Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

36 „általános műveltséget" adó kulturális intézményekké lettek. Megszaporodott a tantárgyak száma, s a bajt növelte még az is, hogy minden tanár iparkodott a maga szakmáját öncélúan tanítani, legtöbbször idegenből átültetett tankönyvek alapján. S az idegenszellemet sugárzó tankönyvek tanulásának eredménye : idegenszellemű tankönyvműveltség minden különösebb magyaros jelleg nélkül ! Világháborúnak és Trianonnak kellett jönnie, hogy az 1924. évi Tantervben már azt olvashassuk, hogy a középiskolának az a célja, hogy „a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje és neki „hazafias szellemű" magasabb általános műveltséget adjon". Az 1934. évi Tanterv és a hozzáíűződő Utasítások még tovább mennek, mikor a gimnázium célját abban jelölik meg, hogy „a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, s a magyar nemzeti művelődés szellemének megfelelő általános műveltséghez juttassa." A célnak ilyen megjelölésében világosan felismerhető, hogy az iskola által közvetített általános műveltség tengelyében nemzeti művelődésünk áll, más szóval: „a középiskolai nevelésnek gerince a nemzetismeret." Ez azonban csak cél ! Mert sajnos, még ma is csak ott tartunk, hogy a magyar élettől bizony elég távoli dolgokat tanítunk a középiskolában. A régi iskola emlőin nevelődött felfogásunk ugyanis még mindig azt tartja, hogy nem lehet érett az ifjú, ha nem tudja pl. a latinok temetkezési szokásait, építkezési módját, közigazgatási és katonai szervezetét, vagy nem tudja pl. a függvényvonal és a magasabbrendű differenciálhányadosok közötti összefüggést; ugyanakkor azonban nem törődünk azzal, hogy az érettnek nyilvánított ifjú talán sohasem, vagy csak futólag hallott a magyar népszokásokról, a magyar építkezési módról, és hogy jobban ismeri a Homérosz korabeli görögök életét, mint a magyar parasztét. Minthacsak az *ex omnibus aliquid" jelszóval szétszórt ismeretek közvetítésére rendezkedett volna be a mai középiskola. S a mellett ez a nagy tananyag mégsem ad módot a tanulónak arra, hogy a magyar földet s annak népét alaposan megismerhetné. Erre az önismeretre pedig de nagy szükségünk volna ! A régi középiskola belénk nevelte a görög bölcsek tanítását, hogy az ismeretek alapja az önmegismerés, de a magyar önismeret megszerzésére lehetőséget eddig még nem adott. Pedig nekünk, a germán és szláv tenger fojtogató gyűrűjében, nemcsak egyszerűen hazafias, hanem ízig-vérig magyar műveltségre van szükségünk, ha tovább akarunk élni a Duna-Tisza tájain. Ilyen körülmények között vájjon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk a középiskolai műveltségről vallott eddigi felfogásunkat, s a népismeretet vagy más szóval a tágabb értelemben vett néphagyományt tegyük a magyar nemzeti művelődés alapjává? A néphagyomány, a népi tudás a magyar nemzeti műveltségnek egyik összetevője s annak