Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1926
9 fokú ezermester természete. De rá is van utalva erre a barkácsolásra, mert mesterember nincs a faluban, legfeljebb kovács. Az orosz falusi viskó két helyiségből áll. Az egyik, amelybe a bejárat nyílik, amolyan szerszámkamra ; innen lépünk be az egyetlen szobába. Főrésze a hatalmas kemence, ennél melegszenek a hosszú és fogas orosz télben és főzik a mondhatni kizárólagos eledelüket, a burgonyát, ahogy ők nevezik: a kartoskát. A szoba bútorzata egy asztal, pad, meg egy láda a ruhanemű számára. Ágy helyet deszkalapok szolgálnak fekvőhelyül. Itt és főleg télen a kemence tetején található kuckóban fekszenek ruhástul. A tisztaság nem sok gondot okoz nekik. Az istállót nem tartják mindenütt szükségesnek, ilyen helyen az állat bent van a kamrában vagy éppen a szobában. A kettős ablakot még a városokban sem ismerik. Vándorlásaink és az ú.n. vállalkozások alatt sok ilyen lakott vagy üresen hagyott parasztházban fordultam meg. Érdekes, hogy majd mindegyikben ott láttam az ablak melletti sarokban a fára festett vagy fémből készült szentképet, az ikont. A vörös hullám elhúzódtával ezek ismét előkerültek rejtekhelyeikről, bizonyítva, hogy legalább is az idősebb nemzedék megőrizte vallásosságát; pedig közismert az államhatalom ádáz gyűlölete vallással, egyházzal szemben. A falu népe szemmellátható áhitatta! gyűlt össze a szabadban tartott istentiszteleteinkre ; mintha egy régi vágyuk teljesült volna, amikor Ismét nyíltan és félelem nélkül imádkozhattak. De már az új, istentelen szellemű nevelés és propaganda eredményét láttam a gyermekek tiszteletlen, durva viselkedésében szüleikkel szemben, valamint általában a városi lakosság süllyedt erkölcsiségében. A következőkben csak futólag tekintek frontszolgálatom egyes fordulataira. A februári éjtszakák csendjében a keletről mind erősebben hallatszó ágyúszó már az arcvonalról morajlik felénk. A feszült várakozás napjai következtek. A megszállókból arcvonalbeliek lettünk. Beosztásunk mentett meg bennünket a súlyosabb veszteségektől. Az ellenséges gyűrű szorításában március 5-én német harckocsik és tüzérségünk fedezete alatt vonultunk ki a lángoló faluból, hogy új állást vegyünk a Deszna túlsó partjának magas vonulatain. Novgorod-Szeverszkij városénak közelében. A sikeres elhárító harcok után csapatainkat délnyugati irányban pihenőbe vonták vissza. A hólével és sárral küzködve végtelennek tetsző menetelések után március végén megérkeztünk kijelölt helyünkre, a Kiev—Konotop vasútvonal mentén fekvő Sznovszkájába. Nemsokára megkezdődtek a tavaszi tisztogató hadműveletek. A májusi nagyszabású hajtóvadászat eredményekép a Dnyeper és Deszna torkolatának szögletébe szorultak be a banditák és itt semmisültek meg zuhanóbombázóink közreműködésével. A két utolsó hónapomat a hadtest székhelyén töltöttem el. A váltásom ide megérkezvén, — visszatértem századomhoz Rogacsevbe és innen szeptember 4-én hazaindultam, hogy egy esztendő után ismét viszontlássam a drága magyar földet. Előbb azonban
