Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1935

konkrétumhoz tapadt, a könyveknek bizonyos szempontok szerint rendezett összeségét tartották irodalomnak. Később az irod. fogalma differenciálódik: magyarországi (Wallaszky Pál, 1785), magyarnyelvű (Pápay Sámuel, 1808)^ nemzeti tartalmú irodalomra (Toldy Ferenc) és végül a nemzeti szellem megnyilatkozásában látják a irod. lényegét. (Beöthy Zsolt.) Bár a rendszerezések alapja mindegyiknél tárgyi igazságon alapszik, de a legtökéletesebb, a nemzeti elv, alapelve egyúttal mindazon történeti tudományoknak, melyek a magyar szellemi élet múltjával foglalkoznak s így az irod. csak segédtudományává, szolgájává szegődik a történelemnek. Már pedig az irod. önálló, öncélú tudomány, amelynek önelvű rendszerezésről kell gondoskodnia. Hogy a „nemzeti" jelleg megnyilatkozása nem lehet az irodalomtörténeti rendszerezés alapja, mutatja a2 is, hogy Beöthy Zsolt felveszi a nemzetietlen kort (1711 — 1722.), mintha e korból hiányoznék nemzeti jelleg. Amiből tehát egyszer megvan, másszor hiányzik a felosztás alapja, az nem lehet alapja a felosztásnak, legfeljebb mozgatója az irodalomnak. Tehát a felosztás alapjának az irod. tárgyából kell erednie, megtartva a jelenségek időbeli rendjét és nem másítva meg anyaga életbeli képét. A fejlődés szempontjait véve figyelembe, hogy irod. létrejöhessen, kell író, írott mű és olvasó. Tehát az irodalom írók és olvasók szellemi viszonya írott müvek közvetítésével.') Hogy írók és műveik nélkül nincs irodalom, azt világosan látjuk, de sokan a harmadik elemet, az olvasó közönség szükségességét tagadják. Amit soha senki el nem olvasott, az sohasem lehetett az irod. tárgya. Irodalmi alkotás volt Mikes Törökországi levele, de míg nyomtatásban ismert nem lett 1794-ben, volt e jelentősége irodalmunkban ? Egy mű csak akkor lép be az irodalomba, ha eljutott az olvasóközönséghez. Az irod. fogalma alapján az irodalomtört. feladata az, hogy történelmi változásaiban megismertesse azt az irodalmi alapviszonyt, mely az író, a közönség s az irodalmi hagyomány között az idő folyásával kialakult. Ez a viszony a fejlődés természeténél fogva a legegyszerűbbtől az elvontabb, differenciáltabb s tudatosabb felé haladt. Mi tehát az irodalmi tudat, amelyből vissza lehet következtetnünk a fejlődés minden előzményére? „Az írónak elődeihez s az olvasóközönséghez való viszonya ! Tudása annak, hogy műve nem elszigetelt jelenség, hanem folytatása bizonyos hagyománynak, mely termékeny csak úgy lehet, ha eleven közlekedésben van mennél nagyobb, mennél kiterjedtebb olvasóközönséggel. Viszont az olvasó részéről tudata annak, hogy az író az ő figyelmére is számít, kedvét keresi, művelését célozza ! Figyelemmel kíséri a jelenkor irod. jelenségeit, de a hagyományt is, avval az újat összehasonlítja. Ennek a közös munkának érzetéből, mely újat és hagyományt összefűz, sarjad ki az írod. kritika, mely állandó érdeklődéssel kíséri az irodalmi jelenségeket."

2) ') Horváth János: Magyar irodalomismeret. Minerva, 1922.196.1. 2) Horváth János: Irodalmunk fejlődésének főbb mozzanatai. Budapesti II. ker. áll. íőreálisk. ért. 1907/08. 5—6. 1.