Evangélikus Felsőleányiskola, Kőszeg, 1909

6

terv jó, akkor Istennek utjai végre annak megvalósulására vezetnek, ha pedig gonosz, Isten úgy igazgatja, hogy az végeredményben Őt szolgálja.

Ezek az elvek érvényesülnek az egyes embernek az éle- tében, érvényesülnek az Isten országának külömb-külömbféle viszonyaiban. Ezeknek az elveknek az érvényesülését láthatjuk a reformáció történetének kimagasló eseményeiben is. Ezt kívánom az ünneplésnek ezen órájában néhány képben feltárni.

Az erfurti ágostonos szerzetnek rendházába visz elsőben utunk. Ott virraszt sívárfalak között egy ifjú szerzetes. Teste a sok sanyargatástól és nehéz munkától elcsigázva. Ami más embernek szemére jóltevő álmot lop, úgy hogy a fáradt test még a legegyszerűbb és legkeményebb nyughelyét is édes és mély nyugalom helyévé teszi, az az ő lelkében csak kínos küzdelemnek forrását fakasztja. Mily örömmel s epedő vágyakozással hagyta az atyja által kijelölt pályát, hogy a szerzetesi életnek gazdag lelki javakat Ígérő terhei által szívét az önző testi kívánságok alól felszabadítsa és teljesen Istenének szentelje. És most a testi élet elleni küzdelem is lelke ellen fordítja fegyverét. Minden igyekezete csak mélyebben vési leikébe azt a tudatot, mely egykor Pál apostolnak felkiáltásában tört elő: „Óh én szegény ember! Kicsoda szabadit meg en- gemet e halálnak testéből?“ — Emberi tervet követett Luther, mikor az ágostonrendü szerzetnek tagjává lett.

De lássunk más képet. A wittenbergi vártemplom ajtajánál látjuk a szerzetest. Lelke megnyugodott. Mély tekintetű szemei egy iraton nyugosznak, melyet csak az imént szegezett erélyes kalapácsütésekkel a nehéz tölgyfaajtóra. Nehéz küzdelemben nyert, legdrágább lelki kincse gyanánt felismert meggyőződése, hogy az ember a Jézus Krisztusban nyújtott kegyelemből megigazul hit által, lelkét és testét felszabadította. Nem él többé a szerzetesi önzés világába^ hanem engedve Isten vezetésének egyházát, egyházának népét mint tanár szol"