Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939
58 Október 31-én a takarékosság erényére és a nemzeti értékek megbecsülésére buzdítottuk tanítványainkat. November 3-án György Dénes szavalóművész előadásában gyönyörködhettek tanítványaink. November 4-én a magyar ifjúság égi pártfogóját, Szent Imre herceget ünnepeltük. December 6-án, a Kormányzó Úr Őfőméltósága névünnepén szentmisén vettünk részt. Január 14-én Szilády Zoltán ny. egy. tanár tartott előadást Bulgáriáról. Február 24-én Mátyás király születésének 500. éves fordulóját ültük meg. Az ünnepi beszédet Balázs Olivér dr. tanár mondta. Március 4-én emlékeztünk meg Kormányzónk húszéves országlásáról. Az ünnepélyen Simon András tanár méltatta a nap jelentőségét. Március 15-én a szabadságharc eszmei küzdelmét és hátterét világította meg Szabó Patrik dr. tanár beszéde. Április 5-én az intézet felső osztályainak növendékei korszerű katonai gyakorlatot szemléltek meg. Hősök vasárnapján az intézet résztvett a Hősök Kapujánál tartott kegyeletes megemlékezésen. Az ünnepély után az ifjúság és a tanári kar nevében koszorút helyeztünk az emlékműre. Június 18-án, a Kormányzó Úr születésenapján az ifjúság szentmisén vett részt. 7. Fegyelmi állapot. Az iskolai fegyelmi szabályokat az igazgató az isk. év elején az egész ifjúság előtt ismertette. A tanulók viselkedése általában jó és fegyelmezett. Az intézet tanulóinak kifogástalan fegyelmét a tanári kar munkáján kívül az éber szülői felügyeletnek, az internátusoknak és annak a körülménynek tulajdoníthatjuk, hogy vasúton bejáró tanulónk nem volt. 8. Szülői értekezlet. Az I. félévi közös szülői értekezleten Gacs Emilián dr. a kis gyermek tanulási módszereit ismertette. Rámutatott a helyes tanulási módokra, és kérte a szülőknek ebben az irányban való figyelmét. Majd az igazgató a honvédelmi törvényt ismertette. A II. félévben a VII—VIII. osztályú növendékeink szüleinek Villányi Anaklét tanár az érettségi vizsgálatokra való előkészület komolyságáról, Vályi Hugó a 16—18 éves ifjú lelkivilágáról tartott előadást. Az V—VI. o. tanulók szüleinek Maródi Árpád tanár az erkölcsi öntevékenységre való nevelés szükségességéről értekezett. Az előadások pedagógiai gonddal és szakértelemmel kerültek a szülők megtisztelő érdeklődése elé, csak az a sajnálatos, hogy az előadásokat eszmecsere nem követte. A cserkészcsapat szülői értekezletének részletesebb ismertetését a csapat munkájáról szóló beszámolóban közöljük.