Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

32 irányok követésétől hatóságilag eltiltotta. És az eredmény? 1938. nyarán végignéztük a müncheni Haus der deutschen Kunst egy hivatalos kiállítását. Teremről-teremre mindenhol szürke és unalmas akadémikus képek, a merészebbek legfeljebb a naturalizmust kockáztatták meg. A képtárgyak igen gyakran állami megrendelésre engedtek következtetni. Még a grafikai gyűjtemény mutatott egy kicsit szabadabb művészi leleményt. A tavalyi kiállításról egy hivatásos műtörténészünk még elmarasztalóbb kritikát írt. Mintha azonban a freskófestészet (templomok, pályaudvarok, gyűléstermek falain) menekülni igyekeznék ettől az unalmas realizmustól : naív-bájú stilizáltságot mutat. Akárcsak a belga Laermans képei nőttek volna falra ! Hogyan tükröződik a művészet legújabb európai alakulása a magyar művészetben? A szürke realizmussal dolgozó akadémistákat leszámítva (ilyenek mindig maradnak!), három irányt különböztethetünk meg a mai magyar festészetben : 1. A Munkácsy-féle romantikus realizmust és a nagybányai magyar impresszionista hagyományokat egybeolvasztó irány; vezető mesterei: Rudnay Gyula és Koszta József. 2. Az impresszionizmus, expresszionizmus és kubizmus időálló értékeit egybeolvasztó nem ingricista mai franciákhoz legközelebb álló irány; főképviselői: Bernáth Aurél, Czóbel Béla, Berény Róbert, Egri József, Szőnyi István, Aba Nóvák Vilmos. 3. A magyar újklasszicizmus. Ez a hasonló olasz iránnyal van leszármazási viszonyban. Főkép Casorati, Sironi, Soffici, Cárrá olasz novecento-művészek kora-renaissance ihletése és kisebb mértékben a francia újklasszicizmus kubista hagyományból való szerkezeti elvontsága látszik meg rajta. Ismertebb követői: Molnár C. Pál, Medveczky Jenő, Kontuly Béla, Patkó Károly. íme a legújabb művészek (különösen a magyarok) már tettek egy hatalmas lépést a modern művészet és a nagyközönség találkozása érdekében: az -izmusok mérséklése és egybeolvasztása, meg az újklasszikus irányok is elfordulást jelentenek a valóság semmibe-vevésétől. A nagyközönségnek is kell egy lépést tennie, mégpedig a tárgyalt akadályok kibüszöbölésén kívül azzal is, hogy lemond az alakoknak, arcoknak arról az édeskés szépségéről, amit Correggio, Guido Reni és Murillo képein annyira megszeretett. Ugyanis leginkább ez az édeskés szépségideál az, amitől a mai művészet minden iránya és árnyalata továbbra is, tudatosan és megokoltan távoltartja magát. Aba Nóvák Vilmos azt írja: „Az érdes, szögletes valóságok úgy viszonylanak a kerek, sima hazugságokhoz, mint az etikai alapon álló hit a babonához." Úgy látszik, a kor igénye ez az új fanyar szépség, a koré, amely semmi téren sem tudja elhinni a nagyon vonzó dolgokról, hogy igazak. *