Evangélikus Felsőleányiskola, Kőszeg, 1909
I. Emlékbeszéd, 1909. november 1-én a reformációi ünnepély alkalmával tartotta Beyer Theophil, ev. lelkész, vallástanár. Melyen tisztelt ünneplő közönség! Szeretett növendékek! „Az embernek elméje gondolja meg az ő utát; de az Úr igazgatja annak járását,“ — igy ir a Példabeszédek szerzője. Mindennapi tapasztalat az, hogy bármennyire ügyelünk is szavainkra és cselekedeteinkre: azoknak hatása nem áll saját hatalmunkban. A szó, mely ajkunkról elröppent, a tett, melyben talán egyéniségünknek legjobb igyekezetét véltük valóra válthatni, következményeiben keserű kiábrándulást szerezhet. De vájjon ez a tapasztalat elcsüggesszen-e bennünket? Vájjon a szó, melyet a jóakarat és a szeretet ajkunkra ád, elhaljon-e azért, mert félreérthetik? Vájjon a tett, a cselekedet mezejéről a holt szemlélődés útjára térjen-e azért az ember, mert a rosz- akarat tettének értékét tán lekicsinyli? — A Példabeszédek idézett szavai erre semmiképp okot nem szolgáltatnak; sőt ellenkezőleg azt a biztatást zárják magukba, hogy elménket használva meggondoljuk a mi utainkat és akkor majd az Isten nem vonja meg tőlünk az Ő megsegítő kegyelmét, mert Ő igazgatni fogja a mi járásunkat. Hogy mégis sokszor a mi gondolatainktól eltérő célhoz vezeti utainkat, az az Ő és nem az embereknek dolga: „Ember tervez, Isten végez!“ És ha a
