Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

Intézetünk hősi halottai. Dr. Kajtár József. | j

smét harœl a magya

r i

smét rázza a v

ih

a

r az ezeréves tölgyet; az az ellanyhuló, majd ismét teljes erővel tomboló vihar, amelynek neve: ezeresztendős magyar történelem. Ennek a viharnak természete, hogy pusztító ereje elsősorban a fiatal, életerős és termésbe érő hajtásokat tördeli le. Dr. Kajtár József, intézetünknek 1932-ben jelesen érettségizett növendéke is ilyen letört, életerős hajtása volt az ezeréves tölgynek. 30 éves korában, 1942. augusztus 7-én halt hősi halált az ázsiai barbarizmus elleni küzdelemben. Hősies magatartásáért a Magyar Érdemrendnek kardokkal ékesített Lovagkeresztjét kapta. Faluról jött intézetünk falai közé 19 évvel ezelőtt; annak a népnek köréből, amely önérzetes és mégis tekintélytisztelő, keményvágású és mégis emberséges, takarékos és mégis szinte pazarló módon vendégszerető, arcára a nehéz munkásélet mély barázdákat rajzol és szeméből mégis a boldog megelégedettség örök derűje mosolyog; de mindenekfelett vallásos és magyar, az ezeréves röghöz, amelyet nehéz munkájának verejtékével szentel meg. feltétel nélkül görcsösen ragaszkodó. Ez a nép békeszerető, de habozás nélkül kemény harcossá, a világ egyik legkiválóbb katonájává lesz, ha veszély fenyegeti az ősi földet és mindazokat az értékeket, amelyek nélkül meggyőződése szerint nem érdemes élni e földön. Dr. Kajtár József ennek a lelkiségnek volt egyik tipikus képviselője. Nem volt csodagyermek, kirakat-tehetség, hanem ennél sokkal nagyobb érték: őszintén vallásos, szelíd, szerény, derűsen mosolygó, mindennemű kötelességét komoly pontossággal teljesítő és istenadta tehetségét folyton fejlesztő diákegyéniség volt, aki fenntartás nélkül rábízta magát tanárainak vezetésére, és tanárai is nyugodt lélekkel megbízhattak Benne. És ilyen maradt az egyetemen is. Jogi pályára lépett és vizsgáit mindig kellő időben a legszebb sikerrel tette le. Doktori oklevelének megszerzése után a vármegyei közigazgatás területén helyezkedett el. Szülőföldjén, Sopron megyében lett szolgabíró. Ebben a munkakörében is pontos, lelkiismeretes tisztviselő volt, aki hivatalában a hivatást érezte, nem a hatalmat vagy a léleknélküli mesterséget. Mindenkinek ügyét szeretettel karolta fel, és Őt is szerette mindenki. Eredményes működésére felettesei is felfigyeltek. Rövidesen központi szolgálatra Sopronba rendelték, ahol legutoljára vármegyei aljegyzőként működött. Szabadságát legszívesebben családja körében töltötte, és ilyenkor — akárcsak diákkorában is — az volt a legnagyobb öröme, ha a gazdasági munkában bátyjának segíthetett. Mint katona résztvett a felvidéki és az erdélyi bevonulásokon. A harctérre 1942. április 23-án indult el zászlósi rangban. Fegyelmet ismerő és fegyelmet tartó katona volt. A rábízott honvédek felett féltő gonddal