Nagy Frigyes egy felsőbb leányiskola szervezésére engedélyt kérő folyamodványt elutasítva ezt jegyzi meg. „Übrigens sind das nur Grillen von solchen Leuten, die weiter nichts zu tun haben.“ Ha a protestantizmus büszkén hivatkozhatik a fiu-iskolázás színvonalának emelésére, akkor egyszersmind méltán sajnálhatja, hogy nem volt elég érzéke és ereje a nőnevelés hasonló fellendítésére. A nőnevelés terén azok az országok, ahol a katholicizmus továbbra is életképesen fenntartotta az apácák nevelő intézeteit a XVIII. és XIX. század folyamán megelőzik Németországot, különösen Franciaország, de Ausztria és Magyarország is. Míg Nagy Frigyes nem látja indokoltnak felsőbb leányiskolák alapítását, addig Mária Terézia már állami intézkedéseinek keretében az 1777-ben kiadott Ratio educationis-ban, emlékezik meg a nőnevelésről. Az ő szellemében szervezi I. Ferenc a leányok nevelését és tanítását a köznép, a polgárság és nemesség, végül a főurak igényeinek megfelelően. Itt már elvben megvan a leányiskolák három típusa : az elemi, a polgári- és a felsőbb leányiskola. A főúri leányok tanításának jellemző tárgyai a német és a francia, továbbá a világ- történelem, akárcsak a mai felsőbb leányiskolában. A fejlődés természetesen lassan halad a XIX. század első felében, de egész kedvezőtlennek a viszonyok mégsem mondhatók. Virágzásnak indul és elsőrendű tekintély rangjára emelkedik az angol kisasszonyoknak ma is kiváló intézete Budapesten. Ezt veszik mintául a zárdaiskolák és magánintézetek, ilyennek felállításán fáradoznak a protestánsok egészen 1846-ig, amikor Miskolcon megnyílik a reformátusok felsőbb leányiskolája. Az 1849-ben a nemzetre nehezedett súlyos csapás és az ezt követő kényuralom idején nem lehetett szó a nőnevelés ügyének országos keretekben való továbbfejlesztéséről. A róm. kath. intézetek azonban ez idő alatt is fejlődtek, a jelesebbek tanítónőképzőkkel egészültek ki. Az 1867-ben újra felszabadult nemzet egyik első teendője a népoktatásügy szervezése az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkel. E törvény szellemében jellegzetes és a nőnevelés ügyének fejlődésére döntő befolyású az a tény, hogy a fiuk és leányok nevelését, iskolázását
