Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

23 Eddig a fehér házfalat pl. mindig fehérnek festették, még akkor is, ha az a lenyugvó nap fényétől halvány lilás-pirosban játszott, vagy ha a mellette levő fák zöld színe verődött rá. Úgy tudták, hogy fehér, tehát fehérnek festették, akármilyennek látszott is a valóságban (ezt nevezik a lokál- vagy helyi-színek túlzott kultuszának). Addig éles, pontos körvonalak határolták a festményeken a tárgyakat, alakokat még akkor is, ha a szabad levegő, különösen annak szélesebb rétegeződése meglágyította (ezt veszi figyelembe a „plein air" festő), vagy a rajtuk végigömlő fény egészen fölbontotta (ezt adja vissza az u. n. luminista művész) ezeket az éles körvonalakat. A világot ebben az általuk felfedezett ragyogó, feloldott színességben látni és visszaadni — ez volt az impresszionisták célja, Kunstwollenje. Hogy ezt a célt elérhessék, először is kiközösítettek a festészetből minden olyan szándékot, amely mást is akart adni, mint színt és fényt. Történeti eseményt, lélektani megfigyelést, novella- vagy adomatartalmú képet nem volt szabad többé festeni. A nagy természet egy-egy kikapott részlete, rálátásos nagyvárosi utca-képek, esetleg egyszerű zsánerképek — ezek lettek a divatos tárgyak. Szóval nagyrészt olyasmi, amit nem műteremben, hanem a szabadban kellett festeni. Döntsétek le a műtermek falait! — harsogott mindenütt a csatakiáltás. Künn a szabadban aztán kedvük szerint tanulmányozhatták, hogy a tárgyakat körülözönlő levegő és a rájuk ömlő napfény hogyan módosítja a színeket és a formákat. Fölfedezték,',hogy a helyi-színek nem állandók. Megváltoztathatja őket a rájuk eső különféle árnyalatú fény (pl. más a fehér szín a nap, a hold, a lámpa fényében; más reggel, mint este; más borús vagy tiszta időben), de megváltoztatja a szomszéd szín is (pl. az erősen megvilágított piros vagy zöld szín hasonló színű fényt vet a mellette levő fehérre; ezzel a jelenséggel függ össze a színes árnyék fénye is). A helyi színnek a fényforrás színétől és a szomszéd színtől való függését „reflex"-nek nevezik a festők. Fölfedezték azt is, hogy az atmoszférától és a fénytől fölbontott formák, elmosott vonaltávlatok festőibb módon újjáélednek a színek telítettségének különböző fokában, a színtáviatban (valeur). Ezzel a színes tárgyaknak vagy azok egyes részeinek a fényforrástól, illetve a szemlélőtől való távolságát a legnagyobb finomsággal tudták éreztetni. Az azonos színeknek eddig nem is sejtett árnyalatai jelentek meg a valeur figyelembevételével a képeken. Egy-egy erdőrészleten, rétdarabon tíz-tizenötféle zöld nem tartozott a ritkaságok köré. Régebben a téma maga vagy a kompozíció adott egységet a képnek. A csak színből és fényből álló impresszionista képnek sokszor az ú. n. tónus adta meg ezt az egységet. Vagy a fényforrás színárnyalata vagy pedig a kép legnagyobb részét elfoglaló szín — főként a reflexek segítsé-