Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

6 jobban erősödő nemzeti gondolatot bontogatja. A történelmi hullámelmélet szerint a középkori élet a hullámhegyről a völgybe van lemenőben. Mátyás két kor határmesgyéjén állva erős kézzel ragadja meg a változások uralkodó erőit, hogy a történelem országútján készületlenül ne hagyja népét. Ő már nem a középkori Magyarország királya, hanem a kezdődő újkorié, amelyben új hitek és új eszmények hevítik a lelkeket, és az új eszmények legerősebb harcosa maga Mátyás. Ilyen értelemben uralkodása elhatároló jelentőségű népünk életében. Előtte álló nagy királyaink: Szt. István, Szt. László, III. és IV. Béla, az Anjouk a középkori univerzalizmus szolgálatát tartják legfontosabb feladatuknak, Mátyás uralkodását már az a gondolat hatja át, hogy általa a magyarság Európa legkiválóbb állama legyen. Szt. István felemelni akarja népét a keresztény eszmék szolgálatában, és ezáltal életképessé tenni az akkor már keresztény Európában. Mátyásnál már a magyarság öncélúsága jelentkezik, a magyart már nem a kereszténységen át szereti és dolgozik érte, hanem azért, mert vér a véréből és hús a húsából, vagyis mert olyan testi és lelki tulajdonságokat fedezett fel magában és népében is, amelyekkel ki merne állni bárkivel és bármely más néppel szemben. Nála az újkori nacionalizmus jelentkezik olyan erővel, mint utána csak a legnagyobb magyaroknál. Szt. István alakja is él népünk lelkében, hisz a legnagyobb veszedelmekben könnyek és sóhajok közt idézzük. Szt. László hősi tettei is megfogták a lelkeket, benne és általa szerette meg a magyarság a kereszténységet és a keresztény királyságot. Mátyásban azonban már a nemzeti öntudatára ébredt nemzet vágyai öltenek testet, és ezek alapja a harcias szellem és a katonai fegyelem. Mátyás elsősorban katona volt. Vitézségének és bátorságának tárgya a magyar érdek és magyar becsület megvédése. Amikor a cseh Holubárt lovagi tornán legyőzi, a magyar nép győzelmét is kivívja a cseh népen. Mint politikus, ő fogalmazza meg a leghatározottabban a magyar öncélúság politikáját, amely minden magyar erő összefogását és felhasználását sürgeti. Célja a magyar életigények elismertetése a Duna-medencében, és minden akadály elhárítása, hogy a magyarság kifejthesse képességeit, és teljesíthesse középeurópai küldetését. Honnét vehette a nagy uralkodó a bátorságot a magyar cél ilyen merész megfogalmazására? Onnét, hogy felismerte hazánk földrajzi helyzetének fontosságát, a népünk lelkében szunnyadó ősi tehetségeket, és nem utolsó sorban abból, hogy szám szerint is egy sorban álltunk Európa nagy népeivel. Es mindezt éppen nem kedvező történelmi helyzetben teszi, hanem akkor, amikor egyre fenyegetőbb erők vonulnak fel hazánk határain : nyugaton a német, keleten a török. Uralkodása kezdetén a pápához írt levelében édesapja törökverő politikája folytatójának nevezi magát. S ezen nincs is csodálni való. A