Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

22 tékos tudására vezetendők vissza, mint inkább a miénktől egészen eltérő művészi céljukra (Kunstwollen). Hogy egy nem egészen idevágó példával világítsuk meg a dolgot : a késő-római és kora-keresztény szobrászok, domborművesek a csodálatosan kifinomodott görög szobrásztechnikának voltak az örökösei, és mégis sokszor milyen, szinte otromba alakokat faragtak ; nem a tehetség sikkadt el teljesen, hanem a római birodalomba egyre erőteljesebben beáramló keleti hatások (köztük a Keletnek termé­szettől elvonatkoztatott művészete), majd a testi szépséget kevésre becsülő keresztény lélek-kultusz más művészi célt tűztek az ábrázolások elé. A primitív népek műalkotásait tehát nem úgy kell ériékelnünk, hogy a mi művészetünkhöz hasonlítjuk azokat, hanem meg kell keresnünk sajátos szépség-eszményüket, művészi céljaikat, és aztán azt vizsgálni, hogy ezek hogyan jutnak kifejezésre alkotásaikban. Az értékmérő ez legyen: hogyan sikerült nekik kifejezni azt, amit ki akartak fejezni, ami az ő sajátos művészi céljuk volt. Kényes dolog ez a Kunstwollentheorie, mert nagyon könnyű vissza­élni vele, különösen ha a modern művészi törekvések felé fordulunk segítségével. Hogy minden tehetség- vagy ízlésbeli fogyatékosságot ne lehessen vele menteni, csak olyasmit szabad egy-egy modern irány mű­vészi céljával megokoltnak elfogadnunk, ami szervesen összefügg az illető törekvés művészi világszemléletével. Három olyan jellegzetes modern művészi törekvés van, amely hatá­rozottan új értékekkel gazdagította a művészet birodalmát, és amelynek a jövő fejlődés szempontjából is nagy jelentősége van : az impresszioniz" mus, az expresszionizmus és a kubizmus. Hogy ezeket igazán értékelni tudjuk, ismerjük meg sajátos művészi céljukat, Kunstwollenjüket. Az impresszionisták (a francia Monet, Manet, Pissaro, Renoir, Degas; a német Liebermann, Uhde; nálunk a franciáktól függetlenül impresszio­nista világlátást teremtő Szinyei Merse Pál, részben a nagybányaiak is: Ferenczy Károly, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Csók István stb. — az ember szinte fél művészi irányokkal kapcsolatban neveket emlegetni, egyrészt mert a művészek szeretnek minden irányt végig próbálni, más­részt mert igaz, hogy minél inkább művész valaki, annál kevésbbé tartozik egy meghatározott irány keretébe—) azt mondták, hogy eddig olyannak festették a világot, amilyennek tudták, ők festik előszörolyannak, amilyen­nek igazán látszik. (Az „impression" szót eleinte gúnyból alkalmazták ennek az iránynak az alkotásaira, később megtartották, mert kifejezőnek találták : hiszen a pillanatnyi benyomást, a világ látszatának a befoga­dását és visszatükrözését akarja jelenteni.) »

Next

/
Thumbnails
Contents