Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

37 nyomdászok megtették, mint Thuróczi Krónikájának elmés nyomtatója is, hogy valahányszor a szövegben harcról volt szó, mindig egy és ugyanazt a csataképet biggyesztették oda. Máskor meg még annyi fáradságot és költséget sem pazaroltak, hogy a többször előforduló jelenetekre legalább egv dúcot metszessenek, hanem más munkák raktáron levő dúcaiból válogatták össze a tiltakozni nemtudó képeket. így Bonfini Chronica Hungarorumának 1581-es német kiadásába a fametszetek az ugyanannál a kiadónál régebben megjelent illusztrált Liviusból és Skander bég történetéből vannak átvéve. Ha így, a képnek a szöveggel való eszmei összetartozását illetőleg, nem is voltak szőrszálhasogatók a régi könyvesek, annál kénvesebbek voltak arra, hogy a kép a szöveggel tipográfiai-esztétikai szempontból összeillő és jól egybeépített legyen. Ennek megvalósításában, .valami irigylésre méltó tévedhetetlen ösztön vezette őket, amit ma, mikor a fametszet megint nagy divat, tudatos műgonddal is alig lehet megközelíteni. A XVII de főként a XVIII. század illusztrációs technikája a rézmetszés és a rézkarc. Mindkettő ú. n. mélynyomásos sokszorosító eljárást igényel: tehát nem a rézlap érintetlen felülete nyom, hanem a metszésnél a bevágott vonalakba, a karénál meg a kimaratott mélyedésekbe kent festék. (Ugyanis a rézkarcnál a lapra vont viaszos alapozásba karcolják csak a rajzot, aztán savval maratják ki a lemezt ; ahol az alapozás fölkarcolva nincs, nem fér a sav a lemezhez, ahol föl van karcolva, ott finoman bemélyíti azt.) Talán sohasem jelent meg annyi illusztrált könyv mint a XVIII. században. A barokk és rokokó a görög és római klasszikusoktól kezdve a biblián át a korabeli írókig majd minden szöveget megfogalmazott rézmetszetekben vagv rézkarcokban is. (Csak Ovidius Metamorphosisának tizenötféle illusztrált kiadása ielent meg a XVIII-ik században !) A metszetben a korábbi Dürer, a karcban Rembrandt voltak a könyvek kismestereinek nagy példaképei, bár ők maguk, különösen az utóbbi, inkább csak különálló lapokra dolgoztak ; nem így a szintén iskolát alkotó Rubens és Van Dick, akiknek állandó és kitűnő nvomdai kapcsolataik ismertek. Magvarország régi rézmetszői közül legkiválóbb Szelepcsényi György, a későbbi esztergomi primás, akinek sajnos csak egy, Pázmány Péterről készült pompás diákkori metszetét ismerjük. Ez a virágzó rézlap-technika azonban mégis már hanyatlást jelent a könvvillusztrálás terén. A mélynyomás ugyanis, amivel e lapokat sokszorosítani kellett, nem volt egynemű a betűnyomtatás technikájával. Ez külön gondot és fáradságot, tehát időt és költséget is jelentett ; másrészt meg n kész könyvben az olvasó szeme is érezte, hogy a kép és szöveg megjelenésének a kapcsolata nem szerves. Ezen úgy is próbáltak segíteni, hogy kisebb terjedelmű könyveknél a szöveget is rézlapba metszették, és azt is mélynyomással sokszorosították. De ez általánossá nem válhatott. Minél kevesebb korlátot ismert a képsokszorosítás, és minél hasonlóbb nvomatokat tudott adni az olaj vagy aquarell képekhez, annál kevésbbé illettek ezek a képek könyvbe. Nem voltak tipografikusak, sőt grafikusak sem, hanem festői szétesettségűek. A XVIII. század végén megielenő Wográfia. me'v kémiai eljárással kőről akár többszínű festményt is vissza tudott adni ; a XIX. század végén az offset-nyomás, mely gummihenger segítségével viszi a képet papírra, ha kell szintén több színben ;