Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939
57 Növendékeink vasár- és ünnepnap reggel 8 órakor szentbeszédet hallgattak, és V29-kor szentmisén vettek részt. Az iskolai év folyamán szept. havában és Űrnapjától kezdve hétköznapokon is volt szentmise a díszteremben. A téli hónapokban templomunkban magánbuzgóságból hallgattak szentmisét a tanulók. A bencés középiskolák Rendtartása értelmében szentmisét ajánlottunk fel a Rendért, az elhunyt tanárokért és tanítványokért, a jótevőkért, a Bencés Diákszövetségért. Közös szentgyónást végeztek tanítványaink szept 9-én, nov. 4-én, jan. 5-én, márc. 2-án és június 20-án. Résztvettünk templomunk szentségimádásán dec. 11-én és május 27-én. Mindenszentek napján a temetőkápolnában Villányi Anaklét tanár emlékezett meg szentbeszédében a halál és az örökkévalóság értelméről. Majd az intézet elhunyt tanárainak sírjához vonultunk, s ott lelkük üdvéért imádkoztunk. December 22-én az intézet dísztermében karácsonyfa-ünnepélyt rendeztünk, amelyen az igazgató az ifjú lélek karácsonyi hangulatát fejtegette. Február 29, március 1—2. napjain voltak az ifjúság lelkigyakorlatai. Az I—Ill.osztálynak Tóth Ciprián, a IV—VII. osztálynak dr. Pammer Odiló bencés tanár urak tartották. A VIII. osztály zárt lelkigyakorlatait dr. Niszler Teodóz főmonostori perjel úr vezette az Isteni Ige Társasága házában. Intézetünk ifjúsága testületileg vett részt az őszi Krisztus Király-körmeneten, a plébánia és a bencés templom úrnapi körmenetén. Másvallású tanulóinknak is pontosan kellett látogatniok istentiszteleteiket. Evangélikus vallású növendékeink az intézet lelkigyakorlataival egyidőben tartották csendes napjaikat. 6. Hazafias nevelés. A magyar iskola legszentebb hagyományára éberen vigyáztunk. Oktatásunk és nevelésünk tengelyébe állítottuk az ezeréves haza minden történeti és erkölcsi értékét, igyekeztünk az ifjúság lelkébe a mi nemzeti nagyjaink áldozatos munkáját s életét állítani. Az ezeréves nemzeti és állami lét történeti ereje, a Kárpátmedence rokontalan népének történelmi hivatása tíz évszázadon keresztül fenntartotta a szentistváni államkeretet. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő idő is igazolja fajtánk felfogását. Munkakezdő és befejező imádságunkhoz a Magyar Hiszekegy-et fűztük, hogy az imádság bensősége figyelmeztessen bennünket nagy nemzeti vágyaink elérésére. Október 6-án a magyar gyásznak szenteltük emlékezésünket. Október 23-án Szakmáry Józseí testnevelési tanár a légoltalomról adott elő.