Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1935

ban és Amszterdamban a püspöki nagy misén, teológiát tanul. Védőszentjének, Assziszi Szent Ferencnek harmadrendjébe lép, ennek a rendnek legendás női alakját, Árpádházi szent Erzsébetet az „Erzsébet legendája" című oratóriumban magasztalja olyan eszmei szárnyalással, hogy a budapesti opera jelenlegi igazgatójának szavai szerint Wagner Richard nem restellt apósának, Lisztnek kincsesládájában, az Erzsébet legenda ékkövei között bányászni, amit ez arkangyali fölénnyel és csendes mosollyal nézett el. — Liszt nem volt misés pap, tehát nem szenteltette fel magát, de szerető szívének túláradásával a római Monte Mario kolostorban eltöltött évek alatt a kereszten függő Istenember az ő égbe vágyó géniuszára rányomta stigmáit, és az ezeknek nyomán kiserkenő vér megtermékenyítette fantáziáját, s ennek terméke a „Krisztus" oratórium, ez a grandiózus zenemű, melyből ízelítőnek mai műsorunk felölel két részletet. — Liszt F. 1860-ban ezt írja: „Ez végrendeletem .. . szeptember 14-én irom, aznap, amikor az Egyház a Szentkereszt felmagasztalását ünnepli. Ez ünnep ráillik arra a forró és titokzatos érzésre is, amely szent sztigma gyanánt sebezte fel életemet. — Igen, a keresztre feszített Jézus Krisztus, a tébolyult vágy a kereszt után, a kereszt felmagasztalása, ez volt az én igazi élethivatásom ..." — Milyen hitvalló szavak ezek, Kedves Hallgatóim ! És ha majd felhangzik a „Te Péter vagy" hatalmas korálisa, gondoljunk e szavakra és megérezzük a mi Liszt Ferencünk hatalmas, sziklaszilárd hitét ! Es ezért ma, mikor megidézzük városunk és ennek az iskolának nevében a nagy úri magyar mesternek lelkét, és öntudatot, magyar lelket, isteni tüzet, tomboló energiákat éreztető arcába tekintünk, mi ünneplő magyarok kegyelettel, hálával és lelkes szeretettel vesszük körül emiékét s tanítását a szívünkbe véssük — szeretni fogjuk azokat, akik a leglelkibb megtestesítői a szellemi szépnek, a teremtő művészeket — szeretni fogjuk tettekkel a mester dicsőségével büszkélkedő földet, ha még oly csonka, még oly szegény is — és lelkünket az imádság erejével odafűzzük a jó Istenhez, ahonnan minden géniusz, minden emberi nagyság vette kezdetét. A mai est művészi élményeinek magját alkossa ez a hármas tanítása ennek a magyar szellemóriásnak, ezzel a gondolattal indítom útnak ünnepélyünk következő számait. A hálának és a mélységes tiszteletnek adóját rovom le e helyen az előtt a férfiú előtt, aki a mi nagy Liszt Ferencünk'^tanításának egyik legjobb megértője volt e városban, fenntartotta a nagy hangversenyzőtől megszentelt zenei hagyományokat és ma is a leghűségesebb gondviselője a kőszegi zeneügyeknek. 30 évvel ezelőtt 20 tagú zenekart állított össze Kováts Ferenc ennek a gimnáziumnak tanítványaiból, és azóta fáradhatatlanul, állandó és a zenetanár hősi türelmével, mindent akadályt legyőző szeretetével neveli és adja e városnak és a hazának a zenei utánpótlást. Köszöntöm őt ennek az iskolának, a tanári karnak s az ifjúságnak nevében és kívánom, maradjon fanatikusa a zenepedagógiának, adjon az örök harmóniák Atyja, a jó Isten hosszú életet, kifogyhatatlan testi és lelki erőket magasztos hivatásának folytatásához. Nem választhattunk erre az üdvözlésre alkalmasabb napot, mint a Liszt centennáriumot,