Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

44 Bognár János intézeti altiszt negyven évi szolgálat után 1943. január 1-ével nyugalomba vonult. Intézetünk „János bácsija" mintaképe volt a kötelességteljesítésnek, a hűséges szolgálatnak. Öregedő napjaiban legyen öröme elöljáróinak megbecsülése és nagy családjának szeretete. 3. Hivatalos látogatások. Kelemen Krizosztom Főapát úr május hó 26—28-án végezte rendes, évi hivatalos látogatását. Dr. Szalay Albin, a keszthelyi premontrei gimnázium igazgatója, a Katolikus Tanügyi Főigazgatóság nevében május 3—6. napjain figyelte meg a tanári kar nevelő-oktató tevékenységét, minden osztályban meg­tekintette a tanítás menetét és megfigyelésének eredményét értekezleten közölte a tanári karral. Csathó Béla, a szombathelyi áll. Faludi Ferenc gimnázium testneve­lési tanára, mint a tankerület testnevelési tanulmányi [felügyelője március 5—6-án tekintette meg intézetünk testnevelési rendjét. 4. Az iskola épülete az ország egyik legszebb és legegészségesebb helyén emelkedik. A tantermek tágasak, világosak A folyosók szélesek és gazdagon vannak díszítve szemléltető képekkel. Az intézet előtt rózsa­liget fogadja az érkezőt, jobbról, balról hatalmas udvar van külön az alsósok, külön a felsősök számára, mint ahogy az intézetben is külön vannak a felsősök és az alsósok. A különféle sportok gyakorlására és a játékban való ügyeskedésre játéktér és teniszpálya áll az ifjúság rendel­kezésére. Az iskola területét közel 500 fenyőfa szegélyezi ; ezeken túl gyümölcsösök és parkok szolgáltatják az egészséges, portalan és festői környezetet. Az esész képnek pedig az egyúttal országhatárnak is szolgáló erdős hegyek adják meg a szép, de a magyar szíveknek szomorú keretet. Az iskola épületén évenként szükséges javítások dr. Gvöngyös Endre polgármester úr szíves intézkedésére megtörténtek. A szükségessé vált iavítások eszközlésére és az épület fenntartására a város vezetősége 800 P-t fordított. 5. Vallásos nevelés. Intézetünk már jellegénél fogva is a katolikus nevelés műhelye. A családi otthonból hozott lelki készségek ápolása és kifejlesztése hárul az iskolára. Az ifjú öntudatos életének kezdetén az iskola ülteti belé a legszentebb eszméket. Az Istennek és embertársaink­nak való szolgálat, a kötelességteljesítés, az áldozatvállalás gondolatainak átélése és tudatos megrögzítése ebbe az időszakba esik. Krisztus követé­sének élő meggyőződése alakul az ifjú lélekben, és a cselekvő ember­szeretet messze tekintő szemével fonja élete tartalmát. A szilárd meggyő­ződés alapját rakjuk ifjaink lelkében, lelki kincseket gyűjtünk velük, olva­nokat. amelvek a keresztény ifjú életét boldoggá és széppé teszik. Ezt hatja át a Szent Benedeki imádságos szellem, amely a földön oly közel érzi magához az Istent. Szentbeszédeink, lelkigyakorlataink, ifjúsági egye­sületeink buzgósága erre irányult. Növendékeink vasár- és ünnepnap reggel 8 órakor szentbeszédet hallgattak, és V29-kor szentmisén vettek részt. Az iskolai év folyamán szept. havában hétköznapokon is volt szent­mise a díszteremben. A téli hónapokban templomunkban magánbuzgó­ságból hallgattak szentmisét a tanulók. A bencés középiskolák Rendtartása értelmében szentmisét ajánlot­tunk fel a Rendért, az elhunyt tanárokért és tanítványokért, a jótevőkért, a Bencés Diákszövetségért. »

Next

/
Thumbnails
Contents