Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

Mathias re*. 1440—1940. Olyan időket élünk, amikor jobban mint valaha, rá kellene szegződnünk a magyar jövő esélyeire. Határainkon túl lángban ég a világ, és még nem tudjuk, mi születik meg az egymásra zúduló erők óriási küzdelméből. S ha most mégis egy-két percre hátat fordítunk a jelennek, tesszük ezt azért, mert az évszázadok ritmikus forgásában egy kivételesen nagy magyar uralkodó születésének évfordulójához érkeztünk, amely mellett észrevétlenül elsiklani súlyos nemzeti kötelességmulasztás lenne. Korvin Mátyásról van szó, az utolsó magyar vérből való uralkodóról, akinek erősen fejlett nemzeti öntudata, politikai és hadvezéri nagysága ma is biztatás és útmutatás. Ha Mátyás történelmi nagyságát akarjuk megrajzolni, akkor úgy kell tennünk, ahogy a festő tesz, amikor festményének megadja az alapszínt, amelyből majd kiemelkedik az eszme. — Mátyás a hanyatló középkor gyermeke, azé a koré, amely oly sok és furcsa ellentétet hordoz egymás mellett. Es ez az ellentét nemcsak jóban és rosszban, szegénységben és gazdagságban, hívő jámborságban és orgiázó bűnözésben jelentkezik, hanem abban is, hogy amíg a nagy tömegek életszemléletének középpontjában még mindig Isten, lélek, örökkévalóság a legnagyobb érték, addig a vezető körök lassan-lassan az újvilág hirnökeként jelentkező humanista renaissance-nak szegődnek szolgálatába. Budán a gótika árnyékában Temesvári Pelbárt ostorozó szavaira még tömegek sírnak, Mátyás budai palotájában pedig már fészket rak a szkepszis, amely megvetéssel szemléli a jámborság egyszerű megnyilatkozásait, és az élet legnagyobb értékéül a szépséget, az öncélú művészetet, a sikert, hírt és dicsőséget teszi. Buda tornyaiból még szünet nélkül zúgnak a harangok jól ismert hangjukon, egyszer gyászt, másszor örömet, olykor pihenőt, más alkalommal bajt hirdetve, s a fejedelmi termekben már világi zenével szórakoznak, amelynek hangjaiból az egyszerű lélek a sátán vigasságát próbálja kiérezni. A középkor szellemi egysége van hanyatlóban. Költők, írók, művészek korfordulót jelentenek, és az értékek átcsoportosítását hirdetik. A vallásos gondolat veszít átütő erejéből, és a nagy respublica christianat, az egyre