Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942
45 Közös szentgyónást végeztek növendékeink szept. 12-én, nov. 4-én, jan. 30-án, ápr. 3-án és június 9-én. Ugyanekkor ajánlottuk fel ifjúságunkat a boldogságos Szűz Szeplőtelen Szívének. Mindenszentek napják a temető-kápolnában az Igazgató emlékezett meg szentbeszédében a halál és az örökké valóság értelméről. Majd az intézet elhunyt tanárainak sírboltjához vonultunk, és ott lelkük üdvéért imádkoztunk. December 7-én a Mária-kongregáció ünnepélyt rendezett. Az ünnepi beszédet Blazovich Jákó pannonhalmi alperjel úr mondta. December hó 18-án az intézet dísztermében karácsonyfa-ünnepélyt rendeztünk. Április 1—3. napjain voltak az ifjúság lelkigyakorlatai. Az I— III. osztályokét dr. Györög Pál hittanár, a IV—VIII. osztályokét dr. Jámbor Mike esztergomi bencés igazgató vezette. Munkájukat áldja meg a Mindenható ! Intézetünk testületileg vett részt az őszi Krisztus-király körmeneten. 6. Hazafias nevelés. Ezeréves nemzeti multunkra, annak minden értékére, kincsére hűségesen vigyáztunk. Szent István örökségét akarjuk tanítványaink lelkében őrizni. A keresztény, magyar és európai gondolat tette naggyá a nemzetet, s a válságos időkben ebből a három forrásból szivta a nemzet életerejét. Bízunk benne, hogy a mostani háborúban kiömlő magyar vér és áldozat meghozza a népi erejében megújuló boldogabb jövendőt. Munkakezdő és befejező imádságunkhoz a Magyar Hiszekegy-et fűztük, hogy az imádság bensősége figyelmeztessen bennünket nagy nemzeti vágyaink elérésére. Október 6-án a magyar gyásznak szenteltük emlékezésünket. Október 31-én a takarékosságra és a nemzeti értékek megbecsülésére buzdítottuk tanítványainkat. November 4-én a magyar ifjúság égi pártfogóját, Szent Imre herceget ünnepeltük. December 6-án, a Kormányzó Ur Őfőméltósága névünnepén szentmisén vettünk részt. Megemlékeztünk a limanovai csatáról, ünnepélyt rendeztünk Széchenyi István emlékének, s az év végén Körösi Csorna Sándor áldozatos életét állítottuk szemünk elé. Március 15-én a szabadságharc eszmei küzdelmét és hátterét idéztük tanítványaink lelkébe. Hősök vasárnapján az intézet résztvett a Hősök Kapujánál rendezett kegyeletes megemlékezésen. Az ünnepély után az ifjúság és a tanári kar nevében koszorút helyeztünk az emlékműre. 7. Fegyelmi állapot. A fegyelmi szabályokat az igazgató az iskolai év elején az egész ifjúság előtt ismertette. A tanulók viselkedése általában jó és fegyelmezett. Vasúton bejáró tanulónk nem volt. 8. Szülői értekezlet. Az I. félévi szülői értekezleten Dr. Barcza Leánder tanár a pályaválasztásra vonatkozólag adott megszívlelendő tanácsokat. A II. félévi értekezleten pedig Tóth Ciprián tanár gazdag pedagógiai tapasztalataiból gyűjtötte össze azokat az eszközöket, melyekkel a serdülő ifjúhoz a szülő és a nevelő közeledhet.