Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1938
I. Szakterem-renöszer és alaki képzés Arató István igazgató előadása a tanári kar egyik módszeres értekezletén. Már az alakuló értekezlet alkalmával jeleztem, hogy a folyó év különleges célkitűzései közé felveszem a mennyiségtan-tanítás korszerűsítését. Az ide irányuló munkánk következetes folytatása a múlt esztendőben az élőnyelvek tanítása érdekében kifejtett fáradozásainknak s a múlt évi II. módszeres értekezleten tartott előadásomnak. Szervesen kapcsolódik továbbá a szakterem-rendszer bevezetéséhez és fokozatos fejlesztéséhez is. Ha keressük a mennyiségtan számára a mostanában általánosan szokásos tanítási mód helyett egy jobb, korszerűbb tanítási eljárás főbb irányvonalait, sok érdekes összehasonlítást tehetünk a modern nyelvek tanításával. Mindenek előtt reá kell itt mutatnunk arra, mily ellentétes szerepe van az iskolai tanításban az élőnyelveknek és a mennyiségtannak. Azok tanítása főleg materiális és utilitarisztikus jellegű, ez kimondottan a formális (alaki) képzés érdekeit szolgálja s anyagkiválasztásnál a hasznossági elv egészen alsóbbrendű. Az élőnyelveknél magának a nyelvnek a megtanítása a fontos, a mennyiségtannál ellenben a tárgy tanulásával járó alaki képzés áll előtérben. Az alábbiakban Várkonyi Hildebrandnak „Az alaki képzés és az átvitel kérdése“ című munkája alapján felvázoljuk az alaki képzés elvi alapjait, fő mozzanatait és az ide vonatkozó elméletnek gyakorlati munkánk számára levonható követelményeit. Az alaki képzés, — Várkonyi Hildebrand fogalmazásában, — bizonyos lelki tevékenységnek gyakorlása és olyan befolyásolása, amely azoknak teljesítőképességét fokozza, illetőleg kiterjeszti, vagy mind a két tökéletesítést egyszerre megvalósítja. Lényege abban áll, hogy a tanuló ismereteinek megszerzése során bizonyos értékeket és módszereket sajátít el és azokat kiterjeszti további megfelelő területekre és helyzetekre. E meghatározásokból az alaki képzések alábbi fő mozzanatai bonthatók ki. Az alaki képzés lelki tevékenységnek gyakorlásában áll.
