Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

37 szerves tartozéka. Manapság a nemzeti hagyományok ápolásával keveset törődünk. Valami alacsonyrendűség érzése vett erőt rajtunk. Nem becsüljük eléggé azt, ami a miénk, de kapva-kapunk mindenen, ami „európai". Ez a „külföldimádat" a magyar földnek sok-sok értékét elvitte már tőlünk, a helyett, hogy itthon termékenyítette volna meg a verejtékesen megdolgozott földet, és enyhítette volna a magyar kezek szegénységét. A külföldet utánozzuk, s ugyanakkor veszni hagyjuk a népi életnek még meglevő értékeit! Japán alig száz év alatt európai műveltségű állam lett, anélkül, hogy nemzeti hagyományait elhagyta volna; a finnek pedig életrevalóságukat és nemzeti egyéniségüket azzal mutatták meg a legjobban, hogy gazdag és értékes néphagyományaikat szervesen beépítették nemzeti műveltségükbe. A néphagyományok mellett a mai modern világban természetes dolog, hogy szükségünk van a magasfokú nyugati művelődés minden vívmányára. Mindkettőnek a szerepe egyformán fontos az európai nívójú magyaros műveltség kialakításában. Mert: ha csak az európaiságra törekszünk, lehetünk nagyműveltségű nép, de megszűnünk magyarok lenni; ha pedig teljesen kivonjuk magunkat a nyugati műveltség hatása alól, a népek versenyében lemaradunk. Tehát a nemzetközi magas műveltség tesz bennünket európaivá, de a néphagyomány tart meg bennünket magyarnak. A néphagyománynak e nagy nemzetfenntartó ereje miatt azt a szerepet kellene adnunk a középiskolában, hogy minden vonalon alapja legyen a magasabbfokú művelődésnek, de annak necsak színt, hanem belső tartalmat is adjon, mert e belső tartalom nélkül az iskola minden ilyen irányú munkája csak egyszerű és felületes magyarkodás lesz. A magyar nemzeti műveltségnek népi eredetű része, a néphagyomány a legújabb Tantervben és Utasításokban eléggé kihangsúlyozott szerepet kapott. Az új középiskola a leghatározottabban nemzeti irányú műveltséget akar adni. „amelynek birtokában és anyagának ismeretében az iskolát végzettek hasznos tagjai lehetnek a magyar társadalomnak, képzett munkásai a magyar közéletnek és etikus világnézetű polgárai az államnak." Az Utasítások hosszú fejezetben foglalkoznak az eddiginél magyarabb szellemű nemzetneveléssel. Szinte hirtelen döbbenünk rá arra, hogy sürgősen szükséges magyarságunk öntudatosítása, mert „a nemzetnevelés sorskérdéssé lett." Amit sem a honfoglalók, sem a kurucok nem tartottak fontosnak maguk között felvetni, az most az életkérdés világosságával felbukkant közöttünk és bennünk: „Vájjon kell-e a magyarságért a létet, illetve a létért a magyarságot feláldozni?" Ezért az új középiskolának is arra kell törekednie, hogy a tanulóval megismertesse a magyar földet, a magyar népet s a kettőnek egymásrahatásából keletkező szellemi és anyagi értékeket. Az iskola ezirányú nevelésének célját az Utasítások így fejezik ki: a tanuló „ismerje alaposan a magyar életet és legyen büszke magyar-