Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937

10 pusztákon hol itt, hol ott ütve fel hordozható sátraikat. A Kr. e. I. században már földet is műveltek s gazdaságukban idegenből hozott szolgákat foglalkoztattak. A kezdetlegesebb iparokat is űzték már. Prém- és bőrkereskedésükről messze főidőn hiresek voltak. E békés foglalkozások mellett a harcot sem vetették meg, sőt ez volt a legfőbb elemük, hiszen törzsszervezetük is katonai alapon épült fel. így tehát a későbbi magyarságnak ogur-őse eléggé fejlett kultúrájú, harcias, pusztalakó nép volt a Tobol-menti pusztaságon. Az ogurok egyik ága (onogur) valamikor mai időszámításunk kezdete körül vadárzat közben behatolt a szomszédos erdővidékre és uralma alá vetette az Ural és a Tobol között tanyázó előmagyarokat. A tartós érintkezés és együttélés során az előmagyarok megismerték az onogurok fejlett katonai és gazdasági műveltségét, nyelvükbe átvették a műveltségi fogalmakat jelölő ogur szavakat. A hódítók viszont megtanulták a saját nyelvük szavaival bővült előmagyar nyelvet a nyelvtanulásra kevésbbé fogékony legyőzöttektől. A két nép nyelvében, műveltségében és politikai szervezetében hosszú századokon keresztül egységes néppé forrott össze. Az Ural—Tobol közti védett helyen történt egészséges vérkeveredés olyan életképes népet hozott létre, amely őshazájának megszokott környezetéből a szomszédos népek által kimozdítva évszázadokon át vándorolt, amíg a Kárpáti-medencébe érkezve ismét szülőhazájához hasonló környezetet nem talált. A történeti magyar nép tehát — mint a mai európai népek legtöbbje — két nép egyesüléséből született. Benne az uráli és altáji népcsaládnak egy-egy ága, a finnugor előmagyarok és az ogur-török onogurok egyesültek új, tartós vérközösségben. Egyesítette magában mindkét ősének tulajdonságait : az erdőlakó előmagyarok magabízó zárkózottságát és szívósságát a pusztai élethez szokott törökség katonás szellemével és szilaj szabadságszeretetével. Talán ebben az ősidőkben végbement keveredésben, két különböző jellemű és vérmérsékletű nép egyesülésében kell keresnünk a magyar faj életképességének egyik okát. Talán az is ennek a keveredésnek volt az eredménye, hogy a magyarság, — finnugor rokonaival ellentétben — igen korán nemzetté szervezkedett, önálló, független államot alkotott és a műveltségben is magasra emelkedett ; az így megteremtett szervezetet aztán — török rokonaival ellentétben — szívósságával állandósítani tudta minden sorscsapás ellenére egy évezreden át 1 Nemzeti nevünk, a „magyar" szó is mintha azt bizonyítaná, hogy nemzetünk honfoglalás előtti alapvető rétege két népcsoport egyesüléséből keletkezett. A magyar szó legrégibb alakja : magyeri (mogyeri) két szóból van összetéve, amint ezt nyelvészeink megállapították. Az első tag: a magy (mogy) — legközelebbi nyelvi rokonaink, a vogulok megfelelő szava szerint — „ember" jelentésű. Ugyanezt jelenti a második tag: az eri is, de már nem ugor, hanem török nyelven. Nemzeti nevünk tehát éppúgy