Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

31 „modernek", a rohanó élet már a múlténak tudja őket. Később pedig többször is említettük, hogy az impresszionizmusnak is, de még inkább az expresszionizmusnak, legjobban pedig a kubizmusnak nagyobb a fejlődéstörténeti értéke, mint az önálló. Mindebből az következik, hogy van a „modern" művészetnél iújabb művészet is, amely már magába olvasztja az alig-mult „modern" irányok értékeit is. Ez igaz is. Mégpedig Európa mindhárom művészetileg vezető országában más és más ez a legújabb művészet. Franciaországban a kubizmus legszélsőségesebb terjesztője : Picasso szögre akasztotta eddigi elveit, és visszafordult a francia klasszicizmus második generációjának vezető mesteréhez, Ingres-hez. Ingres melegebb, természetesebb, mint az első generáció atyja: Jaques Luis David; fontosabb előtte a vonal szépsége, mint az alakok plasztikussága, és a színek pompáját sem veti meg. Néha Picasso klasszikus képei messzebbre is visszanyúlnak ihletért, egészen a görög vázákig. Ezeknek absztrakt szerkesztési módja könnyen föllelkesíti az egykori kubistát. Természetesen nem mindenki követi Picassót ezen a nagy vargabetűn, maradtak még festők Franciaországban, akik nem a régmúlthoz való visszatérésben, hanem az elviharzott -izmusok időálló értékeinek egyéni összegezésében látják az új stílus kibontakozását. Ügy érezzük, hogy ez az egészségesebb irányzat. Olaszországban szintén a múltba nyúlnak vissza a legújabb művészek. Itt egy még a kubizmusnál is szélsőségesebb művészi irány uralkodott a letűnt évtizedekben : a futurizmus. Célja a mozgás ábrázolása volt. Ezt az irányt külön azért nem tárgyaltuk, mert sem elterjedése, sem hatása nem volt oly általános, mint az említett három vezetőirányé. (Kivételesen vannak ma is élvezhető mérsékeltebb alkotásai : pl. Dottori repülőcsatát ábrázoló metszetei, és vannak hatásától ihletett mai festők is : pl. a mi Vaszary Jánosunk, színes pillanatfelvételeivel.) Amilyen erőszakos volt a futurizmusnak a múlttal való szakítása — mindent fel akartak égetni, ami régi — olyan határozott és általános most utána a visszatérés a régihez. A mai olaszok nem újklasszikusaikhoz nyúltak, mint a franciák, hanem a trecento és a korai quattrocento mestereihez: Giottóhoz, Massaccióhoz, Piero della Francescához, Mantegnához. Épen ezért klasszicista művészetük eredetibbnek is tűnik föl, mint az ingricista franciáké. Legkülönlegesebb a helyzet Németországban. Az itt legjobban virágzó expresszionizmus túlzásaitól felbosszantott államhatalom minden olyan műalkotást, amely a természethűség ellen a legkisebb mértékben is vét, hivatalosan elfajzottnak (entartete Kunst) nyilvánított. A hozzáférhető helyekről az ilyen alkotásokat elkoboztatta. Közülük a legvadabban túlzókat elrettentő példának egyideig kiállította. A művészeket pedig a modern