Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1938
8 Annyi bizonyos, hogy míg ennek a hiánya forrása minden rossznak, addig megléte hatalmas erő, amely „minden jóra képes ragadni.“ Harmadik, de nagyon fontos eszköz a jutalom. Ezt egy egyházatya így fejezi ki: „Ostende puero nucem, trahiturmutass a gyermeknek diót és megy. Azaz, mivel a gyermek még inkább érzéki, mint szellemi lény, leginkább olyan adományok által indul meg, amelyek a szemnek vagy a szájnak hízelegnek. „Hogy tehát a gyermek azt ne hitesse el magával, hogy ő hiába jó, igyekezni kell szorgalmát és jóságát ollyan tárgyakkal jutalmazni, mellyekre leginkább sejtjük őt áhítozni." Ilyeneket a szülői szív ki tud találni ezerszámra. Vigyázni kell azonban, hogy ezek közönségesekké ne legyenek. Mindenkor jutalomképen adjuk ezeket, megnevezvén az érdemet is, amellyel rászolgált. Pl. szorgalmasan tanul, semmihez sem nyúl engedély nélkül, mindig szót fogad, nem verekszik stb ... Ilyen színek alatt kell adni a gyermeknek mindent, amit szeret. „így azután nem fogja hinni, hogy ő ingyen jó, hanem meggyőződik, hogy minden érdeme jövedelmez néki.“ Ahol pedig e három eszköz nem használ, ott keményebb eszközökhöz kell nyúlni. A durvaság azonban most is távol legyen. E keményebb eszközök között a következőket említi: koplalás, elzárás, térden lakolás, tettetett megvetés, mindennek, amit szeret, elfogása, a többieknek, kik nem bűntársai, a bűnös láttára mutatandó kedvezés, tettetett szóbeli szánakodás a bűnös gyermek szerencsétlenségén stb. .. . „így kell a gyenge szíveket vezetni, nem ütéssel ’s veréssel.“ Igaz ugyan, hogy „aki kíméli a vesszőt, gyűlöli a gyermeket“. De az is igaz, hogy, aki pazarolja azt, megöli a gyermeket. A gyakori verés u. i. megkeményíti a gyermek szívét, érzéktelenné teszi és korán kivetkőzted minden becsületérzésből. Sőt lassanként megszokja a gyermek, s ez azt a veszélyt hozza magával, hogy semmi javító eszköz sem lesz többé számára. Mert melyik eszközt nem veti meg az a gyermek, „ki már a verést is neveti ?“ Nagyon fontos tehát, hogy „a testi büntetés, ha már csakugyan elkerülhetetlen, ritka legyen és kegyes“. Önmagában azonban még ez sem elég. Az is kell hozzá, hogy a testi büntetés sohase történjék hirtelen haragból. Legyen mozgatója ennek is a szeretet, s a gyermek iránt érzett bizonyos megbecsülésünk; ez vigye végbe azt, hogy „a büntetőnek jobban fájjon a büntetés, mint a bűnösnek“. A hirtelen haragból történő büntetés rossz és rendszerint igazságtalan is. A szülő ugyanis, amikor büntet, „ítélő bíró, tehát kötelessége okosan ítélni, s józanon végre hajtani“. A hirtelen harag azonban mindkettőnek ellensége, mert „megrészegíti az észt és felakasztja az okosságot“. Ez az oka annak, hogy „sok szülő dühében ollyan ütéseket is tesz gyermekén, mellyeket mind ő, mind szülöttje halálig sirat“. Mérhetetlenül fontos tehát megvárni a harag lecsillapodását, s ha csakugyan szükséges testi büntetéssel szerezni elégtételt, csendes elmével, nyugodtan végezzük azt, A gyermek kényesebb test
