Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939
28 szilárd-testi formákra való visszavezetésre pl. a falombok és általában mindazok a tárgyak, amelyek nem alkotnak tömör, körülzárt tömeget, és amelyeknek formái lazán szétosztottak, megtörtek, határozatlanok. Az egyes tárgyak test-voltának éreztetésén kívül másik feladatul azt vállalták a kubisták, hogy a testek egymáshoz való viszonyát, térben való elhelyezkedését is őszintébben és sikeresebben mutatják meg, mint az eddigi művészet. A nem-kubista festők a vonaltávlattal és a valeurrel próbálták a tárgyak egymásközti dimenziós viszonyát érzékeltetni. Mind a két eszköz azonban csak megtévesztés, és nem is a tárgyak állandó, lényeges térbeli helyzetét mutatja, hanem csak egy esetleges nézőpont vagy megvilágítás előidézte ál-hierarchiáját. Hogyan jártak el a kubisták? Őszinték voltak. Elismerték, hogy a „végtelen" teret megtévesztés nélkül ábrázolni nem lehet, ezért a kép hátterét egy, az előtérrel párhuzamos síkkal: fallal, épületsorral, domboldallal stb. elzárták. Ezzel szűkült ugyan a kép mélysége, de ami megmaradt, az igazabb, áttekinthetőbb és könynyebben tagolható lett. Ugyanebből az okból az eget is igyekeztek kiküszöbölni képeikről. A megmaradt közép- és előteret aztán a képsíkkal párhuzamos további síkokkal kétszeresen vagy háromszorosan tagolták: olyanféleképen, hogy a kép tárgyait — leglényegesebb síkjukat a nézővel szembefordítva — a tagoló síkok mentén egymás mögé vagy fölé állították. A tárgyaknak egyik mélységi tagozatból a másikba átmenő mellék-síkjait éles, hirtelen szögben hajlították át, hogy a metszések határozottak és így jó szemvezetők legyenek a mélység éreztetésében. E két fő-feladat mellett a színezés egészen másodrangú kérdéssé lett a kubistáknál. Legtöbbször halvány, majdnem közömbös színeket használtak. Kivétel természetesen ebben is akadt. Az is természetes, hogy ahány kubista volt, annyiféleképen igyekeztek értelmezni és megvalósítani a kettős kubista művészi célt. Legtöbbször azonban csak az egyiket tudták egy képen „kihozni". Ennek az iránynak volt és van a legkisebb önálló értéke, de szinte legnagyobb a fejlődéstörténeti jelentősége. A legérdekesebb az, hogy — bár kimondottan festői iránynak indult — mégis a képzőművészetek más ágaiban hozta meg igazi termését : elsősorban a modern építészetben és iparművészetben, másodsorban a modern szobrászatban. A kevésbbé jellegzetes modern művészi irányok közül csak egyet említünk meg : a posztimpresszionizmust. Amint a név is mutatja, az impresszionizmus után föllépő átmeneti törekvések tartoznak ide. Négy részre oszolnak ennek az iránynak a követői : 1. A dekoratív célkitűzésűek. Ezek az impresszionizmus szín- és fény-szabadságharcának eredményeit felhasználták, de e mellett alkotásaikon sok antiimpresszionista vonás van :
